A tiltás nem tanítás 4.

Klári cikke. 

Előszőr nézzük, mit írtam én: http://www.modernnagyi.hu/2026/03/a-tiltas-nem-tanitas-1.html http://www.modernnagyi.hu/2026/03/a-tiltas-nem-tanitas-2.html http://www.modernnagyi.hu/2026/03/a-tiltas-nem-tanitas-3.html. Jó pár visszajelzést kaptam, de az egyiket mindenképpen szeretném közre adni, mert nagyon tanulságos. Várhalmi Károlyné, Klári írta, aki végig járta a közoktatás minden lépcsőjét.

Végigolvastam többször is a cikkeidet, s már az első cikk címének olvasásakor egy személyes emlék jutott eszembe abból az időből, amikor a magyar iskolákban még csak kezdtek előfordulni a számítógépek (Commodore 16, Commodore 64 stb.). Mi is kaptunk 6 darabot, szépen mutattak a tanári szoba üveges szekrényében. Tanítási szünetekben kölcsönkértem egyet, hazavittem, vettem könyveket, megtanultam belőlük Basic nyelven programozni, írtam oktató programokat, s amikor egy megyei pályázaton nyertem is velük, akkor megengedték, hogy előbb fakultációként, majd órarendbe iktatva tanítsam gyerekeknek is. Aztán jöttek a windows-os gépek, közben elvégeztem a tanári szakot, majd az iskolai rendszergazda képzést is megcsináltam. Lett a suliban gépterem ...de ezt a történetet már ismered Te is. Viszont a kollégák... Ott tartottunk, hogy a gyerekek többet tudtak tanáraik 90%-ánál. Mivel akkor már az ISZE vezető oktatója voltam, felajánlottam, hogy szívesen tartok alapozó tanfolyamot az érdeklődő kollégáknak ingyen. Meglepetésemre többen felháborodtak, "mit képzelek, kisebb gondjuk is nagyobb ennél", különben is kikérik maguknak, ne "csesztessem" őket, játszogassak csak a gyerekekkel, ne velük. Azért volt néhány lelkes kolléga, velük elkezdtük, azán később tartottam a suliban a pedagógusoknak hivatalos akkreditált tanfolyamot is, amelynek végén vizsgát is tettek. Szóval nem volt egyszerű dolog elfogadtatni az új dolgokat. Ma sem az, s van, akivel lehetetlen. 

Mindezt csak azért írtam le, hogy alátámasszam, amit írtál, hogy mindentől félünk, ellenállunk, de a fejlődést nem lehet megállítani, az új technikai eszközöket fel kell használni.

Többek között az alábbi kérdések merültek fel bennem:

Elfogadjuk-e magunk fölött valónak a technikát? Ellenőrizzük-e? Tudjuk-e ellenőrizni? Miért van az, hogy az új technikát (majdnem) előbb tudjuk rosszra, mint jóra használni? Tudunk-e etikusok lenni? Tudunk-e jól kérdezni? Ki/kik fogják tanítani? Marad az informatikát tanítókra? Milyen - a pedagógusok által kézzelfogható - segítséget kapnak tanárok?

A mesterséges intelligencia már nem egy új eszköz csupán, hanem gondolkodási partnerünk az iskolában. Nehezen fér bele, vagyis inkább egyáltalán nem a mi - jelenleg is - poroszos alapokon álló szemléletünkbe. Én úgy érzem, ez az oka annak, hogy nem képesek általánosan elterjedni az új, más szemléletet hordozó / megvalósító iskolai gyakorlatok. Vannak intézmények, ahol ez sikerült, de valahogy nem tudott elterjedni, általánossá válni. Azt érzem, hogy ma az általános iskolák nagy részének nincs választott arculata, kevés az innovatív iskola. Miért? Én az egyik alapvető okot a pedagógusképzésben látom. Akárhogy is fejlődik a technika, a tanárt, a gyerekekkel való személyes jelenlétet, kapcsolatot szerintem soha nem fogja tudni helyettesíteni. De ez a kapcsolat csak akkor lesz jól működő, ha a tanár nem egyszerűen a tudásátadó szerepében van jelen. Márpedig én úgy tapasztalom, hogy ma még - sajnos - sokszor csak ezt a szerepet töltik be. Nem csak a pályára jelentkezők hibája ez (alacsony a bekerülési pontszám, de mégis diplomát ad), hanem a kiválasztásé / kiválasztóké. Nagyon alapos alkalmassági tesztekre lenne szükség, hogy ki tudjuk választani azokat, akiknek személyiségjegyei alkalmassá tehetik erre a hivatásra. Itt kanyarodnék vissza a mesterséges intelligencia iskolai oktatására, felhasználására. Mivel ehhez egyáltalán nem passzol a megfellebbezhetetlen tudásátadó szerep, sokkal inkább keretadó, kritikai/értelmező, útmutató  kell legyen. Lehet, rosszul látom, de ehhez sok segítségre van/lesz szüksége a tanároknak. Nem szép hangzatos eszmefuttatásokra, hanem olyan konkrét elméleti/gyakorlati szakmai segítségre, amit a mindennapi tanítás mellett is igénybe tudnak venni. El kell felejteni az ún. továbbképzéseket, amelyek - tisztelet a kivételnek - csak arra voltak jók, hogy pipa kerüljön a programpont mellé. Valódi műhelymunka kell. S persze, az értelmetlen tiltás megszüntetése. Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön!

Várhalmi Károlyné Klári

 

Megjegyzések