2023-as évem.
Egy új év tájékán óhatatlanul végig gondolja az ember, milyen évet hagyott maga után. Én is ezt teszem. Mik lehetnek a kritériumok? Egészség, siker családon belül és kívül, szép helyek megtekintése, tervek megvalósulása, … mondanám a békét, de az sajnos nem rajtam múlik.
Nekem
az írás a barkácsolás, a „Modernnagyi” írása fontos. Így egy-két sikert ezekből
merítek. Januárra mindig írnak ki irodalmi pályázatot – hisz a Magyar Kultúra
Napja van – és az ingyenesekre általában jelentkezek. Mit és miért ünnepelünk
minden évben ezen a napon? Szerintem minden magyar tudja. 1989 óta ünnepeljük e
jeles napot, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc
1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az idei nyertes novellám, a Bakternéni
volt.
Megbocsátás
című antológiába került egy másik novellám, A vér szava címmel, amely itt
található, 204 oldalon: https://mail.google.com/mail/u/0/?tab=rm#inbox?projector=1 .
Április 11-e a Költészet napja, erről egyik évben sem
feledkezek meg. Most el sem feledhettem volna, mert egy könyvbemutatóra voltam
hivatalos. Az „Üzenetek, vallomások, strófák” című antológiában jelent meg egy
novellám, Elhallgatás
címmel.
Az apeva egy új, mondhatni műfajértékű, cím nélküli
versforma, amelyről már többször írtam.
Jellemzője, hogy mindössze öt sorból áll, és valami
fontos gondolatot tartalmaz. Az első sora csak 1, a második sora 2, a harmadik
sora 4, végül az ötödik sora 5 szótagból állhat. Számomra különösen fontos
mérföldkőnek bizonyult a megismerése, mert lehet, hogy egy képkiállítás részese
leszek ezáltal. Ez azt jelenti, hogy egy-egy képhez, egy-egy apevát írok, és
így kerül a kettő egyszerre bemutatásra. Beleszerettem ebbe a stílusba: rövid,
tömör, sokatmondó. Lehet, hogy a mai, egyre kevesebbet olvasó emberek számára
ez a jövő?! Persze, profi módon kellene művelni, én meg még csak kezdő vagyok,
ennek ellenére már pályáztam vele, és elég sokat írtam. Ez valahogy könnyen
jön.
Egy, amely megjelent a könyvben:
- Nem
- írok
- soha mást,
- csak mit szívem
- őszintén diktál.
Egy Petőfi idézet volt az idei gödöllői íródíj témája.
Megpróbálkoztam, nem én nyertem meg, vagyis a terveim füstbe mentek, a pályázat
mottóját igazolva. Ám egy percig sem búslakodtam, mert nagyon tartalmas,
kellemes délutánom volt, sok értékes emberrel találkoztam.
Sokat tudnék még írni az irodalomról, az írásról,
de más is történt.
Sokat barkácsoltam. Kártyákat, társasjátékokat csináltam és persze Mikulásra, karácsonyra megfelelő „csomagolást”.
Egyik másik írásom nem aratott nagy sikert,
egyik-másik viszont igen. Sokan nézték és lájkolták a Pedagógusnap, a Nyári
játékok az udvaron, a Trükkös kisérletekm1.2.3 részeit, és az egyik legnagyobb
sikerem a Matek versekkel volt, több mint ezren nézték és lájkolták.
http://www.modernnagyi.hu/2020/10/matek-versek-1.html
http://www.modernnagyi.hu/2020/10/matek-versek-2.html
Voltunk kirándulni, színházban, nyaralni és egy csodálatos utat tettünk Angliában, hála a gyerekinknek.
Egy szó, mint száz, sok szép napom, sikerem, emlékem van a 2023-as évből, de ami a legfontosabb és legtöbb örömöt okozta, az az ötödik kisunokám születése.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése