Akire büszke vagyok

Andika.


Egy régi, nagyon kedves tanítványom lelkitársa lettem. Ő is ír, én is írok. De miért is? Emlékszem, amikor ötéves volt – akkor láttam először – szinte élmény volt ránézni. Hatalmas fekete szemek, hosszú dús, göndör fekete haj, és állandóan mosolygott. De az élet nem egyszerű. Főleg egy romaszármazású, beteg kislánynak nem. Elvesztette az apukáját, élete párja elhagyta, betegen nehéz munkát találni és az életben helytállni. Én tudom, amikor valakinek a lelke tele lesz, de csordultig tele, akkor sokan összeesnek és feladják, mások meg tollat ragadnak és kiírják magukból a bút a bajt. Mi is ezt tettük/tesszük.

Előszőr csak írogatott, most talán három könyve megjelenik.  Bízom benne, hogy sikerülni fog, és egyszer talán, büszkén ott állhatok mellette egy könyvbemutatóján. Hajrá Andika!

Megjegyzések