Guszti, a guszti liba 6.

A Jóság Aranycsillaga. 

A tanév utolsó napjai különös izgalomban teltek az iskolában. Mindenki tudta, hogy hamarosan elérkezik az a nagy nap, amikor Guszti megkapja a kitüntetését. A tanító néni azonban megkérte a gyerekeket:

– Erről egy szót se szóljatok Gusztinak! Szeretném, ha igazi meglepetés lenne.

A gyerekek persze megígérték, és most kivételesen mindenki be is tartotta.

Napok óta lázasan készült mindenki. Az egyik kislány virágokat rajzolt, a másik egy szép üdvözlőkártyát készített. Volt, aki papírból csillagokat vágott ki, mások pedig egy hatalmas feliratot festettek: GUSZTI, A MI HŐSÜNK! Még olyan is volt, aki vállalta, hogy tortát fog sütni a nagy napra. Méghozzá szotyolás tortát, mert Guszti imádja a szotyolát.

Ám volt még valami, amit a gyerekek nagyon szerettek volna. Azt akarták, hogy Guszti családja is ott legyen az ünnepségen, hogy osztozzanak a kis hős örömében. Csakhogy erről a családról nem tudtak valami sokat. Azt tudták, hogy Guszti Gazdival él, és hogy Gazdi nagyon szereti őt.

De vajon hol vannak Guszti szülei? Vannak-e testvérei?

Egyik délután a gyerekek erről kezdtek beszélgetni.

– Szerintem biztosan vannak testvérei – mondta az egyik kisfiú.

– Én is azt gondolom – felelte egy kislány. – Nézzétek csak, milyen kedves! Biztosan nagy családból jött.

A tanító néni elmosolyodott.

– Erről talán Gusztit kellene megkérdeznetek. Ám amikor megkérdezték, csak annyit mondott szomorúan:

– Gá-gá... – Ez pedig ebben az esetben azt jelentette: „Nagyon messze vannak.”

A gyerekek azonban nem adták fel. Ha valami érdekelte őket, azt bizony nagyon komolyan tudták venni. Elkezdtek nyomozni. Megkérdezték Gazdit, de ő először csak a fejét csóválta.

– Ez nem lesz egyszerű, gyerekek.

– Miért?

Gazdi nagyot sóhajtott.

– Mert Guszti nem egyedül született. Tizenketten voltak testvérek.

A gyerekeknek leesett az álluk.

– Tizenketten?!

– Igen – bólintott Gazdi. – Guszti és még tizenegy kisliba.

– És hol vannak?

Gazdi elgondolkodott.

– Pontosan nem tudom. Azt tudom, hogy a világ sokféle tájára kerültek. Az egyikük északon él, egy másik a tenger közelében. Van, aki egy nagyvárosban lakik, és olyan is, aki egy messzi országban talált otthonra.

A gyerekek összenéztek. Egy pillanat alatt megszületett az ötlet.

– Internet! AI!

– Irány a számítógép! Meg kell találnunk Guszti tizenegy testvérét!

Így kezdődött a nagy nyomozás. Levelek, emailek indultak útnak. Üzenetek szálltak egyik helyről a másikra. Fényképek érkeztek. A gyerekek pedig napról napra egyre több testvér történetét ismerték meg.

Az egyik liba egy hatalmas tó partján élt. A másik egy virágokkal teli kertben. A harmadik egy távoli, havas vidéken. Volt, amelyik egy kikötő közelében lakott, és olyan is, amelyik egy nagyváros forgatagában. Mindegyikük más lett egy kicsit.

Ám egy dolog közös volt bennük. Mindannyian emlékeztek arra a kislibára, akivel valaha együtt szaladgáltak, együtt aludtak, és együtt keresték a legfinomabb falatokat. Igen, Guszti!

A tizenegy testvér közül lassan mindegyikkel sikerült felvenni a kapcsolatot, és amikor megtudták, mi történt vele az iskolában, valamennyien örömmel üzentek:

– Ott leszünk!

Persze nem volt könnyű. Voltak, akik nagyon messze éltek. A legtöbbnek, hosszú utat kellett megtennie. Másnak hajóra, repülőre vagy vonatra kellett szállnia, de senki nem mondta azt, hogy túl messze van. Mindannyian tudták: Guszti nagy napjáról nem hiányozhatnak.

Akár hiszitek, akár nem, Guszti mit sem sejtett az egészből. Ő csak azt vette észre, hogy az utóbbi napokban mindenki furcsán viselkedik. Ha belépett a terembe, hirtelen elhallgattak.

Ha megkérdezte:

– Mi újság?

– Semmi! – mondták és mindenki csak mosolygott. Ez pedig még gyanúsabb volt.

Elérkezett az ünnepség napja. Az iskola udvarát feldíszítették. Virágok kerültek az asztalokra, színes szalagok lengedeztek a szélben, és a táblára nagy betűkkel felírták:

A JÓSÁG ARANYCSILLAGA

Guszti ünneplő ruhában érkezett. A kedvenc csíkos sapkáját persze feltette. Nem igazán értette, miért olyan különleges ez a nap, de tele volt várakozással és nagyon boldog volt.

Ott volt az egész osztály. Ott volt a tanító néni. Ott volt Gazdi, még a szomszédok is ott voltak.

Amikor Guszti körülnézett, látta, hogy mindenki mosolyog.

Egyszer csak elhalkult a zene, elcsendesedett a társaság és a tanító néni ünnepélyesen előrelépett.

– Kedves gyerekek! Ma valakit szeretnénk megünnepelni.

Guszti zavartan körülnézett.

A tanító néni folytatta:

– Valakit, aki az év során megtanulta, hogy a szorgalommal és kitartással milyen messzire lehet jutni. Valakit, aki sok nehézség ellenére sem adta fel. Valakit, aki amikor egy társa bajba került, egy percig sem habozott, nem gondolt önmagára, hanem segített.

Guszti lesütötte a szemét. Már sejtette.

– Ezért az iskola – folytatta a tanító néni, és elővette a gyönyörű, aranyszegélyes oklevelet – A Jóság Aranycsillagával tünteti ki Gusztit, a kislibát!

Hatalmas taps tört ki. Guszti pedig csak állt. Mintha nem is tudná, mit kellene csinálnia.

A tanító néni pedig Gusztihoz lépett és a nyakába akasztotta az aranycsillagot. A csillag megcsillant a napsütésben, mit megcsillant, szebben ragyogott, mint a napsugár!

Guszti megérintette a csőrével. A szeme pedig mintha egy kicsit könnyes lett volna.

A gyerekek tapsoltak, ugráltak örömükben. Gazdi meghatottan mosolygott. A tanító néni pedig azt mondta:

– De van itt még valami.

Guszti felnézett.

A kapu felől ekkor furcsa hang hallatszott.

– Gá-gá! Gá-gá! Gá-gá!

A gyerekek egyszerre fordultak oda.

Egy ismeretlen liba állt a kapuban. Aztán még egy. És még egy. És még egy.

Guszti csak nézett. Újabb és újabb libák érkeztek. Fehérek, barnák, szürkék, kisebbek és nagyobbak. Voltak közöttük olyanok, akik szinte a világ végéről jöttek.

Guszti mozdulni sem tudott. Tátva maradt a szája, akarom mondani a csőre.

Aztán az egyik liba előrébb lépett.

– Gá-gá-gá!

Guszti szeme elkerekedett, könnyel lett teli. Mintha valami régi emlék hirtelen visszatért volna. Odaszaladt. A két liba egymás nyakába borult. A többiek pedig köréjük gyűltek. Együtt voltak. Együtt, mind a tizenketten. Guszti tizenegy testvére ott állt körülötte. A gyerekek elcsendesedtek. Már nem tapsolt senki. Csak nézték a különös, megható találkozást. A tanító néni szemében is könny csillogott.

– Ez a mi meglepetésünk – mondta halkan és elcsuklott a hangja – Meg akartuk találni a családodat.

Guszti először Gazdira nézett, aztán a tanító nénire, aztán a gyerekekre. Végül ismét a tizenegy testvérére. Soha nem kapott ennél nagyobb ajándékot! Ennél szebb ajándékot nem is lehet kitalálni!

A tizenkét liba egymás mellett állt. Az egyik testvér megérintette Guszti aranycsillagját.

– Gá-gá?

Mintha azt kérdezné: „Te kaptad?”

Guszti büszkén kihúzta magát.

– Gá!

A gyerekek felnevettek.

A tanító néni pedig így szólt:

– Tudjátok, miért éppen aranycsillag?

Senki sem válaszolt.

– Mert a csillag nagyon messziről is látszik. Mint Guszti jósága. Eljutott a hír a társához, akit megmentett, hozzánk, Gazdihoz, és most eljutott a testvéreihez is.

Guszti körbenézett. Ott volt mindenki, aki szerette, akit szeretett. Tizenegy testvér, Gazdi, a tanító néni, az osztály, a barátai, még a szomszédok is.

Ekkor megértette, hogy az aranycsillag valójában nem is csak az övé. Mindenkié, aki hitt benne, segített neki, szerette őt, és örült a sikereinek.

Aznap este, amikor véget ért az ünnepség, a tizenkét testvér együtt üldögélt az iskola udvarán.

A nap lassan lebukott a dombok mögött. Az aranycsillag még egyszer megvillant Guszti mellén.

Guszti felnézett az égre. A magasban egyetlen fényes csillag ragyogott. Guszti elmosolyodott.

Talán arra gondolt, hogy a világ bármilyen nagy is, és a testvérek bármilyen messzire kerülhetnek egymástól, a szeretet mindig megtalálja az utat hozzájuk. Ezen a napon Guszti nemcsak egy kitüntetést kapott, hanem visszakapta a családját is.

A tizenkét testvér pedig együtt indult haza, vagyis Gazdihoz, mert hogy ő meghívta valamennyit, egy fincsi vacsorára.

Guszti, a kisliba, ma hihetetlenül boldog volt. A szíve fölött aznap este különösen fényesen ragyogott az aranycsillag, a Jóság Aranycsillaga, melynek fénye messze, messze tájakon átragyogott. Talán Te is látod?! Nézz csak ki az ablakon!