Guszti, a guszti liba 2.

Guszti első kalandja.

Ismeritek Gusztit?  Ő nem akármilyen liba ám! Mindig csíkos nadrágot visel, csíkos sapkája van, és olyan piros a csőre, hogy még a paradicsom is elbújhatott volna mellette szégyenében.

Úgy hívják Guszti. Guszti, a guszti liba. Sokáig egy nagyobbacska gyerek barátja volt. Együtt töltöttek sok-sok évet. Guszti ott volt a vidám napokon, a lustálkodós napokon, és akkor is, amikor valamiért kicsit szomorú volt a világ.

Aztán egy szép napon Guszti különös dolgot érzett. Valami csiklandozta a szárnyát.

– Hm... – gondolta. – Ez bizony az indulási csiklandozás!

Mert Guszti tudta, hogy a jó barátok néha tovább vándorolnak. Fogta hát a kis batyuját – bár senki sem tudta, mi volt benne, mert Guszti nagyon titokzatos liba volt – a fejébe húzta a csíkos sapkáját, és útnak indult.

Ment, ment, mendegélt. Ment a kerteken át. Mendegélt árkon, bokron, ösvényeken keresztül. Míg végül eljutott egy hatalmas bokorhoz. A bokor mögül egy apró hang szólt:

– Psszt!

Guszti megállt.

– Ki van ott?

– Én vagyok! Egy kis sün!

A sün kidugta az orrát.

– Elvesztettem a kedvenc almámat.

Guszti rögtön körülnézett.

– Ne aggódj! Megkeressük.

Keresték itt. Keresték ott. Megnézték a fa alatt. Megnézték a bokor mellett, és egyszer csak:

– Megvan! Megvan az én kedvenc almám. Ez nem akármilyen alma ám! Ezt dédmamámtól kapta, és a beteg testvérkémnek viszem. Képzeld, ott volt egy levélkupac alatt.

A sün olyan boldog lett, hogy majdnem legurult a dombról.

– Köszönöm, Guszti!

Guszti büszkén kihúzta magát.

– Ugyan, ugyan. Egy libának néha az a dolga, hogy segítsen.

És ment tovább. Ment, mendegélt.

Egyszer csak egy kis patakhoz ért.

A patak fölött egy ágacska feküdt, de Guszti nem tudott átkelni rajta.

– Gá-gá! Ez bizony magasabb, mint amilyennek látszik!

Akárhányszor próbált átugrani, nem sikerült. Próbált megkerülni. Ott meg egy nagy tócsa állta az útját, de ettől nem ijedt meg.

– Hát ebből csobbanás lesz...

És valóban: CSOBBAN! Guszti belelépett a pocsolyába. A sapkája ferdén állt, mint mindig, de most beleesett a vízbe. A nadrágja is vizes lett. A csőre pedig... nos, a csőre még mindig csodálatosan piros maradt. Guszti megrázta magát:

– Gá-gá! Ez kicsit frissítő volt, legalább túl vagyok rajta. És akkor valaki nevetését hallotta meg. Egy kisgyerek állt a patak másik oldalán. Guszti ránézett. A kisgyerek Guszti csíkos, vizes ruhájára nézett. Végül Guszti megszólalt:

– Mondd csak... te tudsz segíteni egy elázott libának?

A kisgyerek odaszaladt, és óvatosan elkísérte egy fa alá Gusztit. Megigazította a sapkáját. Lesimogatta a tollait.  Aztán adott neki egy nagy puszit.

Guszti szeme egy pillanatra egészen fényes lett.

– Azt hiszem – mondta –, megtaláltam, ahová mennem kellett.

A kisgyerek kíváncsian kérdezte:

– De hová?

Guszti elmosolyodott.

És ekkor elmondta a titkos versikéjét:

– Guszti, Guszti, merre megyünk? Oda, hol jó történik majd velünk!

A kisgyerek megtapsolta.

– Még egyszer!

Guszti meghajolt.

– Rendben.

– Guszti, Guszti, ott mit csinálunk? Segítünk, vigyázunk rád és megpuszilunk!

– És utána? – kérdezte a kisgyerek.

Guszti gondolkodott.

– Utána... talán kalandozunk.

– Hová?

Guszti körülnézett. Az ég kékjében felhők úsztak. A fák levelei sejtelmese susogtak. Valahonnan egy madár csicseregni kezdett. Guszti pedig felemelte a szárnyát.

– Oda, ahol valami jó történik majd velünk!

Így elindultak. A kisgyerek és Guszti. De hogy pontosan hová? Azt majd holnap meséljük el.

Mert Guszti aznap este már tudta: egy jó barátság első napja még csak a kezdet.

 

Guszti, Guszti, merre megyünk?

Oda, hol jó történik majd velünk!

Guszti, Guszti, ott mit csinálunk?

Segítünk, vigyázunk rád és megpuszilunk!

Ha eltévedsz, majd megtalálunk,

ha elfáradsz, ölbe kapunk.

Ha szomorú vagy, megnevettetünk,

mert mi mindig veled leszünk!