Pille-park

Tavaszi mese és barkácsolás.

Lepke, pille egész éveben van, de a tavaszi megjelenésük szinte felüdülés. Nem először készítünk lepkés játékot. Hogy ez a mostani játék, vagy dekoráció, nehéz lenne megmondani, de az biztos, hogy készítése számtalan képességet fejleszt. Hisz nyírtunk, festettünk, ragasztottunk és közben sok mindenről beszélgettünk. Még Petőfi Sándorról is, akinek nevét a márciusi események kapcsán már megtanultuk (vagyis a hároméves unokám is megtanulta).

• Petőfi Sándor: Pille, pille, pillangó
• Pille, pille, pillangó, Szállj le a kezembe, szivárványnak színeit fesd a tenyerembe!
• Pille, pille, pillangó! Olyan, mint az álom. Mitől lettél ilyen szép? Én majd kitalálom.

Petőfi szép szavai után, jöttek a szép színek. Egy pilleszárny festésében, az a legjobb, hogy bármit megtehetünk, elrontani nem lehet. Jöhet bármilyen szín! 

A mi lepkénk szárnyai WC papírból készültek és ételfestékkel lettek színezve. A WC papíron az ételfesték nagyon szépen terjed, keveredik. Nem kell határokat szabni, sőt! Ezt száradás után, középen összefogva, ráragasztottuk a henger egyik felére, a másik felére a szemeket. Rajzoltunk egy szájat, végül zsenília drótból szarvacskát erősítettünk rá. 

Már csak egy jó ágat kellett keresnünk, amire a pillék „rászállhattak”. 

Az ágat, melyen rajt vannak a pillangók, rakhatjuk vázába, vagy földdel teli cserépbe, és lehet a lakásban, vagy kint a kertbe beleszúrjuk a többi növény közé, és ott él tovább a pillepark. 

Végül a mesénk: A királyfi és a titokzatos lepke

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, virágokkal teli rét közepén egy lepke-királyság. Ott élt az öreg Lepke-király, és az ő egyetlen fia, a fiatal Lepke-királyfi.

A király egy nap így szólt:

– Ideje lenne, fiam, hogy megnősülj! Találtam is neked egy szép, jó családból való arát.

A királyfi kíváncsian ment megnézni… de mit látott? Egy pici, kunkori, zöldesbarna hernyót.

– Jaj! – kiáltott fel. – Én bizony ilyen csúnya hernyót nem veszek feleségül!

A hernyó csak csendben nézett, nem szólt semmit.

A király szomorú lett, de nem erőltette a dolgot. Teltek-múltak a napok. Egy reggel a királyfi a réten sétált, amikor egyszer csak megállt.

– Ó! – suttogta, mert előtte egy gyönyörű lepke táncolt a virágok felett. Szárnya ragyogott, mintha a napfény festette volna.

– Őt! Őt feleségül venném! – kiáltotta boldogan a királyfi. El is ment az öreg királyhoz.

– Édesapám, megtaláltam az igazit!

A király mosolygott egy kicsit, de nem szólt semmit.

Hamarosan nagy lakodalmat csaptak. A rét minden lakója ott volt: méhek, katicák, tücskök és még a szél is táncra perdült.

Amikor a menyasszony odaszállt a királyfi mellé, halkan megszólalt:

– Emlékszel rám?

A királyfi csodálkozva nézett rá.

– Még sosem láttalak ilyen szépnek!

A lepke elmosolyodott:

– Pedig már találkoztunk… amikor még hernyó voltam.

A királyfi nagyot nézett.

– Te… te voltál az?

A lepke bólintott.

A királyfi egy pillanatra elpirult, aztán elnevette magát.

– Akkor bizony nagy butaságot mondtam!

– Nem baj – felelte a lepke. – Néha idő kell, hogy meglássuk, ki rejtőzik igazán belül.

A királyfi megszorította a kezét (vagyis hát… a kis lepke-lábát), és így szólt:

– Most már látom.

És attól a naptól kezdve boldogan éltek, míg a virágok nyílnak, és a lepkék táncolnak a napsütésben.

A képet mesterséges int. készítette