Szent László, a lovagkirály

A király, mely szívvel uralkodott. 

Egy-két bölcsesség, melyet Szent Lászlónak tulajdonítanak: Erősnek lenni nem azt jelenti, hogy győzöl, hanem hogy segíteni tudsz annak, aki gyengébb. *Az ország csak akkor erős, ha az emberek bízhatnak egymásban.* Nem én vagyok erős, hanem az igazság, amit szolgálok.* Az ország akkor lesz szabad, ha az uralkodó szívében sincs bosszú. *Az igazi hatalom nem az, amitől félnek, hanem amit szeretnek. *A jó király nem ura a népének, hanem őrzője.*

Miért írom ezeket? Egyrészt az évforduló miatt, másrészt mert azt hiszem sok politikus tévúton jár. Tán többet kellene a történelemkönyveket forgatni!

Pont 100 éve, 1925. december 11-én XI. Pius pápa egy pápai enciklikát („Quas primas”=hivatalos körlevél) adott ki. Szent László király életében pontosan ezt a szellemiséget képviselte. Uralkodott, de nem önmagáért, hanem Isten törvénye szerint, hatalmas volt, mégis szolgáló szívvel, erejét nem a bosszúra, hanem a béke és az igazság védelmére használta.

VÉGÜL A MESE: A király, aki szívvel uralkodott, avagy: Tanító történetek Szent László királyról

1. A lovagkirály forrása

Egyszer régen, amikor Magyarországon még a lovagok és királyok ideje járt, élt egy király, akit mindenki csak úgy hívott: László, a lovagkirály. Ő nemcsak koronát viselt, hanem becsületet is a szívében.

Azt mondják, már gyermekként is különös volt. Ha két fiú verekedett a faluban, ő nem az erősebbet segítette, hanem az igazságot. Ha valaki elesett, odament, és felsegítette. Azt mondta:

– Erősnek lenni nem azt jelenti, hogy győzöl, hanem hogy segíteni tudsz annak, aki gyengébb.

Mikor király lett, sokan próbálták megtéveszteni. Voltak, akik háborúra biztatták, mások kinccsel akarták megtéveszteni. László azonban nem a kincset, hanem a békét kereste. Azt tanította: Az ország csak akkor erős, ha az emberek bízhatnak egymásban.

     Egyik nap a határszélen kun harcosok törtek be, és elraboltak egy magyar lányt. László király maga vágtatott utánuk. Sokáig lovagolt, míg utolérte a rablót. A kun gyors volt, de a király lova, Szög nevű paripája, még gyorsabb. Mikor László elérte őket, így szólt:

– Engedd el a lányt, és békében távozhatsz. De a kun csak nevetett. Akkor László leszállt a lóról, dárdáját félredobta, hogy ne fegyverrel, hanem bátorsággal győzzön. Sokáig birkóztak, míg végül a kun legyőzve feküdt a földön, a lány pedig szabad lett. A lány hálásan mondta:

– Királyom, te vagy a legerősebb! Ám László csak mosolygott:

– Nem én vagyok erős, hanem az igazság, amit szolgálok.

Visszafelé a nap tűzött, a lovagok szomjaztak. László leszállt a lóról, letérdelt egy kő mellé, és imádkozott:
– Uram, adj vizet a szomjazóknak! És lám, a kő alól hűs forrás fakadt. A mai napig mondják az emberek: „Szent László forrása ott buzog, ahol a jóság ér földet.”

Amikor este a tűz mellett pihentek, László így szólt a katonáinak:

– A kard csak addig fényes, míg a nap rásüt. De az igazság akkor is fénylik, ha beborul az ég.

 

2. A király, aki nem állt bosszút

Amikor Szent László még ifjú volt, nem ő volt a király. A trónt rokona, Salamon uralta, aki féltékeny volt László bátorságára és népszerűségére. Egyszer még börtönbe is záratta, de László nem tört meg. Azt mondta magában: A vas bilincs csak a kezet fogja, az igazságot nem.

Később, amikor a nép már nem bírta Salamon önző uralmát, Lászlót hívták meg királynak. Sokan mondták neki:

–Itt az idő, bosszuld meg, amit veled tett! De László így felelt:

– Nem az a győzelem, ha letaszítom, hanem ha megbékítem.

Salamon elmenekült, majd egy napon, évek múltán újra megpróbálta visszavenni a hatalmat. A sors azonban másként akarta: elfogták, és László elé vitték. A katonák azt várták, hogy a király haragra lobban, de ő csak nézte egy darabig Salamont, és megszólalt:

– Sokáig azt hittem, az ellenségem vagy. Most már látom, te csak eltévedt ember vagy, aki nem találja a helyes utat. Aztán levette róla a bilincset, és így folytatta – Menj békével! A békétlenség nagyobb büntetés, mint a fogság.

A katonák elcsendesedtek, nem értették, miért engedi szabadon. László pedig csak ennyit mondott:
– Az ország akkor lesz szabad, ha az uralkodó szívében sincs bosszú.

 

3. A király, aki térdre tudott borulni

Egy nyári estén Szent László király a palotája kertjében sétált. Nem volt vele se katona, se udvaronc, csak egy fiatal apród, aki csendben követte. A kert végében ott állt egy nagy kőkereszt.
László gyakran megállt előtte, most is így tett. Az apród kíváncsian kérdezte:

– Felség, annyi várat építettél, annyi csatát nyertél, annyi törvényt alkottál... Miért jössz ide minden este a kereszt elé? A király elmosolyodott.– Mert itt emlékezem arra, hogy nem én vagyok a legnagyobb.

– Hogyhogy nem te? – csodálkozott a fiú.

– Mert a legnagyobb az, aki szívből szolgál. Én csak akkor vagyok igazi király, ha az emberek szívében is béke van.– De hát te vagy a király! – erősködött az apród.– Király a földön – felelte László halkan – de a lelkek fölött csak Krisztus uralkodik. Ő az, aki nem karddal, hanem szeretettel győz.

A fiú hallgatott. A távolból harang szólt, s a király letérdelt.– Nézd – mutatott a kereszt felé – az igazi hatalom nem az, amitől félnek, hanem amit szeretnek. A jó király nem ura a népének, hanem őrzője.

Az apród ekkor értette meg, miért nézik az emberek másként Lászlót, mint a többi uralkodót. Mert a királyuk nemcsak parancsolt, hanem imádkozott is értük.

Mikor felkelt a hold, László megsimogatta a kereszt talpát, és így szólt:– Add, Uram, hogy mindig úgy uralkodjam, ahogyan Te: jósággal, nem erővel. A szellő lágyan, csendben megsimogatta a fák ágait, mintha áldását adná a királyra és országára.