Adventi naptár ’25/7.

Mikulás csizmája. 

Egyik évben a négy unokának, négy kiscsizmát készítettem (http://www.modernnagyi.hu/2018/11/mikulas-3.html ), máskor négy különböző tároló várta az ajándékokat, illetve, hogy azokat a kis gazdáik megtalálják. 

Hogy hogyan készült?
Elővettem a kerti gumicsizmámat (annak nem árt a víz, és könnyen lemosható), és szép tisztára mostam. Újságpapírcsíkokat vágtam, és összekevertem a lisztet vízzel. A papírcsíkokat belemártottam a csirizbe, és szép sorjában teleraktam vele az egész csizmát, több rétegben. Szóval ez a hagyományos papírmasé készítés. 


Száradás után, (2-3 nap) levettem, úgy, hogy hátul a kérgénél elvágtam, majd szigetelő szalaggal visszaragasztottam.  Ezt követően kicsit simára csiszoltam smirglivel. A talpat fürdőszoba szőnyegből készítettem, majd fekete filcet ragasztottam rá. Végül a csizmát először befestettem fehérrel, majd piros festékkel. Ezt többször megismételtem. A talp oldalát, fekete szigetelőszalaggal körberagasztottam. A felső szélére prémet tettem (lehetett volna vatta is).

A műveletet kétszer kellett végig csinálnom, mert egyszerre csak kettőt tudtam készíteni, nekünk pedig négyre volt szükségünk.
Most már csak a Mikit várjuk!

Hatodikán hajnalban meg is érkezett!

Megjegyzések