Karácsonyi történetek 1.
A Karácsonyi történetek című kötetemből kettőt közzéteszek, kedvcsinálónak. Az egyik nagyon régre, a hatvanas évekre visz vissza (a mostani), a másik a jövőbe, 2066-ba.
A gyermekkor karácsonyai sokszor emlékezetesebbek bármilyen más eseménynél. A sok között, biztosan mindenkinek van egy, ami valamiért mindent lepipál. Jó, vagy rossz? Az idő mindent megszépít.
Három bátyámmal izgatottan vártuk, hogy anya
megérkezzen a bevásárlásból. Két nap múlva karácsony. Holnap már iskolába sem
kell menni. Két napig készülődés, várakozás. Csuda jó! Ma meg holnap még
böjtölnünk kell, de anya megígérte, hogy a karácsonyra szánt pörköltből már
mártogathatunk. A mártogatott kenyér egy kis savanyú káposztával, elképesztően
finom. Aztán kezdődik a nagy sütés főzés. Azt imádom. Igaz, hogy segítenünk
kell, meg hogy anya folyton perlekedik velük, hogy a diót nem szájba, hanem a
tálba, meg hogy ne nyalogassuk a mézet, mert nem marad a puszedlihez. De így is
nagyon jó. Az edények kinyalogatás, pl. kifejezetten feladatunk.
Ha elmondom, hogy nálunk karácsonykor micsoda
eszem-iszom van, tátva marad a szátok. Első nap pörkölt van nokedlivel, előtte
húsleves, utána csoki-torta. Második nap rántott hús krumplival és rizzsel,
utána megint torta. De ilyenkor van még töltött-káposzta, jó sok húsgombóccal,
mákos és diós bejgli, és természetesen mézespuszedli. Karácsonykor még
vacsorára is ehetünk húst. Ezt csak azért mondom, mert ha nincs ünnep, akkor
egy héten csak egyszer eszünk húst, azt is csak ebédre. Anya nem tud olyan
sokat készíteni, hogy a bátyáimmal meg ne ennénk mind.
Szóval, nagyon vártuk anyát, meg hogy kipakolhassuk a
kosarait, mert az csupa kincset rejtett. Hús, narancs, szaloncukor, esetleg
valami meglepetés …
Végre lépteket hallunk. Ez biztosan anya lesz –
gondoltam. És valóban. Pár másodperc után csikorog a zárban a kulcs, és nyílik
az ajtó. Anya belép, és némán áll, az arcán valami rémisztő düh, vagy fájdalom,
arca vörös, szeme szikrázik … A nem várt látványtól megtorpanunk, kicsit várunk
-Mi történt anya?
Semmi válasz. Csak toporgott. Látszik, hogy majd
felveti az idegesség. Pár másodperc kínos csend, hosszú perceknek tűnnek.
Egyszer csak kitört belőle – „ellopták”. Ledobta a
szatyrát, berontott a szobába, és magára zárta az ajtót.
Mi értetlenül álltunk. Bentről hallottuk anya hangos
zokogását: ellopták, ellopták …
Hiába kopogtattunk, hiába kérleltük, hogy jöjjön ki,
hiába mondtuk, hogy mesélje el, hogy mi történt … semmi. Egy ideig
próbálkoztunk, aztán leültünk, hogy valami tervet eszeljünk ki. Azt mégsem
lehet, hogy elmaradjon a Karácsony!
Szerencsére megint zajt hallottunk kintről.
-Ez apa lesz – ugrottam fel, hogy ajtót nyissak.
-Na végre, talán apa helyre teszi a dolgokat! –
motyogta az egyik bátyám.
-Hát benneteket meg mi lelt? – kérdezte jókedvűen apa
– Miért lógatjátok az orrotokat? És hol van anyátok?
-Ott! – mutattam a szobaajtóra.
-Azt hittem, mire hazajövök, pörkölt és töltött
káposzta illata fogad. Ti meg lustálkodtok?
-Az a helyzet – kezdtem a magyarázkodást – hogy mikor
anya hazajött, dühösen bevonult a szobába, sír, és nem hajlandó kijönni.
Apa az ajtóhoz ment, hosszasan kérlelte anyát, aki
végül beengedte. Hogy ott bent mi történt, mi nem, azt pontosan nem tudtuk, és
nem is beszültünk róla. Az biztos, hogy apa, úgy egy óra múlva egyedül kijött.
Leült közénk és elmesélte, miért borult ki annyira édesanyánk.
Terv szerint ment végig a boltokon, a piacon. A húst
vette meg először, mert az a legdrágább. A legvégére hagyta a zöldséget. Már
nagyon televolt a keze, ezért a zöldségesnél, mikor fizetett, letette a
szatyrokat, csak pár percre, míg a pénzt rendezte. Ám amikor eltette a
pénztárcáját, és felvette volna a szatyrokat, a hús hiányzott. Eltűnt az egész
húsos szatyor, kocsonya, darálthús és disznócombostul, mindenestül.
Apa, mikor ideért, elpárásodott a szeme.
-Szóval gyerekek, az idei karácsony hús nélkül lesz.
-Még csak fél négy – néztem az órára bizakodón – a
boltok még nyitva vannak, elmegyek hozok újat!
-Azt hiszed, ez anyádnak nem jutott az eszébe? Csak
hát még egy kiló húsra való pénze sem maradt.
Egy ideig magunkba roskadva üldögéltünk. Aztán apám
hitelen felállt, és szinte vidáman mondta:
-Gyertek, pakoljuk ki a szatyrokat, nézzük, mi van
benne!
-Készítsünk valami jó vacsorát! Nincs hús? Na bumm!
Volt már ilyen máskor is!
-Csináljunk káposztás tésztát! Az a kedvencem!
-Na jó, látom lisztet hozott anya bőven. Én gyúrom a
tésztát, Pista, te reszelj káposztát, Géza, te meg teríts meg! De szépen ám! Ma
este elkezdjük az ünneplést.
Mindenki lázas munkába kezdett. Apa a vége felé bement
a már elcsendesedett édesanyánkhoz.
-Kész a vacsi! – kiáltottam el magam.
-Asztalhoz mindenki! – mondta Pista, miközben kirakta
a hatalmas tál káposztástésztát.
-De jó illatok vannak! – szólt halkan anyám, akinek
még mindig pirosak voltak a szemei a sok sírástól, és leült.
-Ez még semmi! Koccintani is fogunk!– szólt apám – Karácsonynapjára tartogattam, de úgy döntöttem, most nyitjuk meg ezt a bort. Még Géza is kap egy ujjnyit, amiért ilyen szépen megterített.
1960 karácsonyán hús nélkül ünnepeltünk. Nem volt
kocsonya, nem volt töltött káposzta, se pörkölt, se rántott hús. De volt
zöldségleves, káposztás és krumplistészta, bejgli, csoki torta és szaloncukor.
Sőt, kenyérből kis csillagokat vágtunk, megpirítottuk és azt ettük a leveshez.
Nagyon ünnepi volt. Jobban emlékszem rá, mint bármelyik másik karácsonyomra, és
nem érzek semmi keserűséget.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése