Órások világnapja

Apu, órás volt.

Október 29-e az órások világnapja, az órásmesterek és az órák tiszteletére jött létre.  Ez a nap azokat ünnepli, akik a mechanikus órák tervezésében, készítésében és karbantartásában vesznek részt, valamint maguk az órákat is, mint a precízió és az esztétika mesterműveit.

Az órás szakma története nagyszerű, hiszen az emberiség egyik legősibb vágyából, az idő pontos mérésének igényéből született. Kezdetben időmérő eszközök a napórák voltak, ezért már az ókori Egyiptomban és Mezopotámiaban is használtak (kb. ie 1500-tól). A később a vízórák (klepszidrák) és a homokórák is megjelentek. Jelentős előrelépés volt a 8. században Kínában Su Song csillagász által készített, víz- és fogaskerekekkel működő órája, amely a mechanikus időmérés egyik elődje volt.

Az első mechanikus órák, a 14. században, Európában jelentek meg, elsősorban templomokban és városközpontokban. Ezeket hatalmas méretük és bonyolult fogaskerék-rendszerük jellemezte. A legrégebbi ismert mechanikus toronyóra az angliai Salisbury székesegyházban található (1386), szintén világhírű a prágai órajáték (1410), a középkor mesterműve. A csillagászati ​​kijelzői és mozgó figurái elkápráztatják a látogatókat, ami mai is megtekinthető.

Kiváló mesterművekhez, kiváló mesterek kellenek, akik közül hármat említenék.

1.A híres nürnbergi órás, Peter Henlein német lakatosmester, az első hordozható órák egyik készítőjeként vált ismertté, illetve a zsebóra feltalálójaként tartanak számon.

2.Wirth Gyula, órás, ékszerész, látszerész, aki mellesleg a nagybátyám. Siófokon élt és dolgozott, sokszor nem könnyű körülmények között, de mindig helytállt, mint ahogy arról a mellékelt cikk is tanúskodik. 

(forrása: Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet. Köszönöm BRTK Könyvtár, és személy szerint Csizmadia Tünde könyvtáros segítségét.) 

3.Horváth Jenő, órás, ékszerész, látszerész, az apukánk, aki Wirth Gyulától tanulta meg a szakma csínját-bínját, illetve vált mesterré.  

Már fiatalon volt saját órásműhelye, amit azonban államosítottak. Ezek után egy szoba-konyhás albérlet, szobasarka lett a munkájának színtere. Elkezdett házat építeni, az új műhely (halálig) itt kapott helyet. Minden órát meg tudott javítani, még olyanokat is, amiből hiányzott alkatrész, mert megcsinálta saját maga. Mesterműve (ami még Siófokon készült) egy falióra volt, melynek minden alkatrészét innen-onnan szerezte vagy csinálta, még az óra tokját is.  Sokáig a lellei házunk konyhájában lógott, ma egy fiókban őrzöm. 

Számtalan híresember megfordult a műhelyében, akiknek javította az óráját, sokakkal szinte baráti viszony alakult ki. Velük hosszasan elbeszélgetett vagy sakkozott. Emlékszem Farkas Ferenc zeneszerzőre, Latabár Kálmán, Márkus László színészre, Almádi István festőre. Valamelyik Gundel úrhoz személyesen felment/mentünk Budapestre, hogy beállítsuk az üzlet óráit. Büszkén mondhatom, én voltam a kis segédje. Ám órás nem lettem. Ketten voltunk testvérek, de egyikünk sem lett órás, viszont kreativitását továbbadta. 

Mi lesz ennek az órának a sorsa? Talán ki tudom tisztítani, és működésre tudom bírni. Ha összejön, átadom legfiatalabb fiú unokánknak, mint „az idők őrzőjének”.