Születésnapom

A 70 éves mesefa. 

Óriási ajándék, amikor az ember a saját mesekönyvét lapozgathatja, vagy átadhatja szeretteinek. Nekem ilyen nagy szerencsében volt részem, hála a családomnak. Az egyik lektorált, a másik szerkesztett, a harmadik illusztrációkat készített, vagy éppen a nyomdával tárgyalt, és még folytathatnám.  Nekem nem volt más dolgom, minthogy a nagy 70-es bulin kiosszam a kész, dedikált könyveket.

Könyvem mottója egy angol közmondás alapján született. „Aki egy fát elültetett, már nem élt hiába.” Nos, ez az én „fám”. Beleraktam kedvenc meséimet, melyek többnyire az unokákról, az unokáknak szól, és egy kis családtörténetet. Na és ezen felül, miért is tagadnám, 70 éves lettem. Így lett a könyv címe is „ A 70 éves mesefa”.

Idézek az előszóból, melyet egyik leánykám írt:  

„Nagyi mesekönyvében mindenki ott van, aki csak számít a fantázia világában! A jóságos manók, akik az eszükkel győzik le az erőszakos gonoszt, Hunyó lovag, aki pontosan tudja, hogy az óriásokkal bizony nem jó újat húzni, ezért kard helyett inkább egy kis furfanggal félrevezeti őket. A család kedvenc Gombi kutyusa, aki nem egyszer emberségre, bocsánat, kutyaságra tanítja a gazdikat, és persze Rusnyinka a boszorkány, akire... hát bizony ráfér Lilla smink tanácsadása! Oh, és persze az egyik személyes kedvencem Csupaszív, e hideg, téli fagyban született emberke, aki önzetlenségével minden szívet felmelegít!

Nagyi meséiben az Unokák biztosak lehetnek abban, hogy hihetetlen csodák történnek a hősökkel és velük is, hiszen ők különlegesek! Ők a szivárvány színein felkapaszkodva látogathatják meg a Holdat, az állatokkal összefogva, közösen tehetik jobbá a világot, és néha arra is rájönnek, hogy a gonosz nem is olyan gonosz, csak egy csöpp szeretetre és kedves szóra van szüksége. 

A 70 éves mesefa azonban több mint mesekönyv. Helyet kapott benne egy család, a mi családunk története. Megismerhetjük őseink több évszázados vándorlását és letelepedését egy jobb élet reményében. E könyvnek hála, Nagyi megörökítette az utókor számára Nagymamánk, az én "Nagyim" szép-szomorú meséit a zárdáról, a háborúról, a Fekete Angyalról, amiket talán százszor is meghallgattunk, mégse untuk meg soha. Igaz mesék, Nagymamánk képzeletével fűszerezve, aki talán egy másik korban maga is tollat ragadott volna.”