Színre színt!

Játék, de nem kártya!

Az viszont igaz, hogy egy adott színre, egy ugyanolyat rakunk, úgy 2-3 éves szinten. Be kell, hogy valljam, játékboltban láttam az ötletet. Elég drágának találtam az egyszerűségéhez képest, ezért úgy döntöttem, majd én megcsinálom. Sőt! Az alapjátékot számos más lehetőséggel kiegészítettem.

Miből áll a játék?

Egy lap, amin négy különböző szín van. Azért négy, mert a két kalapácsnak négy vége van. Nálam kék, zöld, sárga, piros (ezek a leggyakoribb színek). A lapra rajzoltam 10 db 1,5 cm sugarú kört alaklemez segítségével, majd ezeket filctollal kiszíneztem. 

Kettő kis „kalapács”. Jóindulattal nevezhető kalapácsnak. Valójában egy dugó, melybe hurkapálcikát szúrtam, és egy szívószálat húztam rá. A dugó végét befestettem: kék, zöld, piros és sárga színűre.     

Egy dobókocka, mely eredendően üres volt, most viszont színek vannak rajta (Ez az eredeti játékban ilyen nincs). A hat színből négy az, ami a dugók végén van (kék, zöld, piros, sárga) és még kettő a fehér és a fekete. 

Egy doboz, amiben a fenti dolgok elférnek. Egy papírzsebkendős dobozt alakítottam kicsit át. Pontosabban alacsonyabbra és hosszabbra vettem, majd sárga papírral bevontam a tetejét, melyre az alábbi színek, illetve betűk kerültek.  

Mit lehet vele játszani?

1.Az egyik kalapácsot én fogom, a másikat pedig a kisunokám. Amilyen színt mutat a kalapács, olyan karikára kell ráütni, majd kalapácsot cserélünk. Persze a színt mindig meg is nevezzük.

2.A dobókockával dobunk, és amit mutat a kocka, arra kell ráütni. A kockán van fekete és fehér, ami a lapon nincs, ilyenkor  a játékosnak egy „tornagyakorlatot” kell elvégeznie.

3.Egy versikét mondok, a vers tartalma szerinti színre kell ráütni. Vagyis, ha egy színt hall, arra a színre ráüt.

Piros alma, kék ibolya, Zöld levelű sárga rózsa.

4.Én ráütök egy színre, és mondom a nevét: piros. Akkor ugyanezt kell tennie neki is, persze egy másik pirosra üt. Aztán szerepcsere. 

Miért jó ez a játék? Mert sok képességet fejleszt (pedig nagyon egyszerű). Hogy mit?

Ebben a játékban beszédet fejlesztő szituációk adódnak, melyet ki kell használni. Fejleszti  látás- látásfigyelem, térlátás-térérzékelés, taktilis érzékelés figyelmet, de a kommunikációs és kognitív képességeket (emlékezet, logikai készség, differenciálás, azonosítás) problémamegoldó képességet is. Továbbá a színegyeztetést és forma illesztést is lehet gyakorolni. E játék nemcsak logikai készséget, emlékezetet fejleszti, de magas fokú koncentrációt is igényelnek, illetve életszerű helyzetet is tanít. 

 

Megjegyzések