Pedagógusok a filmek tükrében.
Ezúttal másként szeretném e jeles napot megünnepelni. Szerintem, nincs olyan olvasóm, akinek ne mondana valamit a „Holt költők társasága” cím. Sőt! Azt hiszem, mindenki kedveli. Írjon, ha valaki ezt másként gondolja!
Én
ezt a filmet már többször láttam, de akárhányszor meg tudom nézni, mindig
élvezem. És van még egy-két hasonló film. Mindig nagy hatással volt rám, ha egy
tanár bármilyen közösséget meg tud fogni, jobb útra tudja terelgetni, még akkor
is, ha ő nem akarja. Most filmekről beszélek/írok, pedig a valóságban is sok
van belőlük. Ha tanítóimra gondolok (Borodi tanító néni, Párizs Dezső tanító
bácsi) vagy általános iskola ( Kiss Zoltán, Vass János, Tárai Géza, Zserdjev
Péter) illetve középiskolai tanáraimra (Galsi György, Simon Ottó, Minczinger
Katalin).
Íme
a filmek:
Császárok
klubja:
William Hundert a görög-római történelem professzora egy előkelő iskolában.
Elveihez hű, szenvedélyes és nagyszerű tanár, aki generációk számára nyújtott
az élethez elengedhetetlen tárgyi tudást és erkölcsi tartást. Ám egy napon
váratlan ellenfelet kap a sorstól egy új diák személyében, aki egy helyi
politikai potentát burokban cseperedő csemetéje, és - tán épp ezért - a vérében
van a lázadás. A konfliktus a szokásos, éves Julius Caesar versenyen
csúcsosodik ki, amikor a három legjobb diák megmérkőzhet a babérkoszorúért, és
eldől, ki lehet tagja a császárok klubjának. Ám ebben az évben Hundert kap
olyan leckét az élettől, amely még negyedszázaddal később is kísérti.
Holt
költők társasága:
Robin Williams egyik legjobb filmje, ahol egy ifjú lelkeket lángra lobbantó különc tanárember kezdi meg
varázslatos működését 1959-ben a Welton Akadémia ódon falai között. Lapról
lapra tépeti szét diákjaival a tankönyvet, mert azt akarja, hogy felfedezzék:
életük maga a költészet. A felismerés egyeseknek életreszóló szerelmet,
másoknak tragédiát hoz. A hagyománytisztelő iskolában pedig tanyát ver a
lázadás szelleme.
Mona
Lisa mosolya:
Katherine Watson (Julia Roberts) 1953 végén Kaliforniából New Englandbe utazik,
hogy művészettörténetet tanítson a Wellesley College leányiskolában. Abban a
hiszemben lát neki a feladatnak, hogy tanítványai, akik az állam legjobb és
legtehetségesebb diákjai, élni fognak az előttük felvillanó lehetőségekkel. Ám
hamarosan rá kell jönnie, hogy a tekintélyes intézményben nagyon is konzervatív
légkör uralkodik. A lányok stílus- és etikett tanára, Nancy Abbey (Marcia Gay
Harden) széles körben osztott nézetei szerint egy fiatal lány számára sokkal
értékesebb egy eljegyzési gyűrű, mint a tudományos műveltség. Amikor Katherine
önálló gondolkodásra bátorítja a tanítványait, összeütközésbe kerül a tanári
kar és a diákok konzervatívabb tagjaival, akik közül legelszántabb ellenfele
egyik saját tanítványa lesz, az arisztokrata származású Betty Warren (Kirsten
Dunst).
A
jövő kezdete:
Az iskolába új tanár érkezik, aki azt a szokatlan házi feladatot adja a
diákoknak, hogy váltsák meg a világot. Aki tesz valamit, amitől a világ jobb
lesz, az jó jegyet kap évvégén. Valami elképesztően nagy gyomrost kap a néző a
film végén. Vajon hogy fog leülepedni? Le fog egyáltalán? Ez nem egy csöpögős
történet. Sőt!
A
szív dallamai:
A negyvenes, kétgyermekes nőt elhagyta férje. Államról államra költözve nem tud
otthonra lelni. New York legszegényebb negyedében, az egyik harlemi iskolában
vállal zenetanári állást. Tapasztalatánál sokkalta nagyobb a lelkesedése. A
kezdeti nehézségeket leküzdve mind eredményesebb tanítványai vannak. Ám pályája
tizedik évfordulóján közlik vele: az iskola nem vállalja tovább a zeneoktatás
költségeit.
Vezet
a ritmus:
Pierre Dulaine díjnyertes táncoktató. A férfit New York egyik legkeményebb
iskolájának igazgatónője szerződteti, hogy gatyába rázza az iskola legnagyobb
bajkeverőit. A srácokat persze mi sem érdekli kevésbé, mint Pierre és a
klasszikus tánclépések. Amikor azonban a temperamentumos oktató őszinte érdeklődéssel
fordul a fiatalokhoz, és hip-hop elemekkel fűszerezi a standard táncokat, a
gyerekekben feltámad a lelkesedés. A közösen kifejlesztett táncstílusukkal a
nemzeti bajnokságig jutnak, miközben nem csak tanárukkal barátkoznak meg, hanem
önmagukkal is.
Osztály, vigyázz! A bohókás Richard tanár az édesapja által igazgatott elit középiskolában. Ezt a némileg védett és kiszámítható világot hagyja ott Richard az igazi kihívás kedvéért. Fehér ember létére tanárnak áll a város színesbőrű negyedében. A viszonyokra jellemző, hogy az iskolának saját temetője is van. Egyszerű személyisége megigézi szép kolléganőjét, ugyanakkor a földhözragadt igazgatónő is furcsán viselkedik vele. Richard megküzd a srácok megbecsüléséért, olykor kínos helyzetekben is. Az egyik legnehezebben kezelhető suhanc válik egyik fő szövetségesévé: ki mondja, hogy a mai fiatalok érzéketlenek?
(Válogatásom
alapja: https://www.mafab.hu/article/top-20-film-nem-mindennapi-tanarokrol-5704)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése