A Szent Korona


Több tízezer km!
Igen, több tízezer kilométert tett meg akkor, amikor még nem voltak autók, vonatok repülők (leszámítva az utolsó útját). Bejárta majdnem egyész Európát: Németországtól kezdve Ausztrián keresztül Romániát, Szerbiát, Olaszországot, de volt Oroszországban és USÁ-ban is, és persze Magyarországon. Micsoda múltja volt/van!?! Belegondolni is sok! Ellopták, elrabolták, elásták, eladták, kiváltották és legkiválóbb uralkodók fejét díszítette … na jó, néha másokét is.
Azt gondoltam, kalandos útját egy társasjátékkal lehet a gyerekekhez közelebb vinni. Tekintve, hogy a korona több tízezer km-t tett meg, a játék azt célozza meg, hogy a játékosok is minél több km-t gyűjtsenek.

A játék neve: A Szent Korona. Hogy mióta és mitől szent, az egy külön misét megér, de arra most nem térek ki.

Játékom két részből áll.

Egy játszó felület, ahol a bábok haladnak, és egy térkép, ami sejteti azt a hatalmas és szerte ágazó utat, amerre járt, és akkor arról nem is beszéltünk, hogy bizonyos városokban többször is megfordult. Ilyenek pl: Kassa, Bécs, Pozsony, Buda, Székesfehérvár, Visegrád stb. 
A játékhoz tartoznak még bábuk (teljesen mindegy, hogy milyen, nálam radírdarabok színezve) és egy dobókocka. Tekintve, hogy a cél, a km-k gyűjtése, nem árt, hogyha minden játékosnál van egy lap és egy ceruza

A játszófelületen 10 oszlopban, városok és uralkodok nevei vannak. Azért 10, mert egy -egy oszlop, egy-egy évszázadot jelent. Végül alul egy sáv, ami 2000-es éveket jelenti (ahol már szinte semmi új nem történt), és visszavezet a START-hoz. Mert mint ahogy a játék alján az idézet is jelzi, minden út hazavezet.

A játék menete:

  • A játék a starttól indul, fel-le megy a nyilak irányában, és a célba kell érkezni. Szóval Magyarországtól indul és Magyarországba érkezik.
  • A játékosok felváltva dobnak és annyit lépnek, amennyit a kocka mutat.
  • Ha valamilyen városra lépnek 100 km-t,
  • ha koronára lépnek, 1000 km-t gyűjthetnek be.
  • Ha ásóra lép (a korona elásására utal), vissza kell lépnie a START-hoz. Igazából ez nem büntetés, mert így több esélye van a km-k gyűjtésére.
  • Addig tart a játék, ameddig az első játékos a célba ér, ekkor kell összeszámlálni a gyűjtött kilométereket.
  • Az győz, akinek több kilométere van.
A Szent Koronáról könyveket írtak, legendák születtek, film készült belőle, a róla szóló ismeretek mennyisége szinte felfoghatatlan. Ám ha a gyerekek csak annyit megjegyeznek belőle, hogy milyen régi, hogy hány király vetekedett érte, és milyen soknak kerülhetett a fejére, hogy milyen hosszú és kalandos útja volt addig, amíg az Országházban megpihenhetett, akkor már elértünk valamit. Én csak ezt céloztam be! 


 

Megjegyzések