Ki a szomszédom?

Történelmi játék. 


Szeretem a történelmet, sokat lehet belőle tanulni, okulni. Bárcsak mások is így gondolnák! Az, hogy legalább a jelentősebb Árpád-házi királyokat ismerjék a gyerekek, az meg a mániám.

A játék lényege, hogy egy terített asztalhoz ültettem a királyokat. Bár születésük, illetve uralkodásuk sorrendjében, de sokat kihagytam. Csak tízen ülnek itt a 22-ből. A legjelentősebbeket akartam kiválasztani, hogy sikerült, vagy nem, azt majd a töri tanárok megmondják. 

A játék menete: Minden játékos húz egy-két királyképet (attól függően, hogy hányan játszanak), és a megfelelő számra teszi. Pl. Szent István az első helyre (a számok segítenek) 

Innentől fogva, a játékosok felváltva dobnak. Amit mutat a kocka, azt kell cselekedniük. Pl.

  • Ha „É”, akkor a királyához tartozó „Évszámok” nevű pakliból veszi ki a megfelelőt.
  • Ha „J”, akkor a királyához tartozó „Jelentősége” nevű pakliból veszi ki a megfelelőt.
  • Ha „R”, akkor a királyához tartozó „Ragadványnév” nevű pakliból veszi ki a megfelelőt.
  • Ha „N”, akkor a királyához tartozó „Név” nevű pakliból veszi ki a megfelelőt.
  • Ha „j.sz”, akkor a király melletti jobb szomszéd királyt kell megkeresni és kirakni.
  • Ha „b.sz.”, akkor a király melletti bal szomszéd királyt kell megkeresni és kirakni. 

A cél, hogy minden uralkodóhoz odakerüljön a rá jellemző név, évszám, jelentősége, ragadványneve. 

Az győz, aki több teljes sorozattal rendelkezik. 


Megjegyzések