December 9.

Garas Dezső,

a színész  igazi legenda volt, a magánéletéről azonban keveset beszélt. „Ez tudatos döntés volt a részéről, és mi is követjük ebben” – mondja Garas Dániel.

A gyerekkoráról még otthon sem szívesen mesélt. Böszörményi Nagy Ágnes is a sógornőjétől hallott többet erről az időről. „A Bérkocsis utcában laktak, amikor született, az apja, Grósz Lajos lókupec volt, mélyről jött, az élet sűrűjében élt.

Grósz Lajos katolikus lányt vett feleségül, így két lánya katolikus, fia zsidó lett papíron, a család amúgy nem élt vallásos életet. A háború után, a Dob utcai iskolás évek után Grósz Dezső esztergályos tanonc lett és a vállalati színjátszó körbe járt. Eszébe sem jutott színésznek állni – „VIII. kerületi kis surmó voltam”, mondta egy visszaemlékezésben –, a barátja azonban a főiskolára készült, így brahiból ő is jelentkezett. Őt fölvették, a barátját nem. Alapvetően szemérmes ember volt, egyszerű főiskolásnak tartotta magát.” Garas Dezső a Záróra műsorában Veiszer Alindának azt mondta: „Csináltuk a magunk dolgát, de én féltem. [A tanáraim] mind azt tanították, az igazi hős fél, de csinálja.”

Az első szerepeit még Grósz Dezső néven játszotta, Rényi Tamás filmrendező javaslatára vette fel a Garas nevet. A főiskola után maradt még egy ideig Józsefvárosban, a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház tagja lett.

Családos emberként már Budán élt, „az ő öröksége, hogy most is együtt élünk a régi házban”, mondja Ágnes. Dezső mindig nagyon családszerető volt, a gyerekeit és az unokáit mindennél jobban szerette”, így összegzi az együtt töltött ötven évet. A karácsony is szóba kerül, s Dániel elmondja, az ünnepen most is édesapja gyerekkorának egyszerű ételeit eszik, köménylevest, tojáslevest, rántott pontyot, krumplisalátát.