Márton-napja 1.

Novemberi jelesnap.

A Márton-nap (november 11.) hagyománya igen régi időkre nyúlik vissza. A népszokás Pannónia Szent Márton nevéhez kötődik, aki feltehetően valamikor 316-317 körül született az ókori Savaria városában, vagyis a mai Szombathelyen. A fiatal Márton a római légió katonájaként szolgált. A legenda szerint Franciaországban portyázott társaival, amikor didergő koldus kérte a segítségét. Az önzetlen katona kettévágta talárját, és felét a szegény embernek adta. Akkoriban sokan úgy gondolták, a koldus maga Jézus Krisztus volt...

Krisztus felajánlotta Mártonnak a keresztelkedés lehetőségét. Az ifjú jótevő hamarosan kilépett a légióból, és kiváló papként szolgált tovább. Franciaországban később a gyönyörű Tours városának püspökévé választották. Ám Márton egyszerű papként képzelte el az életét. S amikor eljöttek érte, hogy megtartsák az avatási szertartást, inkább a libaólba menekült. Csakhogy a libák hangos gágogásukkal elárulták Márton rejtekhelyét, s innentől nem kerülhette el a neki szánt sorsot.

A szolgalelkű és áldozatkész Mártont 371-ben szentelték a város püspökévé. Nemcsak rendkívül fontos hittérítő munkát végzett, de tevékenységét számtalan csodás gyógyulás kísérte. Istent a 397. november 8-án bekövetkezett haláláig szolgálta. Testét, három nappal később, épp november 11-én helyezték örök nyugalomra

A libaevés hagyománya - legalábbis a legenda szerint - szintén visszanyúlik Márton püskökké avatásához. Miután megtalálták őt a libaólban, a szertartást követően, tiszteletére hatalmas lakomát rendeztek, a menü pedig nem más volt, mint libasült és bor.

November 11. jelezte a tél kezdetét a paraszti világban, s ilyenkor fejezték be a földeken a mezőgazdasági munkákat. A cselédek megkapták az évi juttatásokat, nem mellesleg grátiszként egy-egy libát. A Márton-napi dínom-dánom egyben az adventi böjt előtti utolsó nap volt. Nos, meg is tettek, vagy inkább meg is ettek és ittak mindent, hogy ne éhezzenek az elkövetkező időszakban. A liba húsából - leginkább annak hátsó feléből - a papnak is minden évben küldtek, s bizony innen ered a "püspökfalat" kifejezésünk.

A Márton-napi időjósláshoz kapcsolódik egy olyan hagyomány, mely szerint a ropogósra sült libának a mellcsontjáról óvatosan lefejtették a húst, és szemügyre vették a mellcsontot: amennyiben a sült liba mellcsontja fehér színű és hosszú volt, akkor hosszú, havas, hideg télre számítottak.

Végül íme néhány vicces és vidám mondás, amely kifejezetten a november 11-i hagyományokhoz, népszokáshoz kapcsolódik:

• Aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik.
• Ha Márton fehér lovon érkezik, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.
• Márton napján, ha a lúd jégen jár, karácsonykor vízben poroszkál.
• Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, ha borús, borongós télre számíthatsz.
• Ha Márton-napon borongós az idő, ilyen lesz a március is.
• A bornak Márton a bírája

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon