Állatkertek napja

Ismét egy jeles nap.

Ma van az ÁLLATKERTEK NAPJA. Ebből az alkalomból bemutatom az állatkertes mesémet, és kis ismertetőt az állatkertekről, illetve az állatkertek múltjáról. Tudtad, hogy már az ókorban is voltak állatkertek? Na nem Magyarországon, de pl. Egyiptomban és Kínában.

Az állatkertek hosszú és gazdag történetre vezethető vissza, már az ókori időkben is léteztek, ám azok az állatok bemutatása és tartása sokszor nem volt etikus vagy humánus módon megvalósítva. Az állatkertek modern koncepciója a 19. században kezdett kialakulni, amikor a tudomány és az állattartás területén is előrehaladás történt.

Az állatkertek elsődleges célja az állatok bemutatása a közönségnek, valamint a természetvédelmi és oktatási célok elérése. Az állatkertek ma már igyekeznek a lehető legjobb körülményeket teremteni az állatok számára, törekedve az etikus és fenntartható állattartásra.

Az első modern állatkertet a londoni Tower várában hozták létre 1828-ban. Azonban az állatkert koncepciója igazából az 1830-as években vált szélesebb körben elterjedt, amikor a franciaországi Párizsban, majd az USA-ban is alakultak állatkertek.

Magyarországon az első állatkertet 1866-ban alapították Budapesten a Városligetben. Az állatkertet Almássy Móric, a Magyar Tudományos Akadémia tagja alapította, és azóta is működik, ma Budapesti Állatkert néven ismert.

A világ legnagyobb állatkertje területileg a Columbus Zoo and Aquarium az Egyesült Államokban, míg a legnagyobb populációjú állatkert a Kínai Népköztársaságban található Chimelong Safari Park.

A leghíresebb állatkertek közé tartozik például a San Diego-i Állatkert az USA-ban, a sokszínű állatállomány, a megújuló természetvédelmi programjai és az állatok számára kialakított természetközeli környezet miatt tartanak rendkívül kiválónak. Ugyancsak híres az Edinburgh-i Állatkert az Egyesült Királyságban, ahol a kutatás és oktatás is fontos szerepet játszik. Az állatkertek hírnevét a legjobban az etikus állattartás, a környezetvédelem nem valós, valamint az oktatási és tudományos tevékenységek minősége határozza meg.

Az ókori időkben számos kultúrában és birodalomban léteztek olyan gyűjtemények, ahol állatokat tartottak és bemutattak a közönségnek. Ezeket a gyűjteményeket lehet az ókori állatkertek elődjeként tekinteni, bár a modern állatkertek koncepciója és a gyűjtemény célja eltér a korabeli gyakorlatoktól.

Az ókori Egyiptomban például a fáraók gyakran tartottak állatgyűjteményeket, ahol ritka és egzotikus állatokat tartottak. Az ókori római birodalomban is léteztek hasonló gyűjtemények és állatbemutatók. Az egyik híres példa a Colosseum, ahol az arénában gladiátori harcok mellett állatviadalokat is rendeztek, bemutatva a közönségnek a birodalom különböző részeiről származó vadállatokat.

Az ókori Kínában is megvoltak állatbemutatók, különösen a császári udvarban, ahol különleges állatok tartottak, mint például pandákat és ritka madarakat.

 

Az állatkertben

-Ébresztő Hétalvók! Ki az ágyból Lilla, Hunyó! Nagy napra ébredtünk.

-Nagy napra? – kérdezte vissza álmosan Hunyó.

-Miért? Van kis nap is? – mondta még csukott szemmel Lilla.

-Hát elfelejtettétek? Ma megyünk Papikával az állatkertbe. A nagy napot pedig azért mondtam, mert ez egy várva-várt, különleges nap lesz. Megyünk majd a földalattival, megnézzük az állatokat, elmegyünk az állatsimogatóba és talán etethetjük is őket.

-És megnézzük a majmokat is? – élénkült fel Lilla.

-Hát persze. Azt ki nem hagynám. Na, készüljetek! Egy óra múlva indulunk.

A szokástól gyorsabb készülődés után, beszálltunk az autóba, és mentünk egyenesen a földalattiig. Megérkeztünk az állatkert régi, szép bejáratához. A pénztárnál kicsit sorba kellett állni, de ez most senkit sem zavart igazán. Aztán irány az állatok. Az egyik gyermek erre, a másik arra indult volna, nem volt könnyű a tervszerűség tartása, de megoldottuk.

Már kicsit lelassulva, kicsit megfáradva elérkeztük a szamarakhoz. Hunyó egy nagy vattacukorral leül egy közeli padra, Lilla pedig hosszasan nézte a csacsikat.

-Lilla, Lilla, figyelj már ide rám!

-Szóltál Nagyi?

-Nem, a Papikával beszélgetek.

-Lilla, ide nézz! Ne arra, ide! Itt állok veled szembe.

-Ki beszél? – szólt elképedve Lilla.

-Hát ezt nem hiszem el, itt állok veled szembe, és azt kérdezed ki beszél. Hát én, a csacsi. Ha már itt tartunk be is mutatkoznék. Tudom te Lilla vagy, mert hallottam, ahogy a nagyszüleid szólítottak. Én pedig Tihamér vagyok, de szólíts csak egyszerűen Tihinek.

-A szamarak tudnak beszélni?

-Persze hogy tudnak. Csak nem érti meg mindenki. Csak a tiszta lelkű, állatokat szerető gyermekek.

-Köszönöm, kedves tőled, hogy velem szóba állsz. És mondd csak, miért lógatod úgy az orrodat?

-Hát pont erről akartam veled beszélni. Engem mindig bántanak, kicsúfolnak, azt mondják, hogy ostoba vagyok. Sőt, velem azonosítják a butaságot.

-Ne szomorkodj! Én tudom, hogy te nagyon okos vagy. Tudsz embernyelven és csacsinyelven beszélni. Ilyet nagyon kevesen tudnak – vigasztalta Tihit Lilla.

-Ez még semmi! Egyik-másik gyerek ijesztget. Idecsalnak valami eledellel, aztán amikor idejövök örömmel, az mondják, hogy: HU! Utána meg kinevetnek, és az a legszomorúbb, hogy a felnőttek is nevetnek rajta. Na és az eledel? Világosan kiírták, hogy mit lehet, és mit nem lehet adni az állatoknak. Hát azt hiszed betartják?

-Értelek, de mit tehetnék én? – kérdezte együtt érzően Lilla.

-Te talán jobban szót értesz az emberekkel és a korodbeliekkel. Mondd meg nekik, hogy nem vagyunk buták, és főleg nem gonoszok. Nem bántjuk az embereket, ők se bántsanak minket, és ne is ijesztgessenek. És azt is mondd el mindenkinek, hogy csupán szeretetből ne aggasszanak ránk mindenféle ruhákat. A múltkor itt sírt nekem egy kutyus, akinek szájkosarat, nyakörvet, mellényt meg még tutyit is kellett viselni. Szaladgálás persze nuku! Aztán volt egy nyuszi barátom, aki húsvét után került ide az állatkertbe, úgymond „húsvéti nyuszi” volt, hát ne tud meg, hogy ő miket mesélt. Soroljam?

-Ne sorold! Én kicsi vagyok, nem tudom megváltoztatni az embereket.

Nem is arra gondoltam, csak arra kérlek, gondold végig, amit mondtam. Ne hagyd szó nélkül, ha hasonlókat látsz vagy hallasz! És ha mégis, kérd a felnőttek segítségét, pl. szólj a szüleidnek vagy óvónénidnek.

-Nagyi! Kivel beszélget Lilla? – kérdezte a padról feltápászkodva Hunyó.

-Senkivel. Látod, hogy csak mi vagyunk itt.

-Pedig én határozottan hallottam.

-Jaj, drága kis unokám, tedd a fejedre a sapkádat, ez az erős, déli nap nem tesz jót.

-Ugye, hogy beszéltél valakivel? – fordult Hunyó a kishúgához.

-Hát te is hallottad? Az Jó. Akkor már nem vagyok egyedül. Otthon mindent megbeszélünk.

Hazafelé menet az élményekről beszélgettünk. Hogy mit láttunk, hogy kinek mi tetszett a legjobbam, hogy mire kellene több időt szánni, meg hasonlók. Végül megkérdeztem őket:

-Lerajzoljátok holnap, ami a legjobban tetszett?

-Talán igen – szólt Lilla – de azt hiszem, most fontosabb feladatunk lesz. Hogy is szokta az ilyesmit Hunyó nevezni? Őőőőőőő …  küldetés. Igen! Nekünk most küldetésünk van!