Gyermekrajz

Képből olvasni. 

A pszichológusok régóta foglalkoznak a gyerekrajzok „üzeneteivel”, de nem árt, ha a szülők, nagyszülők is ismerik az alapokat.

Ahány gyerek, annyiféle rajz, de van néhány ábrázolási forma és mód, ami bizonyos gyermektípusokra jellemző. Érdemes figyelni a használt színeket, az ábrázolás módját és az alakok nagyságát, elrendezését.

A rajz is egyfajta kommunikáció, amely jóval megelőzte az írott nyelv megjelenését, amit a több mint 30 ezer éves barlang-és sziklarajzok bizonyítanak. Nem véletlen, hogy már az egészen aprócska gyermek is fog egy botot, ceruzát, krétát vagy bármit, amivel firkálni lehet. Aztán  firkálásból, az egyszerű vonalrajzon keresztül, apró részletekbe menő, mozdulatot esetleg érzelmeket kifejező alkotások születnek. Ehhez azonban 10-15 év kell.

A sok apró részletből, most csak a kezekre térek ki. A firkálós korszakban az fel sem ismerhető. Aztán rajzol a gyermek karokat, de kézfej nélkül, majd kezet először valahány ujjal, ezt követően öt ujjal. Ezek után már csak minősági különbségek vannak. 

A rajzfejlődés jól elkülöníthető szakaszokra bontható.

  1. Nagyjából kettő, két és fél éves korban kezdődik, ez a firkakorszak. Eleinte ezek rendezetlen firkák, ekkor ismeri fel a rajzolás örömét. Hat hónap később kezdenek a firkák egyre inkább „alakot” ölteni, majd még később, a gyermek meg is nevezni alkotását.
  2. A harmadik életév az ún. pre-sematikus korszak. Az első tudatos formák ekkor alakulnak ki, az első ilyen valóságábrázoló próbálkozás jellemzően egy ember, kör alakú fejjel és két függőleges, pálcikaszerű lábbal. Később több, jól felismerhető és komplex formák is megjelennek, a gyermekek új fogalmakat keresnek, ezért a szimbólumok folyamatosan változnak,
  3. A négy-öt évesek  pedig már megpróbálnak történeteket elmesélni, vagy problémákat megoldani rajzaikkal.
  4. A hatéves kort egyértelműen a valósághű ábrázolás jellemzi, megfigyelhető, hogy egyes részletek túldíszítettek, túlszínezettek lesznek, ezáltal hangsúlyosabbá válnak, ha valami fontosat akarnak kifejezni vele; általánosságban az lesz a fontos, hogy a gyermek megmutassa, mit tud az adott dologról.
  5. A nyolcadik életév a realizmus hajnala: a gyermekek rájönnek, hogy a sematikus általánosítás már nem elegendő a valóság kifejezésére. Ekkor kezdik összehasonlítgatni rajzaikat, és ezáltal kritikusabbá válnak magukkal szemben.
  6. Kilenc-tíz éves korban a rajzok egyre inkább részletgazdagok lesznek: a realisztikus ábrázolásmód lesz a fő cél. Eddig az alakok papíron való elhelyezése volt a fontos, most viszont az a törekvés válik hangsúlyossá, hogy a megjelenített formák hogyan néznek ki.
  7. A tizenkét éves korra tehető a naturalisztikus kor kezdete. Ez mérföldkőnek számít, ugyanis ez jelenti a rajzolás, mint spontán aktivitás korszakának végét. Ekkor a gyermekek a körülöttük levő világ minél élethűbb megjelenítésére törekszenek, megjelenik a fény és az árnyék, a perspektíva, a tér háromdimenziós lesz a távolabb levő dolgok méretének érzékeltetésével.
  8. A tizennégy éves kor környékén bekövetkezik a krízis időszaka: a serdülőkor kezdete a művészi fejlődés vége is egyben a legtöbb gyerek számára. Sokan elfordulnak a rajztól, ha csak nem előzi ezt meg egy tudatos döntés a rajzkészségek további fejlesztését illetően. Az önmagukkal szemben kritikus gyermekek könnyen elbátortalanodnak, és máshol élik ki kreatív alkotókedvüket.

"Mágikus út a gyermeklélekhez"

A gyermekpszichológia mindig is használta és használja ma is a gyermekrajzokat a diagnosztikában, ám fontos azok kontextusba helyezése – hívja fel a figyelmet Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus. A szakember szerint jósolni nehéz belőlük, viszont több mindenre is lehet következtetni, de ehhez az kell, hogy a szülők nyomon kövessék az alkotófolyamatot, ha pedig nagy változást vesznek észre az alkotásokban, át kell gondolni a körülményeket, mert esetleg problémára utalhatnak – ám lelki eredetű gondokra nem szabad kizárólag a rajzokból következtetni.

Mégis, azt lehet mondani, hogy bizonyos általános szabályok a gyermekrajzokban is érvényesek, ilyen például a színek használata és a nem. A lányok a melegebb színeket kedvelik, a fiúk ellenkezőleg, a hideg színeket részesítik előnyben. A zöld a kreativitás, a sárga a boldogság, míg a piros az izgatottság indikátora – és egyben az egyik legtöbbet használt szín is. Az alakok elhelyezkedése is számít: ha valaki a lap bal oldalára sűríti „mondanivalóját”, azzal a múlthoz és az anyához való kötöttségét fejezi ki, aki viszont a jobb oldalra rajzol, az a jövőbe tekint és az apával való kapcsolatot jelzi. A kiegyensúlyozott gyermek az egész lapot kitölti rajzával, ami harmóniát sugall.

A méret is fontos: minél nagyobb alakokat rajzol valaki, annál inkább dominánsabb személyiség. A „túlrajzolt”, megnyújtott kéz az agresszivitásra, az apró láb ellenben szintén az instabilitásra utal, ezért oda kell rá figyelni. Nem árt azonban még egyszer hangsúlyozni, hogy a rajzok önmagukban még nem sokat árulnak el a gyermek pillanatnyi lelkiállapotáról, minden esetben célszerű megkérdezni, hogy mit és miért ábrázolt, és mit gondol éppen.

Van azonban néhány olyan ábrázolási forma, mód, amely bizonyos személyiségtípusokra jobban jellemző. Az impulzív gyerekek nyak nélküli nagy alakokat rajzolnak, aszimmetrikus végtagokkal; az aggódó gyermekek sok esőt, felhőt, repülő madarakat és szem nélküli élőlényeket; a félénk gyermekek alacsony, orr és száj nélküli alakokat, testhez „simuló” kezekkel; a dühös gyerekek nagy kezeket és fogakat, hosszú kezeket és keresztezett szemeket; míg a bizonytalan gyermekek hatalmas testű, kéz nélküli, apró fejű alakokat rajzolnak, kissé „megdöntve”.

Talán a legizgalmasabb kérdés mind közül a családtagok ábrázolása, ami sokat elárul a gyermek legszűkebb környezetéről. Itt fontos a sorrend, a gyermek jellemzően azon családtag mellé helyezi magát a rajzon, aki a legközelebb áll hozzá – ha a család boldog és együtt van, a családtagok is egymáshoz közel állva, csoportban ábrázolva láthatók a rajzon, viszont, ha magát piciként jeleníti meg, távol a szüleitől, az rendezetlen családi környezetet feltételez és kirekesztettségre utal. Nem kell megijedni, ha a gyermek saját magát nagyobbnak rajzolja szüleinél, ez ugyanis a magas önbecsülés félreérthetetlen jele.

Árulkodó lehet az arckifejezés is, amely nem ugyanolyan az egyes családtagok esetében, és azt mutatja, hogy ki hogyan viselkedik, milyen a hangulata az együtt töltött idő nagy részében. Itt is fontos a méret, minél nagyobb valaki, annál dominánsabb szerepet tölt be a gyerek életében, ahogy a rajzok kidolgozottsága is: minél több részlet látható, annál inkább igaz az a megállapítás, hogy a gyermek meglátja az egyéniséget az egyes családtagokban. A sok testi részlet és a ruha a fejlett vizuális és motoros képességekről árulkodik, míg az eltérő ruházat ábrázolása a nemi különbségek felismerését mutatja.

Forrás: TanTrend alapján, rövidítve.

Megjegyzések