Az egyik szemem sír, a másik nevet

Születésnapi kirándulás.

Egy igazán jó és tartalmas pár napot kaptam volna születésnapomra, ami pont azt tartalmazza, amit a legjobban szeretek: a termálvizes fürdőzést, a történelmet és a hazámat.

Tervezett utunk arrafelé Bicskéről indulva Zsámbék, Bajna, Tát, Esztergom, Dömös, Visegrád, visszafelé pedig Párkány, Esztergom, Hont, Drégelypalánk, Nagyoroszi, Horpács, Rétság, Budapest, Bicske. Sok mindenről írhatnék, a hihetetlenül lepukkan falvakról, a borzalmas rossz, kátyúval teli utakról, a szegény, de segítőkész emberekről, de most csak három helyet emelek ki.

Tát. Az esztergomi csatáról, a törökök feletti győzelemről sokan és sokat tudnak, a tátiról kevesebbet, pedig az is nagyon fontos volt. Azt terveztük, megnézzük az emlékhelyét a híres győzelemnek. Tábla, persze sehova sem volt kitéve, a GPS pedig egy kirándulóhelyre irányított. Kérdeztük a lakóságot, a járókelőket, de senki sem tudott segíteni. Találkoztunk egy nagyon kedves, segítőkész bácsival, aki azt mondta, hogy erről a csatáról nem tud semmit, a 2. világháborút végig csinálta, arról szívesen mesél nekünk, ha akarjuk. Szóval, csalódottan tovább mentünk.

Visegrád. A Fellegvár híres, gyönyörű hely, csodás kilátással. Voltam már itt, jó pár évvel ezelőtt. A kilátás a régi, de a vár teljesen lepukkant, omladozó falak, döglött és élő poloskák, és persze lezárt területek, ahol valami felújítás folyik. Igaz, olcsó volt, kettőnknek 600 Ft.

Dömös. Egy régi, középkori prépostság romjait láthattuk volna, ám a kerítésen egy hatalmas rozsdás lakat volt.

Drégely, Drégelypalánk. A helyet ha nem is, de a történetét, ha máshonnan nem, a Szondi kétapródjából biztosan mindenki ismeri. Ráadásul a VILÁÖRÖKSÉG része! A GPS mutatta az utat. Ennyi kátyút 10 év alatt nem láttam, mint ami arra vezet. Aztán egyszer csak egy sorompó és egy behajtani tilos tábla. Mehettünk volna tovább gyalog az erdei ösvényen 6 km-t, vagy az erdőn keresztül, úgy csak 3 km. Szóval világörökség ide, világörökség oda, visszafordultunk.

Horpács. Itt látható a Mikszáth-kúria és a Mikszáth Múzeum. Ki volt írva, hogy nyitva, a parkba be is tudtunk menni, ám az épület zárva volt. Mikor mentünk kifelé, egy nagyon kedves, idős hölgy azt mondta, hogy van egy gondnok, de mivel nagyon ritkán jönnek ide látogatók, haza szokott menni. Ha be akarunk menni – itt lakik a közelben – menjünk el hozzá, biztos kinyitja a kedvünkért és mindent megmutat. Kihagytuk.

Azért történtek jó dolgok is. A fürdőzés nagyon jó volt, az ellátásunk pompás, mint ahogy a természeti adottságok is, Szép erők, dimbes-dombos táj, virágzó fák és patakok, illetve a Duna mellett haladtunk.