5 nap van karácsonyig

A 5. angyali üzenet,

mely így szól: „Pozitív változás várható az életedben.” A következő novellám arra figyelmeztet, hogy jóból is megárt a sok, illetve, hogy nem biztos hogy az a jó, amit mi jónak gondolunk. Sok szülő, annyira jót akar a gyerekének, hogy közben észre sem veszi, hogy téved. Annyira meg akarja kímélni a bajtól, hogy belehajszolja egy másikba. Javítani azonban sosem késő.

Szenteste

Mi karácsonykor nagyon nagyot ünneplünk. Nem csak Jézus születését ünnepeljük, hanem az egyetlen kis unokámét is. Kis unoka? Hát nem is annyira kicsi! Ma lesz kereken harminc éves. Sajnos a férjem már nem érhette meg, pedig de boldog lenne. Neki köszönhetem, hogy most így, az egész család, együtt ünnepel. Ha rajtam múlott volna, talán nem ismerném. Pedig milyen szép, okos, rendes férfi lett belőle. De kisfiúnak is egy tündér volt. Tanulóként pedig mennyi büszkeségre adott okot! Hol ilyen, hol olyan tanulmányi versenyt nyert meg. És hegedül, a mai napig. Nagy ünnepeken mindig játszik nekünk valamit. Nagyon szívesen hallgatom. Az a hangszer a kezében hol sír, hol nevet.

Bár elég öreg vagyok, de a szentestét hagyományosan, huszonkilenc éve nálunk tölti a család. Miért nem harminc? Mert harminc évvel ezelőtt, borzalmas dolgok történtek. Még most is lelkiismeret furdalásom van, ha rágondolok.

Abban az évben a lányom tizenhét éves, harmadikas gimnazista volt. Beleszerelmesedett egy fiúba. Egyáltalán nem illettek össze. Nem volt annak a gyereknek a két kék szemén kívül semmije. Meg persze a szüleinek sem. Mindkettő tanító volt, és volt három gyerekük. Éppen csak hogy nem éheztek. Ráadásul azt a fiút semmi más nem érdekelte, csak a gitárja. Nagyon rossz tanuló volt.

Ezerszer megmondtam Rékának, hogy ez nem hozzá való! Ezerszer elmondtam neki, hogy rá szebb jövő vár, neki tanulnia kell! Megtiltottam, hogy találkozzon vele. De minden hiába.

Egy októberi nap, azzal állítottak be, hogy Réka terhes és megakarja szülni a gyereket. Azt hittem szívinfarktust kapok. Ha férjem nem fog le, nekimegyek és agyonütöm Palkót.

Nem volt könnyű, de leültünk, hogy „nyugodtan” megbeszéljük.

-Jó, nyugodjunk le! Próbáljunk higgadtan beszélni! – mondtam erőltetett nyugalommal.

-Mi a tervetek? Mit szeretnétek? – kérdezte a férjem.

-Én … mi …

-Meg szeretném szülni.

-Arról szó sem lehet! – vágtam bele mérgesem. – Neked be kell fejezni a gimnáziumot, aztán egyetemre kell menned!

-A gimnáziumot később is befejezheti – szólt bátortalanul Palkó.

-Te kussolj! Korábban lettél volna ilyen okos! – mondtam magamból kikelve.

-Nyugodj meg kérlek! – nyomott vissza a székemre a férjem – Így nem jutunk előbbre.

-Azt a gyereket el kell vetetni! Az egész életedet tönkre tenné! 17 évesen akarsz szülni? Hova? Mire? Ki tartja el?

-Majd én – szólt halkan Palkó – eddig is dolgoztam a tanulás mellett, most majd többet fogok.

-Dolgozol!? Tanulsz!? Bukdácsolsz a gimiben és csak gitárod érdekel! 

-Tényleg nem vagyok jó tanuló. De esténkén zenélek egy vendéglőben és elég szépen keresek. Legfeljebb majd több helyen zenélek.

-Na és hol akartok lakni!

-Arra gondoltam anya, ha beleegyeztek, lakhatnánk az emeleten. Ott van két szoba, fürdőszoba. Nem is nagyon zavarnánk benneteket.

-Arról szó sem lehet! Egy megoldás van! Azt a gyereket el kell vetetned!

-Nem lehet. Az ötödik hónapban vagyok.

-Már pedig itt nem lakhattok! Nekem nem hozol ide egy zabigyereket!

-De hát az unokánk lenne! – mondta férjem értetlenül.

-Nem! Látni sem akarom! És benneteket sem! Ha egyedül összehoztátok azt a porontyot, hát tartsátok is meg magatoknak!

A két fiatal felállt, lassan indulásra készültek. Talán azért húzták az időt, hogy hátha meglágyul a szívem. De nem. Az sem hatott meg, hogy Rékának némán folytak a könnyei.

Haza mentek, vagyis Palkóékhoz.

Palkóék kisebb lakásban éltek. Három szobájuk volt. Egyben laktak a szülők, egyben a két kisebb fiú és egyben, a legkisebb szobában, Palkó.

Palkó szülei sem örültek az új helyzetnek, de megértőbbnek mutatkoztak. Természetesen befogadták a fiatalokat. Kicsit átrendezték a lakást. A legnagyobb szobát kapták Palkóék, hisz oda még egy babaágynak is be kell férni, a középsőt a két öcsi, és a legkisebbet a szülők.

Lassan a kedélyek nyugodni látszottak. Réka párszor próbált a szüleinek telefonálni, de soha senki nem vette fel. Palkó délelőtt a gimiben volt és hozta mindig Rékának a tanulni valót. Este pedig elment zenélni.

Közeledett a karácsony. Egyre szomorúbb lettem. Ilyen még nem volt, hogy csak ketten karácsonyoztunk volna. Eleinte a szüleinkkel, később Rékával ünnepeltünk. A férjem párszor el kezdte mondani, hogy nem kellene meghívni a gyerekeket, de én hallani sem akartam róla.

December 24-én este hat óra felé, némán, szomorúan kanalaztuk a halászlét, amikor megszólalt a telefon.

-Ne vedd fel! – mondtam.

-De ez nem a Réka száma! Felveszem.

-Ági vagyok.

-Ki az az Ági?

-Hát Réka barátnője.

-Ja, tudom már. Miben segíthetek?

-Réka nem tudja, hogy hívom magukat, de úgy gondoltam, nem árt, ha tudják. Rékát ma reggel kórházba vitte a mentő.

-Micsoda? Melyikbe? Miért?

-Megkezdődött a szülés – mondta, és letette.

-Mi történt?- kérdeztem.

-Rékánál megindult a szülés, én odamegyek.

-Nem mész te sehova! Ez átverés. Februárra van kiírva.

-Egyszer rád hallgattam és nem a szívemre, azóta is bánom. Te azt csinálsz, amit akarsz, de én azonnal bemegyek a kórházba.

János indult az előszobába, felvette a cipőjét, a kabátját, fogta kistáskáját és még hátrafordult, nem szólt semmit, csak a tekintete kérdezte: Nem gondoltad meg magad?

Ám én nem mozdultam. Becsukódott a férjem után az ajtó, és nem mozdultam, hallottam az autó berregését, és még mindig nem mozdultam. Visszaültem az asztalhoz, hogy befejezzem a vacsorát, de nem ment le egy falat sem. Csak forgattam a számba, csak forgattam …

Egyszer csak felpattantam. Mit csinálok én? Nem kell az unoka? Nem kell a saját lányom? Csak azért, mert nem úgy döntött, ahogy én akartam? Nem sokat tétováztam. Hívtam egy taxit. Mire a kapunk elé ért, már ott álltam felöltözve.

Nem szoktam rohanni, de most kettesével szedtem a kórházban a lépcsőket. A szülészet betegpultjához rohantam és lihegve csak annyit tudtam kinyögni:

-Na …Na… Nagy Réka.

-Á, biztosan a Kedves Nagymama?!

-I… i… igen.

-Jókor jött, még nincs meg a fiúcska. Menjen a folyosón végig, a többiek már ott vannak.

Már messziről láttam, hogy jól megnőtt a családunk. Természetesen ott volt a férjem, Palkó szülei és testvérei, de még a nagyszülei is. A mai napig hálás vagyok nekik, hogy úgy csináltak, mintha semmi sem történt volna, nem hánytak semmit a szememre, nem hibáztattak, talán még örültek is nekem.

-És Palkó hol van? – kérdeztem.

-Hát bent van a mi Rékánkkal – mondta a férjem.

-Kik a Nagy Réka hozzátartozói? – lépett ki a műtőből egy mosolygós, fiatal orvos.

-Mi! – mondta szinte egyszerre mindenki.

-Jó hírem van. Megszületett a kis Viktor.

-És jól vannak?

-Az édesanya, nagyon kifáradt, és elég nagy a vérvesztesége, de pár hét alatt a régi lesz. A kisbabával nagyobb a gond. Túl korán jött. Egészségesnek tűnik, de csak 1789 g. Most inkubátorban, folyamatos megfigyelés alatt van. De nem kell aggódni! Ekkora babákat már nem szoktunk elveszteni.

-Megnézhetjük?

-Csak monitoron keresztül. A koraszülött osztályra vitték.

A család úgy döntött, hogy elég, ha a két nagymama megy be pár percre Rékához. Nagyon boldog voltam, hogy minden tévedésem ellenére, így megbíznak bennem.

Réka sápadt, gyenge, de nagyon boldog volt. Mivel kevés ideig lehettünk csak bent, csak azt mondtam neki, hogy ő csak pihenjen, erősödjön, mire a kórházból hazajönnek, Palkóval a felsőszintet kifestjük, átrendezzük, igazi babás lakosztállyá.

Az első 8-10 évet nálunk költötték. Réka leérettségizett, és a gyes alatt elvégezte a tanítóképzőt. Tanítás mellett – mert midig nagyon okos volt – elvégezte a matematika szakot. Most ő az egyik legkeresettebb pedagógus a városban. Néha otthon is ad órákat. Palkó maradt a zenénél. Gitározni tanít és gitározik. A nálunk töltött években nem sok pénzt kellett költeniük, így tudtak spórolni, és neki álltak építkezni. Most szebb házuk van, mint nekünk.

Ma hozzám jön a nagy család, a hagyományokhoz híven, halászlé lesz. De holnap Rékám tesz ki magáért, és mindenkit vendégül lát.

Ha belegondolok, hogy én ezt a kis családot, Viktor unokámat akartam … kis sem merem mondani. De sokat tanultam belőle, és megfogadtam, hogy soha, semmibe nem szólok bele. Még a véleményemmel is csínján bánok.

Gondolataimat a csengőszó szakította félbe.

Jaj, megjöttek! De kíváncsi vagyok! Viktorom most hozza el a barátnőjét bemutatni. Futok már! Nyitom már!

-Szia Drága Nagyikám! mondta Viktor széles mosollyal.

-És hol a kis barátnőd?

-Bemutatom Melánit!

-De hiszen ez … (azt akartam mondani, hogy néger, de lenyeltem, és csak annyit mondtam) egy nagyon csinos kislány!