Tavasz az őszben

November van.


Ez biztos. Mégis, ha kimegyek, elbizonytalanodok. Ma délután pl. hétágra sütött a nap és legalább 16-18 fok volt. Öröm volt kint kertészkedni. Bár nem is kertészkedtem, inkább csak avart gyűjtöttem. Közben arra lettem figyelmes, hogy itt is egy virág, ott is egy virág, sőt rügyezik a cseresznyefa.

És közben az ősz, a megszokott, gyönyörű színeiben pompázott. Nem csoda, hogy sok művészt, költőt megihletett. Egy-két verset – a teljesség igénye nélkül – megosztok veletek.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: REGGELI

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket

üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd

szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,

megannyi dús, tündöklő ékszerét.

Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,

és elgurul, akár a briliáns.

A pompa ez, részvéttelen, derült,

magába-forduló tökéletesség.

Jobb volna élni. Ámde túl a fák már

aranykezükkel intenek nekem.

Az űrlap teteje

Az űrlap alja

 

 

SZABÓ LŐRINC: ŐSZ AZ ADRIÁN

Félig vízben, félig a parton

fekszem az őszi ég alatt;

egyszerre ringat és melenget

a tenger és a déli nap:

szikrázó ujjai becéznek,

gyúrnak, gyötörnek édesen,

húnyt szemmel és borzongva tűröm,

hogy paráználkodnak velem.

Húnyt szemmel és borzongva tűröm

a nap s a tenger csókjait

s testem gyönyörűsége némán

könyörög és imádkozik:

Ragyogj át, napfény, moss ki, tenger,

ragyogj át, mint az üveget,

bent moss ki, mélyen, ahol annyi

fáradt sötétség didereg;

ragyogj át, fény, öblíts ki, hullám,

hogy meggyógyuljak odabenn,

világítsatok át egészen,

hogy lelkem új és friss legyen;

ősz van, – fűtsetek át sietve,

jóságos, erős sugarak,

hadd vigyem magammal a télbe

e tiszta, kései nyarat!

 

 

ADY ENDRE: PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ
Párisba tegnap beszökött az Ősz.

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

Kánikulában, halk lombok alatt

S találkozott velem.

 

Ballagtam éppen a Szajna felé

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

Arról, hogy meghalok.

 

Elért az Ősz és súgott valamit,

Szent Mihály útja beleremegett,

Züm, züm: röpködtek végig az úton

Tréfás falevelek.

 

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán

Nyögő lombok alatt.

 

 

PETŐFI SÁNDOR: ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA...

Itt van az ősz, itt van újra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

 

Kiülök a dombtetőre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.

 

Mosolyogva néz a földre

A szelíd nap sugara,

Mint elalvó gyermekére

Néz a szerető anya.

 

És valóban ősszel a föld

Csak elalszik, nem hal meg;

Szeméből is látszik, hogy csak

Álmos ő, de nem beteg.

 

Levetette szép ruháit,

Csendesen levetkezett;

Majd felöltözik, ha virrad

Reggele, a kikelet.

 

Aludjál hát, szép természet,

Csak aludjál reggelig,

S álmodj olyakat, amikben

Legnagyobb kedved telik.

 

Én ujjam hegyével halkan

Lantomat megrendítem,

Altató dalod gyanánt zeng

Méla csendes énekem.

 

Kedvesem, te ülj le mellém,

Ülj itt addig szótlanául,

Míg dalom, mint tó fölött a

Suttogó szél, elvonul.

 

Ha megcsókolsz, ajkaimra

Ajkadat szép lassan tedd,

Föl ne keltsük álmából a

Szendergő természetet.

 


KÁNYÁDI SÁNDOR: VALAMI KÉSZÜL

Elszállt a fecske,

üres a fészke,

de mintha most is

itt ficserészne,

úgy kél a nap, és

úgy jön az este,

mintha még nálunk

volna a fecske.

Még egyelőre

minden a régi,

bár a szúnyog már

bőrét nem félti,

és a szellő is

be-beáll szélnek,

fákon a lombok

remegnek, félnek.

Valami titkon,

valami készül:

itt-ott a dombon

már egy-egy csősz ül:

Nézd csak a tájat,

de szépen őszül.

 

Megjegyzések