„Vétkesek közt cinkos, aki néma”

 „Foglalod a kurva anyádat"

Ismerős ugye? Imádott, drága, sokra becsült, nemzetünk legkiválóbb költője, Petőfi Sándor írta. Amikor ezt tette, mégsem fogalmazhatott úgy, hogy: Ejnye-bejnye csúnya osztrákok, gondolkodjatok, tanulmányozzátok a történelmet, aztán cselekedjetek, szedte-vette, irgum-burgum, kis oktondiak!

De hozhatnék más példát is: „nyald ki a seggem” (Kosztolányi) vagy „Édesapám baszott fizetni a tartásdíjat” (Esterházy) stb.

Aki ismer, az tudja, hogy nem használok obszcén kifejezéseket, nem beszélek úgymond’ csúnyán, sőt kifelezetten élvezem a szép és ritka, hangulatot kifejező szófordulatokat. Tanítványaimat, gyerekeimet, unokáimat is mindig erre neveltem, most mégis azt mondom, néha ennek helye van. Az meg főként dühít, hogy Ny.Zs. igazgató elitéli, „elutasítja” P. Lili versét, mondandóját, ahelyett, hogy büszke lenne a tanítványára. Ha neki csak az jön lebelőle, hogy csúnya szavakat használ, nem érdemli meg ezt diákot. Nem jut eszetekbe erről valami? Nekem József Attila és Horger antal esete.

A „keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát” kifogásolja? Melyiket sértette meg? A csúnya beszéd nincs köztük, az igazmondás nincs köztük, a kritika nincs köztük.

Utánanéztem: A hét fő bűn: Kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság harag, jóra való restség.

A Szentlélek elleni bűnök: 

  • Aki vakmerően bizakodik Isten irgalmasságában, 
  • Aki kételkedik Isten kegyelmében, 
  • Aki a megismert igazság ellen küzd, 
  • Aki irigyli mástól Isten kegyelmét, 
  • Aki az üdvös figyelmeztetések ellenére a bűnökben megátalkodik, 
  • Aki mindhalálig nem bánja meg bűneit.

Isten tízparancsolatát nem akarom idézni, ezt, aki vallásos ismeri.

Viszont bűnnek számít még, Másnak bűnét elhallgatni, Másnak bűnét elnézni, Mást bűnre segíteni, Másnak bűnét takargatni. Mégis azt szeretné az igazgató, hogy a kislány csöndben maradjon, ha hibát lát? Akkor most ki is az, aki a keresztény értékekkel szembe megy?

 

 

Megjegyzések