Jeles nap!
Igazából jeles. Minden kultúrának megvan a maga szépsége, értéke, de mi a sajátunkra vagyunk a legbüszkébbek, mint ahogy a többi nép is a sajátjára. Ez persze nem jelenthet sorrendiséget. Valaki azt mondta, a „kultúrák egyenrangúak”, mindegyiket meg kell ismerni, és mindegyiket tiszteletben kell tartani.
Nálunk,
2008. szeptember 20-án a Szabolcs-Szatmár -Bereg megyei Aranyosapátiban rendezték
meg első alkalommal az európai kultúra napját. A nemzetközi rendezvény célja
volt, hogy felhívja a figyelmet az egyenrangú kultúrák párbeszédének
fontosságára.
Az európai
kultúra napja rendezvény a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kezdeményezésére
öt ország civilszervezeteinek összefogásával jött létre és minden évben
szeptember 20-án rendezendő esemény be kívánja mutatni az egyenrangú kultúrák
együtt-működtethetőségét és egymás melletti fejleszthetőségét.
Az
együttműködők és a kulturális események tekintetében egyaránt bővülő program a
tervek szerint évente változó helyszíneken megszervezett központi programból,
valamint – az ünnepnapon és az azt következő négy hétben – a kultúra főbb ágait
felölelő, multikulturális kulturális eseménysorozatból áll. Az esemény
összekapcsolódik nemzetközi kapcsolatok teremtésével és elismerések átadásával. (
Mérő
László írta:
„Mi, európaiak felismerjük egymást, és minket is felismernek
mindenütt a világban. Akkor is, ha senki sem tudja pontosan megfogalmazni, mit
is jelent európainak lenni, mit jelent az, hogy „európai identitás”. A
kereszténységet? A tudományosságot? Nincs egyetlen olyan jellegzetességünk sem,
ami csakis és kizárólag ránk jellemző.”
„Hogy mitől vagyok magyar, arra könnyű válaszolnom. A magyar az
egyetlen nyelv, amin egészen pontosan ki tudom fejezni magam. Tudom, mit nézett
a rakodóparton József Attila, tudom, hol és miért lépett egy kőre Radnóti
Miklós. Tudom, ki mondta és miért, hogy „semmiből egy új, más világot
teremtettem”. Tudom, miért épült az esztergomi bazilika és az egri minaret. Az
viszont, hogy mitől vagyok európai, saját magam előtt is kérdés, ugyanúgy, mint
ahogy kérdés egy magát mélyen európainak tartó német, francia, görög vagy finn
számára is. Valóban, nem határoztuk meg pontosan sohasem azt, hogy mit jelent
európainak lenni.”
Végül egy csodálatos vers, mely szerintem idekívánkozik:
József Attila: Thomas Mann
üdvözlése
Mint gyermek, aki már pihenni
vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése