A Hold világnapja

Július 20.

Ismét egy jeles nap. A Hold világnapját 1969 óta ünneplik, annak emlékére, hogy az Apollo-program keretében az Apollo–11 legénységének két tagja, Neil Alden Armstrong és Edwin Eugene Aldrin személyében, 1969. július 20-án lépett először ember a Holdra.

Holdunk a Föld egyetlen kísérője, továbbá a Naprendszer ötödik legnagyobb holdja. Méretét tekintve körülbelül negyedakkora, mint a Föld, az „anyabolygójához” képest pedig a legnagyobb hold a Naprendszerünkben. Ennyit a tudományról! Most pedig jöjjön egy mese a Holdról, melyet én írtam, és nővérkém, Horváth Hermina készítette hozzá az illusztrációt.

 

A Hold barátsága

Lilla nagyot nyújtózkodott a kiságyában, megdörzsölgette a szemét, majd felült. Késő délután volt, de még szépen sütött a Nap. Gondolta magában, ez a legjobb idő egy kis rollerezéshez. Felkapta a ruháit, evett pár falatot és már rohant is a garázshoz, hogy elővegye kedvenc járgányát. Felpattant rá, és uzsgyi … Megtett pár kört, egyre bátrabban vette be a kanyarokat. Bár ne tette volna! Sajnos az egyik kanyar rosszul sikerült, és Lilla csúnyán hanyatt esett. Már éppen vette a nagy lélegzetet, hogy segítségért, vagy csak egy kis vigasztalásét kiáltson, amikor megpillantotta a feje fölött a Holdat. Szája tátva maradt, szemét nagyra nyitotta, majd felháborodottan így szólt:

-       Hé, Te! Mi a csudát keresel ott fent?

-       Nekem szólsz Lillácska?

-       Persze hogy neked. Ki másnak?

-       Miért mérgeskedsz? Én mindig itt fent szoktam lenni.

-       Ez nem igaz! Neked éjszaka kell ott lenned, nappal a Napnak kell fent lennie. Világos! A nevében is bent van Nap-pal. Szóval nappal a Nap, éjszaka a Hold.

-       Ne haragudj Lillácska, de ezt rosszul tudod. Én éjjel-pappal itt fent vagyok, csak nem látsz mindig. Az persze tény, hogy éjjel a sötétben jobban látszok. Tudod, én sokkal kisebb vagyok, mint a Nap, és saját fényem sincs.

-       Megint át akarsz verni. Ha nincs fényed, akkor hogy tudsz éjszaka bevilágítani az ablakomon?

-       Ez hosszú, majd ha egyszer eljössz hozzám vendégségbe, mindent elmesélek. De most állj fel, mert a hideg kövön megfázol.

-       OK. – állt fel Lilla, majd folytatta – Vendégségbe? Miért van házad, asztalod meg széked? Van nálatok cukrászda, ahol tortát lehet venni, vagy te magad sütöd?

-       Ne izgulj! Nálam sok minden másképp van, mint nálatok, de még soha senki nem panaszkodott a vendéglátásomra.

-       Jó, jó. Csak még azt mond meg, hogy jutok fel hozzád? Ja, és hogy vihetem-e a tesóimat?

-       Természetesen jöhettek többen is. Holnap, a délutáni alvás után, leküldöm értetek a szivárványt.

Lilla alig várta, hogy a történtekről beszámoljon a testvéreinek. Nórika és a kis Petra nagyon örült a hírnek, és mindjárt elkezdték tervezgetni, hogy melyik ruhájukat vegyék fel. Hunyó viszont, hitte is meg nem is, de úgy gondolta, ha a lányok mennek, neki mindenképpen mennie kell, mert valakinek vigyázni kell rájuk.

Másnap délután a lányok felvették a legszebb ruhájukat és szedtek egy csokor virágot. Üres kézzel még sem mehetnek vendégségbe. Kiálltak az udvar közepére, és vártak. Alig múlott négy óra, egyszer csak csodálatos, széles szivárvány jelent meg az égen. Pont olyan volt, amilyennek lennie kellett: vörös, narancssárga, sárga, sárgászöld, zöld, kékeszöld, kék és lila. Jött, jött, egyre jobban közeledett, míg végül az egyik vége előttük földet ért.

-       Hű, ez nem semmi! – álmélkodott Hunyó – de hogy fogunk ezen feljutni a Holdig?

-       Mindenki lépjen a szivárványra – szólt le barátságosan a Hold – és kapaszkodjon meg egy színbe!

-       Én Lilla vagyok, tehát enyém lesz a lila.

-       Gondolom Hunyó a kéket választja, mondta Nórika – akkor én a sárgát.

-       Vörös legyek, vagy narancssárga? – tépelődött a kis Petra – Hm, legyen a vörös!

-       Kapaszkodjatok! Indulás! – kiáltott a Hold.

És már repültek is fel, fel, egyre feljebb. A házak, a fák egyre kisebbek lettek, az emberek eltűntek, és közben szebbnél szebb madarakkal, és bidres-bodros felhőcskékkel találkoztak. Gyönyörű volt. A kis Petra el kezdett tapsolni örömében, megfeledkezve arról, hogy kapaszkodni kell. Csak egy pillanat volt, de már megtörtént a baj. Leesett a szivárványról és tán le is zuhant volna, de szerencsére megakadt a lába a narancssárgában. Hunyó egyből tudta, mit kell tennie: egyik lábát a kékhez, másikat a kékeszöldhöz kötötte, így mind két keze szabad lett. Leereszkedett és megfogta a kétségbeesetten kapálódzó Petra kézét. Húzta, húzta de valahogy nem volt elég ereje. Ráadásul a sok kapálódzás miatt egyre jobban belegabalyodott a narancssárgába.

-       Segíts már Hunyó – mondta sírós hangon Petra – már nagyon fáj a lábam, és félek is.

Szerencsére odaért Felhő Anyó, aki hatalmas, puha tenyerét alájuk tette.

-       Nyugalom gyerekek! Hunyó csak szép lassan bontogasd ki Petra lábát! Nem kell félnetek, itt vagyok, nem fogtok leesni.

Így is lett. Öt perc alatt helyre állta rend. Mire felértek a Holdhoz, már megint mindenki vidám volt. Hát még amikor meglátták a terítéket! Tátva marad a szájuk, mert ilyen szépet még sosem láttak. Minden fehér és világoskék volt, hisz minden felhőcskékből állt. A szőnyeg, a fotelek az asztal, de  még a csészék is.

-       De jó – mondta Lilla – ha ezt leejtjük, nem törik össze.

-       Viszont ha kiöntitek a kakaót, akkor foltos lesz ez a szép szőnyeg – okoskodott Hunyó.

-       Olyan jó, hogy itt vagytok – mondta a Hold – foglaljatok helyet, és falatozzatok!

A felhő tányérokon tejszínhabos fánk és torta volt. A kelyhekben habos fagyi, a poharakban kakaó, de még azon is hab volt. A legérdekesebbnek a vattacukor tűnt, ami kétszer akkora volt, mint Hunyó feje, és az asztal feletti felhőcskékből lógtak lefelé. Úgy nézett ki, mintha az asztal felett sok nagygömbű lámpa lógna, csak ezek nem világítottak. Annál jobban a Napocska. Az erős napfényben szikrázott a kristályporral behintett sok finomság. A gyerekek majd belevakultak a káprázatos csillogásba, de csak pár percig álmélkodtak rajta, mert gyors falatozásba kezdtek. Ettek, ahogy szájukon befért, mert hogy nem csak szép, hanem finom is volt. Ettek, ettek, nem is ettek … habzsoltak.

A Hold megértően mosolygott, majd csendesen megszólalt:

-       Nagyon örülök, hogy elfogadtátok a meghívásomat. Én nagyon szeretem a vendégeket. Mindig mindent elkövetek, hogy jól érezzék magukat, de a végén, valahogy minden elromlik. A vendégeim megsértődnek. Nem tudok igazi barátokra lelni, pedig nagyon szeretném. Olyan jó a földiekkel beszélgetni.

-       Mi is szeretünk az égiekkel – mondta teli szájjal Hunyó.

-       Akkor eljöttök máskor is?

-       Aha!

-       Ühü! – bólogattak a lányok.

Mikor már tele volt a bendőjük, a Hold játékra hívta a kis csapatot.

-       Nézzétek, itt ez sok kisebb-nagyobb felhőcske! Ezen nagyon jól lehet ugrálni, egyikről le, másikra fel, akár fogócskázhattok is rajta. Próbáljátok ki! Nem kell félnetek, mert alattatok van Felhő Anyó!

A gyerekek először kicsit félénken, majd egyre bátrabban nagy ugra-bugrálásba fogtak. Játszottak kifulladásig. Jókedvűek is vidámak voltak, csak a Hold nézett egyre gyakrabban és egyre idegesebben az órájára.

-       Most már hagyjátok abba az ugrándozást, ideje hazamennetek!

-       Nem akarunk még hazamenni. Ez jobb, mint otthon a trambulin – mondta nevetve Nórika.

-       Ráadásul itt nem tudjuk összepiszkolni a ruhánkat. Sehol egy jó kis pocsolya, amit persze csak anya nem szeret – mondta huncutul Petra.

-       Pedig mennetek kell már.

-       Kidobsz? Most már nem is csodálkozom, hogy nincs barátod, és hogy senki sem akar még egyszer eljönni hozzád – mondta mérgesen Lilla.

Hiába nógatta, hiába könyörgött a Hold, hogy induljanak már, a gyerekek a fülük botját sem mozdították. Szökdeltek, sikongattak, hancúroztak, pedig már folyt róluk a víz. Egyszer csak a kis Petra megszólalt.

-       Én nagyon fázok.

-       Én is.

-       Jézusom, remegnek a lábaim!

-       Mi történik itt? Ennek fele se tréfa – aggályoskodott Hunyó.

-       Ugye mondtam, hogy készülnötök kell. Gyorsan, gyorsan fel a szivárványra. Ha a Föld eltakarja a Napot, itt nagyon-nagyon hideg lesz. Ráadásul a szivárvány is eltűnik, és akkor nem tudtok hazamenni. Itt pedig megfagynátok.

-       Ne féljetek! – szólt kedvesen a Szivárvány – Még van annyi idő, hogy épségben haza szállítsalak benneteket. Most átalakulok csúszdává, aztán irány a kertetek.

-       Búcsúzzunk! – szólt szomorúan a Hold – Látjátok, minden vendégség így fejeződik be nálam. Ugye azért Ti nem nagyon haragszotok rám?

-       Egy csöppet sem – válaszolt kedvesen Hunyó – nagyon jól éreztük magunkat, minden nagyon finom volt, és csak köszönni tudjuk az egészet.

-       Hogy is van? Apa mit szokott mondani, amikor valahonnan vendégségből haza megyünk? – kérdezte a kis Petra.

-       Hát azt, hogy köszönjük a vendéglátást – mondta Nórika.

-       Jó, jó, hagyjuk most az udvariasságot! Siessetek! Meg ne fázzatok! Pattanjatok fel a szivárványra! Üljetek rá egymásután terpeszülésben: elől Petra, aztán Nórika, utána Lilla és végül Hunyóka, aki majd átkarol benneteket és vigyáz rátok.

-       Köszönünk mindent, és ha hívsz, mi jövünk máskor is! – kiáltott még vissza Hunyó.

-       … és, ha nem is megyünk állandóan, innen lentről  is tudunk beszélgetni, vagy legalább integetni – toldotta meg Lilla.

-       Puszi neked Holdacskaaaaaaa ….! – de ezt már nem hallotta odafönt senki.

-       Juhéééé! Repülünk!

-       Ez kiráááááály! – kiáltotta örömmel Hunyó, és közben szorosan, gondosan fogta a kis tesóit.

Az érkezés nem volt igazán szerencsés, mert egymáshegyére-hátára estek. De ki törődött most ezzel? Leporolták a ruhájukat, megigazgatták szélfútta hajukat, és igyekeztek a bejárat felé.

Éppen jókor érkeztek. Már messziről hallották anya hangját, aki vacsorára hívta gyermekeit.

-       Na, végre hogy itt vagytok. Már vagy félórája hívlak benneteket. Mossatok kezet, aztán asztalhoz! – közben végig mérte őket a tekintetével – Miért vagytok ilyen csinosak és vidámak?

-       Mert a Holdnál voltunk vendégségben – válaszolta lazán Nórika törölközés közben – mostantól a Hold is a barátunk.

-       Aha. Értem. És boszorkánnyal, vagy sárkánnyal nem találkoztatok?

-       Anya! – mondta felháborodottan Lilla – nem a mesében, a Holdon voltunk.