Játékos matek

Szögek legyezővel, karunkkal, rajzzal


készíthetők, vagy akármilyen formájú papírlapból egyenes hajtásával, majd annak egymásra fektetéssel történő felezésével szöget, sőt derékszöget lehet létrehozni.

Alsótagozaton nem tanítunk szögeket, de kell, hogy találkozzanak vele, esetleg a jobbak a nevüket is megjegyzik. Ránézéssel, méréssel keresünk derékszögnél kisebb, nagyobb, ugyanakkora szögeket az osztály bútorain, ablakon, ajtón, tárgyakon, füzeten, könyvön. Nagyon pontosan tisztázzuk a szögtartomány fogalmát, anélkül, hogy ezt a szót kimondanánk. Állásban negyed fordulatokat téve, derékszögeket hozunk létre. Fordulunk ennél kisebbet, nagyobbat. Fehér papíron vagy homokban a cipőnk szépen kirajzolja a szögtartományt. Ezután színezéssel kerestetünk szögeket különböző sokszögeken. A kisgyerek ki fogja színezni nekünk a konkáv sokszögnél a külső szöget/szögeket. Engedjük, ne magyarázzunk! Vágjuk ki a sokszöget és kérdezzük meg, hogy az összes szöget beszínezte-e. Rögtön tisztázhatjuk, hogy az a szög kívül van, nem tartozik bele a sokszög oldalai által határolt területbe.

A szögmérővel való szögmérésre az első négy osztályban nincs szükség.

Szóval játszunk, vagyis játszva tanulunk.

  1. Csoportosítás. Már az elsős munkafüzetekben is van olyan, amikor meg kell nevezni, hogy melyik lapnak van szöge, illetve e szerint csoportosítani, vagy színezni kell.  

  2. Hol látsz rajta szöget?  Ki talál többet? Különböző egyszerű rajzon, keresik a gyerekek a szögeket.

    Ennél kicsit nehezebb, amikor betűkön kell bejelölni a szögeket. 

  3. Testmozgás. A gyerekek a testükkel, pontosabban a karjukkal is mutogathatják. Ki tud hegyesszöget, ki tud derékszöget stb, mutatni. Ez azért is jó, mert megmozgatja kicsit az ülő társaságot. 

  4. Legyezőkészítés. Ezt már óvodában is csinálják a gyermekek. Most csak annyival kell kiegészíteni, hogy különböző nagyságura nyitjuk, és kérdéseket teszünk fel.  Ha csak kicsit nyitom ki … ha nagyon nyitom ki … ha teljesen kinyitom … stb. milyen szöget látsz? 

  5. Vagy csak egyszerűen elővesszük a kezünket, és az ujjainkon nézzük (ezt többféleképpen is lehet) a szögeket.

 

Megjegyzések