Egy kis siker.
Vagy talán nem is kis siker, nekem legalábbis sokat jelent. A város újságának két lapját betöltő cikk jelent meg rólam, Modernnagyi ír és barkácsol címmel.
Lassan
tíz éve mondhatom magam bicskeinek. Nagyon jól érzem itt magam. Egyre több
embert ismerek meg, és ezzel a bemutatkozó írással, talán még többen lesznek. A
cikket Szabó Tibor írta, a fényképet Ivanics Imre készítette. Ezúton is
köszönöm nekik.
A
tavasz lehelete című írásomat azért adom közre, mert ez is megjelent az
újságban.
A tavasz lehelete
Február
vége volt, de amikor kiléptünk az utcára kellemes meglepetés ért. Hétágra
sütött a nap és egészen langyosan lengedezett a szél.
Nagyot
szippantottam a kellemes levegőből és lelkesen fordultam négyéves unokámhoz:
- Érzed?
Ez már a tavasz lehelete.
- Mi
van?
- Mondom,
érzed a tavasz leheletét?
- Éreznem
kéne valamit? – nézette rám sandán.
Nem sok
ész kellett hozzá, hogy rájöjjek, némi magyarázatra szorul a dolog. Közben azon
is elgondolkodtam, hogy a mai gyerekek ebben a számítógépes, SMS-es világban,
ahol sokszor még az egész szót sem mondják ki, vajon egy szónak hány
szinonimáját, és hány állandósult szókapcsolatot ismernek. Azokra a kifejezésekre gondolok, amiket nem
szabad szavakra bontani, hisz csak együtt ér valamit, viszont szebbé teszik
beszédünket, elképzelhetőbbé gondolatainkat, mint pl. a Hálni jár belé a lélek.
Iskolában ugyan tanítják ezeket, de valahogy a hétköznapokban nem találkozok
vele annyiszor, mint a káromkodással, vagy a kötőszóként használt obszcén
kifejezésekkel.
-Hogy
érezned kéne-e valamit? Igen. Érezned kéne. Nem érzed, milyen kellemesen
simogatja az arcodat a lágy, langyos szellő. Nem érzed a napsugarának enyhe
cirógatását?
Kérdő
tekintetét látva, gondoltam, nem igazán tudja, miről beszélek.
- Tudod
mit? Hétvégén, ha szépen süt a nap, kirándulunk egyet.
- És
mit nézünk meg?
- Sok
mindent: hogy hogyan ébred a természet, hogy bimbóznak-e a virágok, rügyeznek-e
a fák? A sivár, kopár szürkeség mivé változik? Vajon megérezték-e az állatok az
erősödő fényt és előmerészkedtek-e már?
… és mondtam, mondtam a tavaszról eszembe jutó szóvirágokat.
Egy
hónappal később, ismét kimentünk a határba.
- Na,
mit szólsz? – kérdezetem vidám lelkesedéssel.
- Mihez?
- Érzed
már a tavasz leheletét?
- Nem
érzek semmit – mondta, közben rám nézett, látva őszinte csalódottságomat,
megfogta a kezemet és így folytatta – de nagyon szép!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése