Bicskei Újság

 Egy kis siker.


Vagy talán nem is kis siker, nekem legalábbis sokat jelent. A város újságának két lapját betöltő cikk jelent meg rólam, Modernnagyi ír és barkácsol címmel. 

Lassan tíz éve mondhatom magam bicskeinek. Nagyon jól érzem itt magam. Egyre több embert ismerek meg, és ezzel a bemutatkozó írással, talán még többen lesznek. A cikket Szabó Tibor írta, a fényképet Ivanics Imre készítette. Ezúton is köszönöm nekik.

A tavasz lehelete című írásomat azért adom közre, mert ez is megjelent az újságban.


A tavasz lehelete

Február vége volt, de amikor kiléptünk az utcára kellemes meglepetés ért. Hétágra sütött a nap és egészen langyosan lengedezett a szél.

Nagyot szippantottam a kellemes levegőből és lelkesen fordultam négyéves unokámhoz:

-  Érzed? Ez már a tavasz lehelete.

-  Mi van?

-  Mondom, érzed a tavasz leheletét?

-  Éreznem kéne valamit? – nézette rám sandán.

Nem sok ész kellett hozzá, hogy rájöjjek, némi magyarázatra szorul a dolog. Közben azon is elgondolkodtam, hogy a mai gyerekek ebben a számítógépes, SMS-es világban, ahol sokszor még az egész szót sem mondják ki, vajon egy szónak hány szinonimáját, és hány állandósult szókapcsolatot ismernek.  Azokra a kifejezésekre gondolok, amiket nem szabad szavakra bontani, hisz csak együtt ér valamit, viszont szebbé teszik beszédünket, elképzelhetőbbé gondolatainkat, mint pl. a Hálni jár belé a lélek. Iskolában ugyan tanítják ezeket, de valahogy a hétköznapokban nem találkozok vele annyiszor, mint a káromkodással, vagy a kötőszóként használt obszcén kifejezésekkel. 

-Hogy érezned kéne-e valamit? Igen. Érezned kéne. Nem érzed, milyen kellemesen simogatja az arcodat a lágy, langyos szellő. Nem érzed a napsugarának enyhe cirógatását?

Kérdő tekintetét látva, gondoltam, nem igazán tudja, miről beszélek.

-  Tudod mit? Hétvégén, ha szépen süt a nap, kirándulunk egyet.

-   És mit nézünk meg?

- Sok mindent: hogy hogyan ébred a természet, hogy bimbóznak-e a virágok, rügyeznek-e a fák? A sivár, kopár szürkeség mivé változik? Vajon megérezték-e az állatok az erősödő fényt és előmerészkedtek-e már?  … és mondtam, mondtam a tavaszról eszembe jutó szóvirágokat.

Egy hónappal később, ismét kimentünk a határba.

-  Na, mit szólsz? – kérdezetem vidám lelkesedéssel.

-  Mihez?

-  Érzed már a tavasz leheletét?

-  Nem érzek semmit – mondta, közben rám nézett, látva őszinte csalódottságomat, megfogta a kezemet és így folytatta – de nagyon szép!

 


 

Megjegyzések