Kártya 2.

Az én pókerem.


Király!
Merthogy az én pókeremben magyar, sőt, Árpád-házi királyok vannak a lapokon. Hogy miért? Röviden elmondom:

Alapvetően egy olyan kártyajátékot akartam kitalálni, ami játékosan megtanítja, de legalábbis közel hozza mindenkihez az Árpád-házi királyokat. Azt vettem ugyanis észre, hogy nagyon sokan nem tudják, beleértve a gyerekeket is, akik történelmet tanulnak. Mint tudjuk, Árpád-házi királyból 21 volt, de nekem csak 13-ra volt szükségem a kártyajáték szabályai szerint. Tetszőlegesen, ízlésem szerint válogattam össze a 13-at, persze figyelembe véve a jelentőségüket. Aki csak rövid ideig volt, vagy nem nagy nyomot nem hagyott maga után, azokat kihagytam. I. András fia, Salamont is kihagytam, őt kicsit sajnálom, mert 11 évig ült a trónon (I. Béla csak 3 évig), viszont gyerekként lett uralkodó, szóval igazából nem is ő uralkodott. És kihagytam az ellenkirályokat is, gondolom érthető módon.

Röviden: az én póker játékom ugyanolyan, mint a hagyományos, csak a kártyalapokon változtattam. Arra gondoltam, hogy akarva-akaratlanul, ha a játékosok többször kezükbe veszik a lapokat, ránéznek a képre, talán elolvassák a nevet, ne adj’ isten, az alatta lévő szavakat, csak megmarad valami, a fejecskében! 

Általában a póker szabályai: (sok fajta van)

A pókert többféle kártyacsomaggal lehet játszani: általában 52 lapos francia kártyával szokták. A lapok: A, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, J, Q, K, A.

Öt lapot osztunk mindenkinek; a játékosok kiválasztják a megtartani kívántlapokat, a többi helyett pedig újat húznak. Ezt háromszor lehet megtenni. Az egyszerre kicserélhető lapok száma általában tetszőleges - vagyis akár mind az ötöt is lehet -, de van olyan szabályrendszer, ahol legfeljebb hármat szabad. Természetesen nem kötelező a csere.  A játékosok sorban beteszik tétjeiket; a téteket mindenkinek tartani kell, vagy pedig bedobni lapjaikat, s ezzel kiszállni a leosztásból. Ha senki sem kíván tovább emelni, felfedik a lapokat, s a legmagasabb értékű elviszi az összes tétet. 

flös: öt azonos színű, egymást követő lap

póker: négy azonos értékű lap

full: három azonos értékű és két azonos értékű lap

színflös: öt azonos színű lap

sor: öt egymást követő lap különböző színekben

drill: három azonos értékű lap

két pár: két-két azonos értékű lap

egy pár: két azonos értékű lap

üres kéz: semmilyen figura

Készítése: a képeket is az ismereteket összeszedtem az internetről. Rámásoltam egy lapra úgy, hogy 3x4 db került egyre-egyre. Kinyomtattam és dekopázs ragasztóval ráragasztottam egy kartonlapra, majd feldaraboltam.

Ez volt a póker játékom, de más terveim is vannak, azt majd legközelebb!

Ha kisgyermekekkel játszunk, játszhatjuk ezzel a paklival a „svindlit”. Ennél a játéknál kiosztjuk az összes lapot, és sorban elkezdjük mondani és rakni a lapokat: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, J, D, K, A. Ha valaki azt mondja, hogy például ez egy kilences, akkor a következő játékosnak tízest kell rá tennie, vagy legalábbis azt kell mondania. Nyílván, ha van soron következő lapunk, akkor azt tesszük rá, és így nem kényszerülünk csalásra, de ha nincs a kezünkben olyan kártya, akkor le kell tennünk egy bármilyen lapot, amire azt mondjuk, hogy a soron következő. Ekkor bármelyik játékos dönthet úgy, hogy megnézi, mit tettünk le. Ilyenkor azt kiáltja: SVINDLI és megnézi a legfelső lapot. Ha az megegyezik a mondott értékkel, akkor az veszi fel az egész pakkot, aki Svindlit mondott. De ha csak blöfföltünk, akkor nekünk kell kezünkbe vennünk az egész paklit. Ez után az kezdi a következő kört, aki felvette a pakkot. A játékot az nyeri, akinek legelőször fogynak el a lapok a kezéből. 

 

 

Megjegyzések