21. Cilike és Csörszi

 Kismadarak télen. 

Cilikét már ismeritek. Most megtudhatjátok róla, hogy nem csak hasznos, hanem aranyszíve van.

 Cilike és Csörszi

Tél volt. Cilike boldogan röppent egyik havas ágról a másikra. Közben a nap is kisütött. Melegebb ugyan nem lett, de a nap sugara, mely imitt-amott megcsillant a hótakarón és a befagyott pocsolyákon, káprázatos volt.

Amint így röpködött, ugrabugrált, egyszer csak valami kékes-szürkés foltot vett észre a hófehér hóban. Közelebb repült, hát látta ám, hogy egy kis agyonázott, agyonfagyott madárka. Méghozzá nem is akármilyen, hanem egy kis veréb. Szárnyával óvatosan megfordította, akkor ismerte fel. Nem volt az más, mint az ő egyig legjobb barátja, Csörszi.

- Ó, istenem! Most mit csináljak? – gondolta magában kétségbeesetten. – Azt hiszem, hazarepülök, mamácska nagyon okos, ő majd tudni fogja, hogy mi a teendő. És már repült is, ahogy csak tudott.

- Mamácska! Mamácska! – kiabálta már messziről Cilike – Nagy baj van!

- Mi a baj, Cilikém! – kérdezte ijedten cinkemama.

- Képzeld, amint játszottam a mezőn, megtaláltam Csörszikét agyon fagyva a hóban. Nem mozdult, hiába szólongattam. Igazából azt sem tudom, hogy él-e, hal-e.

- Ezt tényleg komoly baj – vakargatta meg gondterhelten a fejét cinkemama – de tudom már, mit teszünk. Te vigyél a csőrödben egy kis szárított pókot, abban sok a tápanyag, és próbáld megetetni. Aztán vegyél a csőrödbe havat, ha megolvadt, itasd meg vele. Én pedig elrepülök a szomszéd házba, ott mindig otthon van a nagymama a kisunokájával, és addig kopogtatok az ablakukon, míg észre nem vesznek. Talán rájönnek, hogy segítségre van szükségünk.

- Igen mamácska, már indulok is.

Ezzel huss! A két kis madár kiröppent, az egyik jobbra, a másik balra.

Cilike óvatosan leszállt Csörszi mellé. Egyik lábacskájával kicsit kifeszítette barátja csőrét, és beletuszkolta a pókot. Majd gyorsan havat vett a csőrébe, kicsit hagyta ott megolvadni, végül azt is odaadta Csörszinek. Ezt többször is megismételte.

Ez idő alatt cinkemama odarepült a nagy sárga ház ablakába, és csőrével el kezdte kopogtatni az üveget. Tán tízszer, vagy tizenötször koppintotta meg, mire Piroska, a kisunoka meghallotta.

-  Nézd nagymama, az ablakban egy cinege kopogtat!

-  Ez érdekes – mondta a nagymama, miközben odament az ablakhoz – az összes etető tele van. Alig egy órája raktam ki magokat.  Ha éhes, találhat magának bőven, még válogathat is.

-  Talán nem azért kopogtat, mert éhes.

-  Mi mást akarhatna? A madarak nem fáznak, a tolluk nagyon jó meleg.

Cinkemama pedig, megint és megint hozzáütögette a csőrét az ablakhoz.

-  Nagymama, én kimegyek hozzá.

-  Rendben, de akkor én is megyek. Egy kis friss levegő nekem sem árt.

Pillanatok alatt felvették a kabátot és a hótaposót, kimentek, majd óvatosan elindultak az ablak felé. Cinkemama csak erre várt. Egy picit sem félt tőlük. Amikor már csak pár méterre voltak, alacsonyan repülve átszállt egy közeli ágra, majd a mellette levőre, aztán következőre, és így vezette Piroskáékat egészen addig, amíg meg nem pillantotta Cilikét.

Mire odaért a mentő csapat, Csörszike már kinyitotta a szemét és mohón itta a hóból készült vizet. Ám ereje még annyi sem volt, hogy felálljon, nem ám hogy el tudjon repülni.

-   Gyere csak ide, Piroskám! Ezt nézd meg! Azt hiszem, ezt akarta ez kis cinke megmutatni nekünk.

-  Jaj, nagymama! Ez egy beteg madárka. Mit csináljunk?

-  Sokszor hallottam már olyat, hogy emberek meggyógyítanak beteg, agyonfagyott madárkákat. Hát most mi is megpróbáljuk. Itt ez a jó meleg szőrmekesztyűm, ebbe belerakom. Remélem nincs eltörve semmije.

Azzal óvatosan megfogta, és betette a kesztyűbe. Hazavitték. Otthon a cserépkályha mellé raktak egy kis kosarat, abba, pár puha rongyot, és arra fektették rá. Szükség is volt a melegre, mert szegénynek a tolla teljesen átázott.

Piroska mindennap megetette és megitatta, így szemlátomást gyógyult és erősödött a kismadár.

Eltelt két hét. Még csak február vége volt, de az idő, napról napra melegebb lett. A nagy hó teljesen eltűnt. Szinte tavasz lett.

-  Azt hiszem ideje kiengedni a kis madarunkat. Most már elég erős, kint langyos a levegő, és biztosan hiányoznak neki a barátai.

- Rakjuk ki a párkányra kosarastól! Akkor, ha akar elmegy, ha nem akar, ott marad a melegen.

- Igazad van Piroskám. Rakjunk a kosárba magokat is!

-   … és a kosár mellé vizet!

Másnap, amikor hétágra sütött a nap, kirakták a kosarat. Csörszi kicsit kirepült, aztán visszaszállt. Egyre hosszabb időre hagyta el a kosarat. Aztán egyik nap, már hiába várta Piroska, nem tért vissza. A nagymama azonban azzal vigasztalta, hogy visszajött ő, csak a sok, kertben csipegető cinke és veréb között, nehéz felismerni.

Sok év telt el azóta. Piroska már három kislány nagymamája. Valamennyi unoka ismeri az ügyes, okos Cilike történetét, és nagyon szeretik a kiscinkéket. Az ő kertjükben sosincs télen üres etető.