19. Még hogy nincsenek jó emberek?!

Jegygyűrű.

Jó, segítőkész emberek, mindig voltak és vannak, remélem, lesznek is. Vannak, akik név és reklám nélkül, csupán szeretetből, a segítésért segítenek.

Még hogy nincsenek jó emberek?!

Húsz évi házasság után özvegy lettem. Eltelt öt év, de nehéz a felejtés. Már nem fáj annyira, ám nincs olyan nap, hogy valamiről eszembe ne jutna a férjem. Sok mindent megőriztem, használom az asszonynevemet és hordom a jegygyűrűmet.

Nemrég egy kisváros termálfürdőjében voltam. Általában bérlek egy kis szekrényt, ahova lerakom a ruháimat és persze az órát, ékszereket, pénzt. Most is így tettem. Pár óra fürdőzés után összepakoltam és hazamentem. Otthon vettem észre, hogy nincs meg a jegygyűrűm. Arra még emlékeztem, hogy reggel felvettem, de hogy beraktam-e szekrénybe, vagy azzal fürödtem, vagy a szekrénybe tettem, a szekrényben maradt… fogalmam sem volt. Nagyon szomorú lettem. Két napig kínlódtam, és pocsékul éreztem magam.

Aztán gondoltam egyet – olyan sokszor látok hasonlót – felraktam egy üzenetet az internetre. Kértem mindenkit, aki a fürdőben, vagy környékén járt, és esetleg talált egy jegygyűrűt az küldje el nekem. Egy egyszerű, keskeny, jelentéktelennek tűnő aranygyűrű, nincs rajta név, dísz, nincs benne gyémántkő, de nekem ez első szerelmet, gyermekeim apját, a világot jelenti. Ha nem lesz meg a gyűrű, ha nem viselhetem minden nap, egy újabb darabkát veszítek el a férjemből.

Eltelt 5-6 nap, csengetett a postás, küldeményem érkezett. Boldogan csomagoltam ki, mert tudtam, ez az én gyűrűm lesz. Meglepődtem. Már látszatra sem stimmelt valami, de felhúztam az ujjamra, nagyon nagy volt. Ez sajna, nem az enyém – állapítottam meg szomorúan. Feladó persze nem volt a küldeményen, hogy visszaküldhettem volna.

Két nap múlva, megint jött egy kis csomag, és rá egy napra megint. Egyik sem az enyém volt, de melegség költözött a szívembe.

Ezúton szeretnék hálás köszönetet mondani mind a három becsületes, névtelen „megtalálóknak”. Köszönöm!