Ültetőkártya ünnepekre

Spatula- ültetőkártya. 


Megnéztem a keresőben, mi mindenből lehet ültető kártyát csinálni. Azt tapasztaltam, hogy az esetek döntő többségében így, vagy úgy, de papírból csinálják.  Persze, ez valamennyire érthető is, hisz csak egyszer és rövid időre kell. De azért elvétve találtam mást is.

Én magam is csináltam már, és nem papírból. No, én nem azért, mert olyan sokan voltunk, inkább csak az ünnepi hangulat, az ünnepi teríték miatt. Hogy miből? Sütöttem. Mézes puszedli csillagokra írtam rá a neveket. 

A neten találtam olyat – ami nagyon tetszett, hogy kavicsokra írták rá a nevet, méghozzá olyan kavicsra, ami felül ki volt lyukasztva, így akár nyakba is akaszthatták ünnep után. 


Aztán láttam olyat, hogy mécsesre, illetve gyertyára írták a neveket, vagy falapokra, sőt pohárra is.

Olyannal azonban nem találkoztam, amit én most bemutatok. Spatulából készítettem, méghozzá gyerekeset, mivel sok gyerek vendégünk is lesz. Egyik oldala minta, a másik oldalán a név. Mindezt pohárba, vagy tányérba téve nem csak utal az ünnepre, nem csak hangulatos, játékos, de a gyermek helyét is kijelöli. Most Mikulásra és karácsonyra gondoltam, de el tudom képzelni születésnapra, mondjuk gyertyaként, vagy névnapra virágként is.

Mikulások: Fekete és piros filctollal, némi piros kartonpapír kiegészítővel készültek.


Hóemberek: Szintén filctoll, fekete karton és egy kis szalag darab a nyakon.


És a sorozat, manóval:


Megjegyzések