Géza bá.
Géza bá mosolya című novellámmal köszöntöm országunk valamennyi pedagógusát!
Géza bácsi, nyugdíj előtt álló régi motoros, akarom mondani, tanár, egy falusi kis iskolában. Méghozzá fizika, matematika, testnevelés szakos tanár. Nagy kincs ez manapság!
Géza
bácsi szerint nincsenek rossz gyerekek. Így aztán ő sosem ideges, sosem
kiabál. Türelmesen beszél és türelmesen hallgat,
mindig mindenkihez van egy-két jó szava.
Bármilyen
furcsa, szeret az iskolában lenni. Ha órát tart azért, ha lyukas órája van – beszélget
a kollégákkal, szülőkkel vagy a számítógéphez ül – azért. Ilyenkor csetel és facebookozik a régi
tanítványokkal, mert otthon nincs számítógépe, de – ahogy mondani szokta – a
kapcsolatokat ápolni kell. Van is rengeteg ismerőse, barátja. Gyakran kér tőlük
szívességet, de sosem magának.
„Józsikám! Van itt az iskolaudvarban egy repedezett beton pingpongasztal, nem tudnád egy kicsit rendbe hozni?” – mondja kőművessé cseperedett volt tanítványának. „Pistikém! Nincs véletlen egy pár leselejtezésre szánt pingpongütőtök?” „Ferikém! Fel kellene tenni két palánkot, nem tudnád elküldeni egy két emberedet?” Vagy: „Robikám! Egy kis fahordó kellene az egyik kísérletemhez, nem tudnál kölcsönadni?”
És
Józsika, Pistike, Ferike, Robika, meg az összes többi régi tanítvány, ha
nehezen is, de mindig eleget tesz a kérésnek. Valahogy Géza bának nem lehet
nemet mondani.
A
gyerekek többnyire figyelnek rá és tartanak tőle, de az is lehet, hogy szeretik.
A szülők és a kollégák – nem vitás – tisztelik. Akárhogy
is nézzük, Géza bácsi fogalom. Azt hiszem tanítványai, akárhány év telik is el,
rá mindig emlékezni fognak. Ahogy múlik az idő, egyre szebbnek, jobbnak tűnnek
a vele eltöltött évek, a sok jól, vagy kevésbé jól sikerült kísérletekkel
együtt.
Egyik
fizika órán a 7. osztály kísérletezett: A hőátadás azonos anyagok
között.
Ez általában egy rendkívül egyszerű kísérlet és számítás.
Két főzőpohárba azonos mennyiségű
vizet öntünk. Az egyikbe hideg, 18°C - os, a másikban meleg, 30 °C - os víz
kerül. Megmérjük a hőmérsékletüket, majd a két különböző hőmérsékletű vizet
összekeverjük egy kettős falú edényben (hogy a hő- veszteség minimális legyen).
Végül megmérjük a kialakuló közös hőmérsékletet. Előtte azonban ki kell
számítani. Ez is egyszerű. A két hőfokot összeadjuk és elosztjuk kettővel, azaz
24 °C - os vizet kellene kapnunk.
-Gyere
Gyurikám, mérd meg! Lássuk, mit mutat a hőmérő!
-Tanár
Úr! Ez csak 20 °C!
-Micsoda?!?
Toltja le akkurátusan a szemüvegét Géza bácsi, és mérgesen kipislant Gyurira.
Azt mondod 20 °C? – és nyúl a naplóért, el kezd benne jelentőségteljesen lapozgatni
– szóval Tóth -Gyuri szerint 20 °C – és lapozgat.
-Nem,
nem! Tanár Úr! Már 22°C!
-Szóval
22°C! – és még mindig, mintha keresne valamit, vagy valakit a naplóban.
-Jé,
Tanár Úr! – kiált fel Gyuri – 24 °C. Pontosan 24 °C.
-Na, ugye!
Látjátok gyerekek? Pont 24 °C, ahogy kiszámoltuk – elégedetten becsukja a
naplót, miközben halvány mosoly bujkál a bajusza alatt.
Géza
bá minden nap, évtizedek óta „égszínkék meseautójával”, egy Trabant 601-essel
járt dolgozni. Az autó oly régi volt, és ők oly régóta társak – jóban, rosszba
– hogy szinte megtanulta szerelni, olykor - olykor még beszélgetnek is. Persze
néha egy kis segítség azért elkelt – pl. amikor katalizátort kellett berakni
– de hát van autószerelő ex tanítvány
is. Büszkén szokta mondogatni, hogy „az én meseautóm már akkor autó volt,
amikor te még vezetni sem tudtál, és még akkor is az lesz, amikor tied már a
roncstelepen lesz. Ráadásul, két ütemben megtudja csinálni ugyanazt, amit a
tied csak négyben”.
No,
ez a híres meseautó az egyik novemberi napon nem gurult be az iskola udvarára.
Géza bá nem ment be dolgozni. Mindenki elképedt. Ilyen nem volt az elmúlt 40
évben.
Az
igazgatónő hívta telefonon, de nem vette fel. Hívta a fiait, de ők sem tudtak
semmiről. Felhívta a rendőrséget, ahol némi huzavona után megtudta, hogy a
híres Trabant, a síkos úton megcsúszott, lement az útról, egyenesen egy
fának. Az autó csúnyán összetört, Géza
bát pedig a kórházba vitték. Gyenge agyrázkódást és kisebb nagyobb zúzódásokat
szenvedett el. A rossz hír pillanatok alatt elterjedt az iskolában és persze az
egész faluban. Beindult a facabookozás, csak ezúttal nem Géza bától, hanem Géza
báért.
Diákok,
régi tanítványok, kollégák egymásnak adták a kilincset a kórházban, hogy „épp
erre jártam, gondoltam, bekukkantok, hátha szükséged van valamire” szöveggel.
Természetesen nagyon örült mindenkinek, de az autója elvesztését – hisz
teljesen összetört – semmi sem tudta feledtetni.
Két
hét után kiengedték a korházból. Két kollégája, Sanyi és Zsolt, és az egyik fia,
Peti jöttek érte.
-Hazavigyünk,
vagy inkább a saját autóddal mennél haza? – kérdezte Sanyi.
-Most
szórakozol velem?
-Persze,
bocsi, még biztosan nincs annyi erőd, hogy vezess.
-Azért azt
igazán nem vártam tőletek, hogy a nyomoromon csúfolódjatok …
-Sosem
tennénk ilyet. Gyere, nézz ki az ablakon, ott áll az autód!
-Az
lehetetlen. Saját szememmel láttam, hogy teljesen össze volt törve. Még mondták
is a rendőrök, hogy kész csoda, hogy nem lett belőlem palacsinta.
-Ugyan,
alig volt rajta egy két karcolás, azt pedig a fiúkkal megcsináltuk. Gyere már
ide, és nézz ki az ablakon!
-Jézusom!
Az tényleg olyan, mint az én autóm! – álmélkodott Géza bá.
-Az nem
olyan, az a te „meseautód”.
Géza bá
korát és állapotát meghazudtolva perdült ki a kórteremből, futásban ment végig
a folyosón, le a lépcsőkön, végig a parkolón, egészen az autóig. Könnyes
szemmel simogatta, puszilgatta, becézgette, majd a kulccsal kicsit bíbelődött,
végül beszállt, és elhajtott.
A három
fiatalember vidáman, ráérősen sétált ki a kórházból.
-Sanyikám
– kérdezte Peti – azért valamit én sem értek. Én is láttam azt az autót, akarom
mondani a roncsot, hogy tudtátok így rendbe hozni?
-A
helyzet az, hogy ez az autó azért nem egészen ugyanaz az autó, mint ami
összetört. Majdnem minden alkatrésze valahonnan máshonnan van. Az egész megye,
vagy a fél ország gyűjtötte. --Aztán a fiúk összerakták és ilyen szép
„égszínkékre” festették.
-Ügyesek
vagytok. Sok munka lehetett vele.
-El se
tudod képzelni! Egyszerűbb lett volna, ha veszünk egy régi, használt Suzukit,
vagy egy kis Toyotát. Az se került volna sokkal többe – mondta Zsolt.
-Az
lehet. De az nem lett volna Géza bá meseautója … és tudod Petikém … nem is
gondoltam volna, hogy ennyi segítőkész, önzetlen ember van … már csak ezért is
megérte. Aztán meg – mondta elérzékenyülve Sanyi – láttad Géza bá mosolyát?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése