Az én rózsáim és egy kakukktojás

A rózsa a virágok királynője.

Története egyidős az emberiséggel, hiszen a szépség iránti vágy igazi emberi tulajdonság. E virág végigkísérte a civilizációk fejlődését és bukását. A rózsák szimbolikája igen összetett, az egyes kultúrák ismeretével együtt értelmezhető igazán.

A rózsa díszítő voltuk mellett az orvoslásban és az élelmezésben is megkerülhetetlenek. S bár a különböző civilizációkban más, akár olykor teljesen ellentétes jelentéssel is bírt, valahol a minden korszak közös metszéspontjában a szeretet és szerelem állt, legyen szó békét megteremtő győzelemről, tanokhoz ragaszkodó mártíromságról, bujálkodásról vagy testi örömöktől való önmegtartóztatásról.

Az egyiptomiak szeretett halottjaikat rózsával együtt eltemetve bocsátották túlvilági útjukra. A görög és római mitológia központi eleme a rózsa. A Titánok felett győzedelmeskedő Zeuszt rózsakoszorúval köszöntötték, míg a szerelem istene, Ámor szárnyai rózsalevelek voltak, szíveket sebző nyilai pedig rózsatüskék. Flóra istennő, mikor Ámor szerelme megszűnt iránta, rózsákat teremtett. Szapphó nevezte először a rózsát a virágok királynőjének, míg Seneca a rózsa hajtatását oktatta. Kleopátra térdig rózsában csábította el Marcus Antoniust, s a híres, orgiákba fulladó római lakomákon is a tetőkön át rózsát szórtak a vendégekre.

Az őskeresztények kezdetben elzárkóztak a római erkölcstelenség szimbólumától, majd idővel új jelentéstartalommal töltötték fel. A keresztény világban, kifejezetten a római katolikus vallásban Szűz Mária szeplőtlen tisztaságának a fehér, míg önfeláldozó szeretetének a vörös rózsa a jelképe, sőt bűntelenségét kihangsúlyozva a kezében vagy a közelében lévő rózsákat gyakran tüske nélkül ábrázolják. A szeretet örök körforgásának szimbóluma a templomok rózsaablaka is. Árpád-házi Szent Erzsébetet a szegények iránti szeretete sodorta bajba, s a köténye alatt rejtegetett ételek a király leleplezésekor rózsává változtak.

A vallási jelképeket elhagyva a lovagi korban már nem Krisztus jelképe a rózsa, hanem a szerelmes lovag hölgyét ajándékozza meg a virággal. E korszak legszebb emléke Csipkerózsika meséje. Rubens A szerelem kertje című festménye ötvözi a pogány és keresztény szerelmi szimbólumokat: a levegőben repkedő, dundi kis puttók rózsákat tartanak kezükben, a három grácia kútjának gyűrűs oszlopát érzékien öleli körbe a rózsabokor. A muzulmán világban a rózsa jelentősége a keresztényéhez hasonló, a rózsák Allah verítékéből születtek. Szaladin Jeruzsálem bevételekor Omár mecsetét rózsavízzel mosta föl. A perzsák rózsaszeretetét, a rózsa és a fülemüle gyöngéd viszonyának mondakörét a törökök is átvették, s ez megjelenik a magyar irodalomban is. Arany János versében a „bülbül szavú rózsák” nem más, mint Faszli török költő versének idézése, tudva, hogy a rózsa a gül, és a fülemüle a bülbül. A rózsa szentségét tükrözi a török sírok köré ültettet rózsakert, melynek szép példája a budai Gül baba (Rózsa atya) türbéje.

A XVI. századtól kezdve a rózsa kertészeti és botanikai attrakcióvá vált, bizonyos rangot, előkelőséget biztosított tulajdonosának, s jelentése a szerelem-szeretet szimbólumára koncentrálódott. E jelentéstartalom áthatja ma is mindennapjainkat, ünnepeinkre vagy akár temetésre gyakran a tisztaságot szimbolizáló fehér rózsát visszük, míg a bizonytalan viszonzású érzelmeknél a reményt jelentő sárga rózsát, a forró szerelemnél pedig vöröset adunk szívünk szerelmének. /Kerényi- Nagy Viktor írása nyomán/