A biológia előszobája.
Alsóban találkoznak a tanulók magokkal, növényekkel, a növények részeivel, termésekkel, illetve azok környezetével. „Kísérleteznek” és közben figyelnek, vizsgálódnak, esetleg rajzban rögzítik tapasztalataikat.
A harmadikosoknak, az egyik legfontosabb megtanulandó módszere, a megfigyelés. Ezért csíráztatnak, ültetnek, barkácsolnak. Megfigyelik a természet adta, és a mesterségesen előállított jelenségeket. Egy-két új fogalom elsajátítása mellett, megtanulják megfogalmazni a tapasztalataikat. Mindez csak azért, hogy megtanuljanak tanulni.
A legtöbb helyen babot vagy tobozt csíráztatnak. Én a hagyma párti vagyok. Ha egy dughagymát a mellékelt módon vízbe teszünk, egy-két nap múlva sikerélménye van a gyermeknek. Alul is, felül is megjelenik valami. Napról napra nő. Két-három hét után, ehető. És ezzel is ki lehet azt próbálni, hogy mi van, ha sötétben és mi van, ha hidegben tartom, vagy ha nem kap vizet.
Ezen
is megnézhetjük a növény részeit. Sőt, ha mellé teszünk egy kertből kihúzott gyomot,
csodálatosan látszik a két gyökérfajta, a fő vagy a mellékgyökér-rendszer.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése