Tündéri boszorkány 2. rész

Az út hazafelé,  

címet adtam a Tündéri boszorkányok 2. résznek. Az első részből megtudjuk, hogy találkozott Rusnyinka Hunyóval és Lillával, hogyan lettek jó barátok, és hogy mitől változott meg az élete.

2. rész

Rusnyinka hihetetlen boldogsággal ment hazafelé. Köszönt a madaraknak, bogaraknak, pillangóknak és közben dudorászott. Vidám volt, úgy érezte még a virágok is meghajlanak szépsége előtt.

Megérkezett szegényes, rendetlen kunyhójához, de most nem volt kedve bemenni. Leült a ház előtti fatuskóra és így gondolkodott:

-    Ilyen szép ruhában mégsem állhatok neki takarítani, igaza lehetett ennek a Hunyó gyereknek, amikor azt mondta, hogy farmernadrág kellene. Hogy is csinálják az emberek? Jaj, ha nem az erdőben éltem volna 101 évet, akkor most többet tudnék. Hiába vannak értékes ásványaim, ékköveim, azzal nem mehetek be a boltba, pénzt kellene valahogy szereznem. Azt hiszem, meg kellene keresni két új barátomat. Hunyó és Lilla biztosan tudnak nekem segíteni. Na, nézzük csak sorba a teendőket! Először is, visszaveszem, még egyszer utoljára a rongyos, kopott fekete ruhámat, és jól kitakarítok, aztán megfürdök, majd felveszem a szép, rózsaszínű új rucim és üzenek az állatkáimmal Hunyó és Lilla barátomnak, hogy találkozzunk az erdőszélén. Meg még mit is mondtak? Hogy vegyek egy robogót? Föl lehet azzal a hegyre menni? És mit csinálnék a mocsaras vidékeken? Azt hiszem, ezt jobban át kell gondolnom.

Rusnyinka még hosszú ideig bíbelődött a gondolataival, sok mindenben bizonytalan volt, de egyet biztosan tudott: Változtatni fog az életén. És ahogy tervezte, nekiállt a takarításnak.

Miután mindennel végzett, szólt Szaszának a szarvasbogárnak, hogy indítsák a hírvivőszolgálatot, és hívják ide barátait.

 Hunyó éppen a számítógép előtt ült, Lilla pedig a Barbie babáit öltöztette, amikor halk kopogásra lettek figyelmesek.

-     Te kopogtál Hunyó?

-     Nem én! Az ablak felől jött a hang. Megnézem, ki lehet az. Nem látok senkit.

-     Pedig én megint hallottam a kopogást.

-     Én is. Ki van itt? Ne szórakozz! Gyere elő!

-     Én vagyok. Itt vagyok az ablak sarkában – szólt vékonyka hangon egy kis cinege. Rusnyinka üzenetét hoztam. Nyisd ki az ablakot!

-     Nyitom már, nyitom már. Szia, kis cinke. Mit üzent Rusnyinka?

-     Azt szeretné, hogy találkozzatok az erdőszélén, holnap 12 órakor, tanácsot kérne tőletek.

-     Akkor jó helyre fordult – szólt közbe Lilla – tanácsadásban jók vagyunk.

-     Természetesen megyünk – vette vissza a szót Hunyó – de csak 2 óra felé, mert 12-kor ebédelünk.

-     Rendben – csivitelt a kis madár – megmondom Rusnyinkának.

Másnap még két óra sem volt, már ott voltak mind a hárman. Rusnyinka haja és sminkje nem sikerült olyan jól, mint amikor Lilla csinálta, és ruha alja is több helyen elrongyolódott, de még így is nagyon csinos volt.

-    Jaj, mi lett a szép ruháddal!? – álmélkodott Lilla.

-    Én mondtam, hogy itt inkább farmer és edzőcipő kéne – mondta Hunyó.

- Hát pont ezért akartam veletek találkozni. Segítsetek nekem egy kicsit az emberek világába beilleszkedni! Olyan akarok lenni, mint ti, meg az anyukátok.

-  Én úgy látom – okoskodott Hunyó – hogy három lehetőséged van. Vagy elmegyünk egy hatalmas áruházba, és ott minden szükségest megveszünk, vagy internetről rendelünk, vagy varázsolsz magadnak. Én a magam részéről az utolsót tartanám a legjobbnak. Az első kettőhöz sok pénz és idő kell.

-   Én is ezt tanácsolnám – vágott közbe Lilla – Varázsolj magadnak, azaz nekünk, egy „Tribal” modellt! Tudod, az olyan piros-fekete bőrruha, meg egy robogót.

-    Na ne! – Vette vissza a szót Hunyó – egy Harley-Davidson Street 750-es kell neki.

 Rusnyinka mindent úgy tett, ahogy a gyerekek tanácsolták. Öt perc múlva, nem is lehetett ráismerni az egykori csúf és félelmetes boszira. Az állatok is csak óvatosan kandikáltak ki a fák és bokrok mögül. Ám ahogy a hangját és főleg a nevetését hallották – ami semmit sem változott - egyre bátrabban jöttek elő, és csodálták divatos ruháját és szuper motorját.

-     A Rusnyinka név már nem is illik hozzád – mondta bátortalanul Lilla.

-     Mindegy. Ezen nem változtatok. Ezt a nevet még drága jó édesanyám adta nekem 120 évvel ezelőtt.

-   Most jut eszembe – okoskodott Hunyó – varázsolj magadnak, azaz nekünk, egy számítógépet, és internetet is, az mindenben segít. Minden tudnivalót megtalálsz a segítségével. 

-   Olyan izgatott vagyok. Boszitella húgomnak jövő héten lesz a 100 éves szülinapi bulija. Oda már a motorommal szeretnék elmenni. 

-   OK! De addig még gyakorold egy kicsit a motorozást, és szerezz be több rucit – fontoskodott Lilla- néha ugyanis cserélni kell. Erről jut eszembe, kell neked egy mosógép is.  

A gyerekek megmutatták, hogy kell a számítógépet használni, majd elbúcsúztak és futottak haza. Megbeszélték, hogy a szülinapi buliig mindennap jönnek és segítenek.

Mire elérkezett az indulás napja, Rusnyinka úgy nézett ki, mint egy filmsztár és úgy motorozott, mint Maria Costello.

Így vágott neki a nagy útnak, hogy szüleit meglátogassa, és testvérével együtt ünnepeljen.

Hogy milyen volt az útja és hogy hogyan fogadta a család, arról majd később számolok be, de annyit elárulok, hogy Rusnyinka, Boszitella szülinapjára farmert, bőrdzsekit és egy mályvaszínű estélyi ruhát vitt.