Modern Nagyi Meséi

 Meséim. 

A Modern Nagyi Meséi címet adtam annak az új „fülnek”, amit a Modernnagyi címlapjára tettünk. Ha valaki rákattint erre, a harmadik feliratra, akkor az én meséimet olvashatja, illetve láthatja, hallhatja. Terveim szerint ugyanis, ide videókat is fel fogok tenni. Hogy kicsit kívánatosabb legyen, egy két mesémet lerövidítettem és egy kettőt átírtam verses mesének, tudva, hogy a legtöbb gyermek szereti a ritmust, a kántálást (jó értelemben használva). Jobb híján én fogom felolvasni, vagy elbábozni. Így felnőtt segítsége nélkül is használhatják, (félve mondom) élvezhetik majd a gyerekek.

A szülő, nagyszülő nyugodtan monitor elé engedheti szemefényét, mert tőlem rosszat biztosan nem tanul. A régi, hagyományos értékrendet igyekszem képviselni (szeretett, barátság, igazmondás, szorgalom, kitartás, testvérhez, szülőhöz és idősekhez való viszony, köszönés, bemutatkozás, terítés stb.).

Mindezt többnyire a mai kor viszonyaihoz alakítva. Nálunk van robot, „reptoj” drón, mobiltelefon stb. a hagyományos mesehősök mellett (manó, sárkány, boszorkány, törpe, beszélő állatok). Nem titkolt célom, a szórakoztatáson kívül egy kis nevelés is. Elvégre pedagógus vagyok, vagyis voltam!

A következőt írta valaki a „Szivárványgömb” című meseregényemről, amiből csináltam egy rövidített verses mesét.

„Ha jó mesét akarsz írni csemetéidnek, végy egy nagy adag klasszikus tündérmese elemet, fűszerezd meg egy csipetnyi szlenggel és vicces jelenetekkel, mely a mai gyerekek számára élvezetessé teszi majd művedet! Tegyél hozzá egy csapat szeretnivaló főhőst, akik ugyan nem tökéletesek, nem Superman-ek, de együtt és egymásért fejlődni tudnak, és csodálatos dolgokat visznek véghez izgalmas kalandjaik során!  Ha erre nincs lehetőséged, olvasd fel nekik a szivárványfülűnyuszik, a mindignővősárkányok a mihasznamanók és barátaik csodálatos történetét, ahol mindezeket az értékeket együtt fedezhetitek fel, és a remek, esti családi szórakozás garantáltan nem marad el!

Kis hőseink küldetése, a darabjaira hullt szivárványgömb kalandos megtalálása és összeillesztése, hogy a világrendje helyreálljon.”

https://play.google.com/books/reader?id=cZmSDwAAQBAJ&printsec=frontcover&pg=

https://books.google.com/books/about/Sziv%C3%A1rv%C3%A1nyg%C3%B6mb.html?hl=hu&id=cZmSDwAAQBAJ

Ha ezt olvasod, az azt jelenti, hogy rábukkantál az „Modernnagyira”, vagy a meséimre.

Örülök, hogy itt vagy, látogass meg gyakran! A véleményedre is kíváncsi vagyok, írj bátran, akkor is, ha nem tetszik valami. Ha gyerekek a meséről képet küldenek, annak pedig rendkívül örülnék.

Kellemes böngészést, jó szórakozást kívánok!

 


Megjegyzések