A legjobbat a gyereknek!

 Mi a legjobb? 

Játék? Tanulás? Különóra? Edzés? Programok? Munka? Kütyüzés?

Mikor teszünk a gyerekünkkel a legjobbat? Ha hagyjuk, hogy azt csináljon, amit akar, vagy ha ráerőltetjük minden áron az akaratunkat. Nyilván a középút a legjobb, de semmiképp sem az, hogy már óvodás korában sikeres felnőttként álmodozunk róla.

Hosszú távon nem a jó jegyektől lesz sikeres felnőtt a gyerekből, hanem azoktól a tulajdonságoktól, amiket a közös házimunka elvégzése során tesz magáévá. Együttműködés, segítőkészség, figyelem megosztás, hasznosságtudat stb. Manapság azt tartják jó szülőnek, aki folyamatosan részt vesz a gyerek életében, és mindig ott van a szeme az oktatásán, nevelésén. Csakhogy a túlzott gondoskodás hosszú távon egyáltalán nem tesz jót a gyerekeknek, mivel így éppen az önbecsülésük, a kezdeményezőkészségük vész el. Pont azok a tulajdonságok, amelyek egy sikeres élethez szükségesek. Helyette inkább végeztessünk velük házimunkát, és szeressük őket, a többit meg bízzuk rájuk!

Amikor a szülő úgy érzi, csak akkor lehet sikeres a gyereke, ha állandóan óvja és védelmezi, ha minden sikerben és eredményben benne van a keze, irányítja a legapróbb részleteket és a legjobb főiskola-egyetem felé terelgeti, nos, az ilyen gyereknek agyonszabályozott gyerekkoruk lesz.

Az agyonszabályozó szülő mindent megtesz azért, hogy a gyereke jó iskola jó osztályába járjon, ott jó jegyeket szerezzen, emellett díjakat és jutalmakat söpörjön be. Elvárja, hogy részt vegyen a diákéletben, sőt, kezdeményezzen annak érdekében, hogy később majd minél hosszabb legyen, és minél jobban nézzen ki az önéletrajza.

Ez persze semmiképpen sem menne aktív hátszél nélkül, vagyis a szülő időnként berobog az iskolába, és beszél a tanárokkal, edzővel, igazgatóval, és egyáltalán, folyamatosan kapcsolatot tart és kézben tartja az ügyeket. Másrészről pedig a gyereket nyüstöli megállás nélkül, hogy mit kellene még csinálnia, hogy biztos legyen a felvétel a puccos iskolába.

Ez nem igazán jó. Az ilyen túlszabályozott gyerekkorban nem ér rá szerencsétlen gyerek gyereknek lenni. Nincs ideje önfeledt játékra, sosem csinálhat azt, amit éppen kigondolt, mert mindig rohan a következő dolgára, hiszen minden időt ki kell használni! És mivel annyi fontos dolga van, akár még az alvás alól is felmentést kap, mert az első a kötelesség.

Közben a gyerek azt érzi, hogy a szülei szeretete azon múlik, hogy hogy teljesít az iskolában, milyen osztályzatot hozott, és milyen eredménnyel tért haza.

Ezek a gyerekek, mire elvégzik a középiskolát, már kimerültek, kiégettek, közönyösek lesznek, és alig várják, hogy vége legyen az egésznek. Valaki végre megadja nekik a felmentést: eleget tettél az elvárásoknak, pihenhetsz. Sokan szoronganak közülük, vagy egyenesen depressziósok lesznek, és egyáltalán nem érzik úgy, hogy megéri a sok munka.

A szülők persze biztosak benne, hogy igen, hiszen a gyerek jövőjéről van szó. Bár, kimondatlanul inkább arról, hogy hencegni lehet velük az ismerősök előtt.

Maguktól semmire sem mennének?

Az ilyen gyerekek nemcsak úgy érzik, hogy a jegyeik döntik el, hogy mennyire értékesek, de a szülő, az állandó jelenlétével azt is sugallja, hogy a segítsége nélkül, önállóan semmit sem érnének el.

Azzal, hogy túlzottan segítjük, óvjuk, irányítjuk, és kézen fogva vezetjük őket, megfosztjuk a gyerekeinket a lehetőségtől, hogy kibontakozzon az önhatékonyságuk, amely az emberi psziché egyik nagyon fontos alapeleme.

Sokkal fontosabb, mint a dicséret által szerzett önbecsülés, hiszen az önhatékonyság lényege, hogy az embert a saját tettei vezetik eredményre, és nem az, amit az anyja tett érte, az ő nevében.

Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden gyerek szorgalmas és motivált, és nincs szüksége a szülei segítségére, mivel maguktól is képesek előre gondolkozni, tervezni, dönteni, küzdeni, próbálkozni, és tapasztalatot gyűjteni. Szó sincs róla! A legtöbb gyerek egyáltalán nem, vagy még nem képes.

Csakhogy a gyerek sikerének nem az az egyedüli kritériuma, hogy milyen jegyet hozott haza, és bejut-e egy menő főiskolára. Lehet, hogy a túlzott szülői segítség jobb jegyeket eredményez, de hosszú távon a gyerek önértékelése látja kárát. A gyereknek inkább az tenne jót, ha nem a pontszámokra összpontosítanánk, hanem mindarra, amivel gyerekkorukban megalapozhatják a sikert, például a szeretetre és a házimunkára.

Igen, házimunka

Az emberekről végzett eddigi leghosszabb, követéses jellegű kutatás az úgynevezett Harvard Grant Study. Ez a tanulmány azt állapította meg, hogy a szakmai sikert, amit a gyerekeinknek kívánunk, a gyerekként végzett házimunka alapozza meg, és minél korábban kezdjük, annál jobb.

A házimunka ugyanis arra a mentalitásra nevel, hogy vannak bizonyos kellemetlen munkák, amiket valakinek el kell végezni annak érdekében, hogy mindenkinek jobb legyen, és ez a valaki miért is ne legyek én? Miért ne járulhatnék hozzá én is a közös eredményekhez? Ez a gondolkodás visz előre a munkahelyeken. Ezt mindenki tudja, mégis, az agyonszabályozott gyerekkorban semmiféle házimunkát nem vár el a szülő a gyerekétől, hiszen fontosabb dolga van, ami egyenesen visz a siker felé. Csakhogy a munkahelyen nincs feladatlista, az agyonszabályozott gyerekkorban felnőtt gyerekből pedig már rég kiveszett az akarat és a hajlam, hogy körülnézzenek, és megtalálják maguknak a feladatot, amivel hasznára lehetnek a közösségnek.

Na meg a szeretet, méghozzá az érdek nélküli szeretet. A gyerekkor feladata, hogy megtanítsa a gyereket szeretni, és akkor tudnak másokat szeretni, ha magukat szeretik. Magukat pedig akkor fogják szeretni, ha feltétlen szeretetet adunk nekik.

Ezért nem a jegyekre kell koncentrálni, amikor a gyerek hazajön, hanem rá kell figyelni, és nem a dolgozatok után kell érdeklődni, hanem hogy milyen napja volt. Érezzék, hogy a személyük fontos, nem a bizonyítványuk.

A szülőnek nem az a dolga, hogy formára nyírja gyermekét, mint egy kis fácskát. A szülőnek az a feladata, hogy tápláló környezetet biztosítson, házimunkával erősítse az önbecsülésüket, és szeresse őket, hogy képes legyen szeretetet adni és kapni. A főiskola meg legyen az ő választásuk, mert akkor sincs semmi, ha nem a legjobb iskolába veszik fel. Számtalan boldog ember él a földön, akik valami vidéki főiskolára jártak, vagy még onnan is kibuktak, mégis sikeresek lettek.

forrás, némi átalakítással: https://divany.hu/szuloseg/2017/08/02/ha_jot_akarsz_a_gyereknek_vegeztesd_vele_a_hazimunkat/