A földön hever, de nem szemét


Fakéreg és mulcs. 

Utóbbi időkben, elég sokszor volt szeles, sőt viharos időjárás. A város utcáit róva, azt tapasztaltam, hogy egy-egy nagy szél után, tele vannak az utcák hullott falevelekkel és fakéreggel, és persze az udvarunk is. Egyik-másik fakéreg kifejezetten szép alakú és mintájú. Vétek a földön hagyni. Begyűjtöttem belőle egy kis szatyorra valót, és hazavittem.
Hiányzó kisebb darabokat a kertünkben lévő mulcsból válogattam. Hogy mi legyen belőle? Szinte adta magát. Ajándék kép és asztaldísz.
Hozzávalók: rajzlap, ceruza és filctoll, ragasztó, fakéreg, moha, tojástartó, szívószál, termés, bogyó.
A kép készítése egyszerű.
  • Egy rajzlapra fát, fákat, vagy házat és fát rajzoltam,
  • a kisunokám átrajzolta filctollal,
  • a begyűjtött fakérget apró, hosszúkás darabokra tördeltük,
  • beragasztóztuk a kívánt felületet,
  • ráragasztottuk a kéregdarabokat.

Egyéb terméssel, száraz levéllel, mohával tovább díszíthető.

Az asztaldísz kicsit több kézügyességet és fantáziát igényel. Szokásomhoz híven elővettem egy tojástartót, ez lett az alap. A tojástartó két kimagasló lyukas csúcsába, egy-egy szívószálat tettem, hogy magasabb „állványt” kapjak. Erre, illetve ebbe ragasztottunk mindenféle termést, bogyót, szárazvirágot, de leginkább jól kiválasztott fakérget.
Gomold gyűrűjét rejtő kisház is fakéregből készült. A Harry Potter cikkemben olvashatsz róla.   http://www.modernnagyi.hu/2019/05/akik-olvastak-harry-pottert.html 

Ajánlom, hogy lehetőség szerint az udvaron vagy teraszon készítsük, mert hihetetlen kosszal jár.




Megjegyzések