Közel 10 hét online matek

Nagyi-suli bezárja kapuit. 

Ennek a játékiskolának, ugyanúgy, mint az összes igazinak, volt tanító bácsija, igazgató nénije, jó és rossz, szorgalmas és lusta diákja. Tanultunk, játszottunk, báboztunk, rajzoltunk, síklapokat és testeket vizsgáltunk, még tornáztunk is.
A legtöbbször ismételtük és gyakoroltuk a négy alapművelet. Rengeteget gyakoroltuk a szorzás, osztást. Ismételtük a maradékos osztást és annak ellenőrzését. Síklapokkal és testekkel foglalkoztunk. Halmazokba kerestünk és rendeztünk elemeket. Ismételtük és gyakoroltuk a római számokat. Szöveges feladatokat értelmeztünk, rajzoltunk, kerestünk hozzá nyitott mondatokat, és oldottunk meg. No, és e mellett rengeteg játékot készítettünk, mert meggyőződésem, hogy játszva minden könnyebb.
Rengeteg feladatot oldottunk meg a munkafüzetben, de ott keveselltem a szöveges feladatokat. Pedig az az egyik legfontosabb része a mateknak. Nem azért kell összeadásokat és szorzásokat végezni, hogy koptassuk a ceruzát, hanem hogy különböző helyzetekben megoldást találjunk. Pl. ha vásárlok, tudjam nagyjából, mit mennyiért veszek, és mennyit fogok érte fizetni. Vagy ha sütök valamit, ki tudjam mérni a hozzávalókat. Vagy ha varrni akarok valamit, tudjam mennyi anyagra lesz szükségem stb.
Sokat dolgoztunk, remélem meg is lesz az eredménye. Azért akármennyit tanultunk, akármilyen eredményességgel, és akármennyire jön a jól megérdemelt vakáció, a szorzótáblát gyakorolni kell. Ezt most mondom magamnak is, és minden másodikos, harmadikos szülőnek, nagyszülőnek. Ez a korosztály még bizony olyan, hogy gyorsan felejt. Szóval fürdés, séta, főzés és minden közös tevékenység során, egy napi 10 szorzást/ osztást (az nem olyan sok) csak úgy lazán eresszünk el.
Az utolsó óra a búcsú jegyében zajlott le. Mesemondó Cicus, direkt az erre az alkalomra íródott verset mondott. 
Eljött hát a tanév vége,
Könyv, füzet, ceruza.
Táska toll és minden egyéb,
menjetek a sufniba!

Jó barátok voltatok,
sok hasznotokat vettem néha.
De most más kell nekem,
a  jó pihenést vettem célba.

Tele fejem a sok számmal,
osztás, szorzás, meg a geometria,
elegem van a halmazokból,
ezt ki nem bírja emberfia.

Online matek ide-oda,
de jó hogy már vége van!
Nagyi suli, az is jó volt,
de most fürci kell a Balcsiban.
  
VA-KÁ-CI-Ó! Rajzolom fel,
színezem, hogy szép legyen,
s képzeletben kéz a kézben
járunk erdőn, réteken.

S, ha támad a kánikula,
forróságot ont a Nap,
akkor biztos fagyit nyalva
hűsölök egy lomb alatt.

Nem fecsegek tovább róla,
hisz ismerjük oly sokan;
Vakáció! Együtt leszünk
egész nyáron, boldogan.

Aztán csoportkép készült a tanulókról és a tanárokról.

Végül kiosztottuk a bizonyítványokat.







Megjegyzések