Szöveges feladatok, nyitott mondatok alsóban, 1.rész


Rajzos feladatok. 

Szeretem ezt a kifejezést, bár a szakirodalom ezt egyáltalán nem használja. Én viszont abból indulok ki, hogy a legtöbb kisgyermek szeret rajzolni, és minden szöveges feladat lerajzolható. Ha pedig le tudja rajzolni, akkor látszik, hogy megértette, így a nyitott mondat leírása, illetve annak kiszámítása már nem okoz gondot.
Vegyünk egy egyszerű feladatot:
Egy kardigánra 8 gombot varrtak. Hány gomb kell 7 ilyen kardigánra? Elég lesz-e 60 gomb?

A gyermek lerajzolhatja a kardigánokat, a nyolc gombbal és leolvashatja a rajzról a megoldást, csak ez sok időbe telik.
Lerajzolhatja egyszerűbben is, csak a gombokat, esetleg a gombok helyet csak kis vonalkákat (ez gyorsabb) rajzol.
Ügyesebb, gyakorlottabb gyerekeknél helyettesíthetjük a gomb mennyiséget szakaszokkal is, és arról olvassa le a megoldást. __ __ __ __ __ __ __
                                                    8+8+ 8+ 8+ 8+ 8+ 8= 7x8= 56

Egy 26 fős osztály elmegy kirándulni vonattal. Egy fülkébe 6 ember fér. Hány fülkét foglaljanak?
Le lehet rajzolni szinte szó szerint, egy-egy fülkében (négyszögben) 6-6 gyerek, de helyettesíthetjük, pöttyökkel a gyerekeket, az gyorsabb.
A képről leolvasható: 26:6=4 maradék 2  (a tanító néni a rajzon csak vicc)


A szöveges feladatokhoz kedvet kell csinálni, és egyszerűvel kell kezdeni. Én csináltam egy-két olyan lapot, amelyen 6-6 rajz van a lap egyik oldalán, a másikon ugyanannak szöveges változata.
 A képernyő elé tartom a rajzokat, és elmondok egy feladatot a túloldalról (a gyerek a rajzot látja, én meg a feladatot). A gyermek feladata csak annyi, hogy kiválassza a megfelelő, a szöveghez tartózó rajzot, arról nyitott mondatot készít, és végül válaszol a kérdésre. 
Ezek után feltehetőleg kedvet kap a rajzoláshoz. Először közösen találjuk ki a rajzokat, végül egyedül csinálja. Egy jó rajz, a megoldás kulcsa lehet, ezért nagyon fontos.  

Hogyan oldjuk meg a nyitott mondatokat (amit a felnőttek egyenletnek hívnak)? Ebben a szakirodalom és a gyakorló pedagógusok is nagyon különbözően gondolkodnak, ezért erre egy külön oldalt fogok szentelni … holnap.  

Hogy legyen miből válogatni, 130 kifejezettem másodikosoknak való szöveges feladatot adok közre. Íme: 

1. Marika vett 8 kacsát, 7 lovat, 9 tyúkot és 3 szamarat a vásárban. Hány állatott vett összesen?
2. Péter vett 3 dm gatyagumit, de nem volt elég, ezért vissza ment a boltba és vett még 21 cm-t. Hány cm-t vett összesen?
 3. Lali vett magának 17 kiflit reggelire és megevett belőle 4-et. Hány kiflije maradt összesen Lalinak?
4. Péter kapott anyukájától 34 Ft-ot. Ebből elköltött 12 Ft-ot. Hazament Péter és még talált a fiókjában 7 Ft-ot. Így összesen hány Ft-ja van most Péternek?
5. Gizi néni egy tálkába tett 25 süteményt, ebből az unokái megettek 19 darabot, így még tett bele 10 darabot. Így most összesen hány darab sütemény van a tálban?
6. Ciliék elmentek a fagyizóba. Cili evett 3 gombócot, Peti 2 gombócot és Józsi 1 gombócot. 1 gombóc 12 Ft-ba kerül. Mennyit fizettek összesen?
7. Egy 17 literes kannába 3 liter vizet öntöttek. Mennyi víz fér még bele?
8. Juditék háza 15 méterre van a buszmegállótól, Katiék háza 8 méterre. Ki lakik közelebb a buszmegállóhoz? Hány méterrel?
9. Marika kapott mamájától 15 Ft-ot és papájától 20 Ft-ot. Ebből elköltött 11 Ft-ot. Hány Ft-ja maradt Marikának?
10. Egy énekversenyre 15 lány jelentkezett, 7-tel több, mint ahány fiú. Hány fiú jelentkezett? Hányan jelentkeztek összesen?
11. Pirinek 64 pontos lett a dolgozata. 85 ponttól 5-ös. Hány pont kellett volna még neki, hogy 5-öst kapjon?
12. Robi este 8 órakor felhúzta az óráját 7 órára. Ezután elaludt. Hány órát aludt, míg nem csörgött az óra?
13. Robi este 8 órakor felhúzta az óráját fél 8-ra. Ezután elaludt. Hány órát aludt, míg nem csörgött az óra?
14. A villamos 20 percenként jár. Egy óra alatt hány villamos jön? Mennyit kell várnunk a következőre, ha az előző 11 perccel ezelőtt ment el?
15. A boltba 19 láda kivi és 7 ládával több ananász érkezett. Hány láda ananászt kapott a bolt?
16. Lilinek 14 mesekönyve van, Pistinek 5 és Melindának 10. Hány mesekönyvük van összesen?
17. Marcsinak 39-es lába van, Lilinek 5-tel kisebb. Hányas a lába Lilinek?
18. A második osztályosok közül 23-an járnak az iskolai könyvtárba, a harmadikosok közül 9-cel többen. Hány harmadik osztályos tanuló jár az iskolai könyvtárba?
19. Édesanya 34 palacsintát sütött. Marcsi megevett 7-et, Lali 5-öt. Hány palacsinta maradt?
20. Réka kifestőkönyve 35 oldalas. Szombaton 5, vasárnap 3, hétfőn 4 oldalt színezett ki. Hány oldal maradt még?
21. Egy 85 perces filmből 7 perc van még hátra. Hány perce tart a film?
22. A cukrászdában délelőtt 11 tortát, délután 13 tortát sütöttek. Ugyan ezen a napon 8 tortát vásároltak. Hány torta maradt meg?
23. Egy 52 férőhelyes buszra felszálltak 32-en, de 3 ember leszállt, mert elfelejtettek valamit. Így összesen hány szabad hely van még a buszon? 1 szöveges feladatok (2. osztály)
24. Petiék matricákat gyűjtenek. Petinek 7-tel kevesebb matricája van, mint Tominak. Tominak pedig 7-tel kevesebb, mint Zolinak. Zolinak 56 matricája van. Hány matricája van Tominak és Petinek?
25. Gondoltam egy számra, hozzáadtam 6-ot és 35-öt kaptam. Melyik ez a szám?
26. Gondoltam ez számot, amit megszoroztam 3-mal és 12-öt kaptam. Melyik ez a szám?
27. Gondoltam egy számra, amiből ha elveszek 7-et, 38-at kapok. Melyik ez a szám?
28. Gondoltam egy számra, amit ha elosztok 3-mal 4-et kapok. Melyik ez a szám?
29. Gondoltam egy számra, amihez ha 8-at hozzá adok 54-et kapok. Melyik ez a szám?
30. A sakkversenyre 32 alsós és 45 felsős jelentkezett. 3-an lebetegedtek. Hányan voltak ott a versenyen?
31. Egy boltba délelőtt 31-en vettek zsemlét, délután pedig 13-an. Hányan vettek ma a boltban zsemlét. Hányan vettek kevesebben zsemlét délután, mint délelőtt?
32. Egy túros bukta 54 Ft-ra kerül. 15-tel többe, mint egy sós perec. Mennyibe kerül a sós perec. Mennyit kéne fizetnem, ha vennék egy túros buktát és 2 perecet?
33. Ági néni szerdán 42 kg almát és 15 kg-mal kevesebb burgonyát adott el. Hány kg burgonyát adott el Ági néni szerdán?
34. Marci egy 85 oldalas könyvet olvas. Már elolvasott belőle 48 oldalt. Hány oldalt kell még olvasni?
35. Zsófi matricákat gyűjt. 63 matricájából 26 virágos, a többi állatos. Hány állatos matricája van?
36. A hüllőkiállítást szombaton délelőtt 57-en látták, délután 19-cel kevesebben. Hányan voltak ezen a napon összesen?
37. Egy teherautóra 64 láda almát raktak fel, 24-gyel többet, mint amennyi banánt. Hány láda volt a teherautón?
38. A vízisikló hossza 8 dm, a fürge gyík 32 cm-el rövidebb. Hány cm a fürge gyík?
39. Orsi a 2 m mély medencében 12 dm mélyre úszott le. Milyen messzire volt ekkor a medence aljától?
40. Egy ládában 12 fej káposzta fér el. Hány káposzta fér el 5 ládában? Ha elvisznek egy ládával és még 3 db-ot, akkor mennyi marad?
41. Egy vázában 4 szál virág van. Hány virág van 15 vázában?
42. Egy osztályban 6 sor van, mindegyik sorban 7 tanuló ül. Hány tanuló van összesen az osztályba?
43. Egy osztályban 6 sor van, mindegyik sorban 7 tanuló ül, kivéve az utolsóban, mert ott csak 2. Hány tanuló van összesen az osztályba?
44. Dóra táncolni tanul. Minden nap 3 órát gyakorol. Hány órát gyakorolt a héten, ha vasárnap nem gyakorolt?
45. Hány szék van 3 sorban, ha egy-egy sorban 9 szék van?
46. Tibi 12 diót oszt szét 3 gyerek között igazságosan. Hány dió jut egy-egy gyereknek?
47. Dani 8 éves. Az öccse fele annyi idős, a nővére pedig háromszor olyan idős, mint Dani.
48. Dani 8 éves. Az öccse fele annyi idős, mint Dani, nővére pedig 4-szer annyi idős, mint öccse. Hány éves Dani öccse és nővére? 2 szöveges feladatok (2. osztály)
49. A buszon 20-an utaztak. Az egyik megállóban az emberek ötöde leszállt. Hányan utaztak tovább a buszon?
50. Attilának 36 db ceruzája van. A ceruzák negyedének kitört a hegye. Hány ceruzát kell kihegyeznie Attilának? Hány ceruzának nem tört ki a hegye?
51. Edit anyukája éppen 6-szor annyi idős, mint Edit. Hány éves Edit, ha az anyukája 48 éves?
52. Csaba egy egyhetes kirándulásra 12 körtét, 6 barackot és 17 almát vitt. Hány gyümölcs jutott egy napra?
53. A parkolóban 7 motor és 12 autó állt. Helyesen számolt Julcsi, ha 38 kereket számolt összesen?
54. Édesanya a varrós dobozában 18 gomb, 3 cipzár és 27 patent van. (a) Hányszor annyi patent van, mint cipzár? (b) Hányad része a cipzárak száma a gombok számának? (c) Mennyivel több patent van, mint gomb?
55. Kata harmadannyi fényképet készített a kiránduláson, mint Laci. Hány fotót készített Kata, ha Laci 24 darabot készített?
56. Robi hetente 2-szer jár úszni. Hány alkalomra elég egy 18 alkalmas bérlet?
57. Hány hétre elég egy 42 tablettát tartalmazó vitamin, ha minden nap 1-et veszel be? Hány hétre elég, ha vasárnap nem veszel be belőle?
58 . Botondék 6 személyes evőeszköz készletet vásároltak. Kés, villa, kanál van benne, Hány darabból áll az evőeszközkészlet? Hány darabos lenne, ha kiskanalak és tortavillák is lennének benne?
59. Fanni 8 éves. Édesanyja 5-ször, édesapja 6-szor, nagymamája pedig 8-szor annyi idős, mint Fanni. Hány évesek Fanni szülei és nagymamája?
60. A kertben 60 barackfa van, 6-szr annyi, mint amennyi körtefa, és 10-zel kevesebb, mint amennyi cseresznyefa. (a) Hány körtefa áll a kertben? (b) Hány cseresznyefa áll a kertben?
61. Édesanya egy sorba 7 palántát ültetett. Hány palánta van 6 sorban?
62. Édesanya egy sorba 7 palántát ültetett. Hány palánta van 6 sorban, ha az utolsóba csak 4 van?
63. Egy zsemle 9 Ft-ba kerül. Hány zsemlét vettünk 72 Ft-ból?
64. Nagymama 56 pogácsát sütött. Hányan ették meg, ha mindenkinek 8 jutott?
65. Pista bácsi nem árulta el, hány éves, csak annyit mondott, hogy éveinek száma több, mint az 5 hétszerese, kevesebb a 10 négyszeresénél, és többszöröse a 9-nek. Hány éves Pista bácsi?
66. Gábor édesapja 52 napig dolgozott külföldön. Hány hétig volt távol?
67. Hány hónapból áll 4 év?
68. Egy új lakóparkba 5 darab tölgyfát és tizenhatszor annyi hársfát ültettek. Hány hársfát ültettek összesen?
69. A könyvárus délelőtt 50 db könyvet adott le, délután ötöd annyit. Hány könyvet adott el egész nap? 3 szöveges feladatok (2. osztály)
70. Egy családban napi 2 liter tej fogy. Egy héten hány liter tejre van szükség?
71. Egy családban 2 nap alatt fogy el 2 liter tej. Egy héten hány liter tejre van szükség?
72. Kriszta 2 liter vízből 8 decilitert ivott meg. Hány deciliter maradt?
73. 4 egyforma vödörbe összesen 36 liter víz fér. Hány liter víz fér 1 vödörbe?
74. Nagyi hétvégén 80 dl szörpöt készített. Megittunk belőle a hétvégén 7 litert és még 10 dl-t. Mennyi szörp maradt?
75. A lakodalmi ebéd elkészítéséhez 12 kg csirke, 22 kg pulyka és 15 kg sertés húst használtak fel. Hány kg húst használtak fel összesen?
76. Disznóvágáskor 48 kg kolbász készült, 21 kg-mal több, mint amennyi hurka. Hány kg hurka készült?
77. A másodikosoknak minden nap 7 órájuk van. Hány órájuk van egy héten?
78. A másodikosoknak minden nap 7 órájuk van, kivéve pénteken, akkor 6. Hány órájuk van egy héten?
79. A zöldséges 35 szilvát csomagol. Egy csomagba 5 szilvát tesz. Hány csomagot készít? Ha egy csomagba 6-ot rak, akkor hány csomagot kéne készítenie?
80. A zöldséges 20 körtét csomagol be 5-ösével. Hány csomag lesz?
81. Virág cukorkát oszt szét 4 testvére között igazságosan. Hány cukorka jut egy-egy gyereknek?
82. 45 könyvet raktunk fel 5 polcra. Hány könyv van egy-egy polcon?
83. Testnevelés órán 3 csapatot alkottak a gyerekek. Hányan voltak egy csapatban, ha az osztálylétszám 24?
84. Liliék kertjében egy sorban 4 gyümölcsfa van. Hány gyümölcsfa van 5 ugyanilyen sorban?
85. Ida 36 fánkot sütött ebédre, a negyede megmaradt. Hány fánk maradt? Hányat ettek meg?
86. Betti és Dóri zsúrra várják barátaikat. Minden tálcára került 3 sajtos, 5 szalámis és 7 sonkás szendvics. Hány szendvics került 5 tálcára összesen?
87. Édesanya 31 darab palacsintát sütött. Mindhárom gyermeke 4 darabot evett meg. Hány darab palacsinta maradt?
88. A vetélkedőre az elsősök négy 9 fős csapattal, a másodikosok hat 6 fős csapattal neveztek. Az elsősök vagy a másodikosok voltak többen?
89. Hány gyerek között lehet igazságosan szétosztani 24 körtét?
90. Hány gyerek között lehet igazságosan szétosztani 36 szilvát?
91. Hány gyerek között lehet igazságosan szétosztani 50 barackot?
92. Hány gyerek között lehet igazságosan szétosztani 49 db cukorkát?
93. Klári 5 feladatot old meg naponta matematikából. Hány feladatot old meg 3 hét alatt?
94. Zita minden nap bedob a perselyébe 5 Ft-ot. Hány nap alatt jön neki össze 50 Ft?
95. 35 kekszet osztottam szét 2 fiú és 3 lány között. Hány keksz jutott egy gyereknek?
96. Bea 25 csillagot gyűjtött matematikából, ötször annyit, mint Tomi. Hány csillagot gyűjtött Tomi? 4 szöveges feladatok (2. osztály)
97. A parkolóban 7 motor és 6-szor annyi autó áll? Hány jármű van összesen a parkolóban?
98. Hány ceruza van 7 hatdarabos csomagban?
99. Hány hétpettyes katicán van összesen 49 pötty?
100. Egy kardigánra 8 gombot varrtak. Hány gomb kell 7 ilyen kardigánra? Elég lesz-e 60 gomb?
101. Bea 8 éves, anyukája 6-szor annyi. Hány éves Bea anyukája?
102. Csillának 25 Ft-ja van, ami Dorottya pénzének 5-szöröse. Hány Ft-juk van összesen?
103. Lilinek van 2 macskája, Józsinak 3-szor ennyi, Palinak viszont csak fele annyi, mint Józsinak. Hány macskájuk van összesen a gyerekeknek?
104. Eszternek 4 verseskötete és hatszor ennyi mesekönyve van. Hány könyve van összesen?
105. 5 barátnő életkorának az összege 47 év. Mennyi lesz az életkoruk összege 6 év múlva?
106. Egy szál gyertya 8Ft-ba kerül. Mennyibe kerül 8 db?
107. Az iskolai szűrővizsgálaton naponta 9 gyereket vizsgálnak meg. Hány gyereket vizsgálnak meg egy héten, ha a hétvégén nincs rendelés?
108. A moziban a 72 perces rajzfilm a kilenced résznél tart. Hány perce tart a film? Hány perc van még hátra?
109. A 45 fős buszra eddig 36-an szálltak fel. Van-e még ülőhely három 3 fős családnak?
110. Dani a 29 matricáját szétosztotta 4 barátja között. Mindenkinek 7 darab jutott. Mennyi maradt Daninak?
111. Karikázd be azokat a számokat, amelyek 3-mal osztva 1-et adnak maradékul! 1, 5, 8, 11, 16, 19, 22, 25, 27, 28, 29, 31, 34, 37, 39
112. Húzd alá azokat a számokat, amelyek 3-mal osztva 2-t adnak maradékul! 2, 6, 8, 11, 14, 17, 20, 21, 23, 25, 26, 28, 30, 31, 32, 34, 37, 40
113. Nagypapa 50 db tulipánhagymát vett. Egy sorba 8-at ültetett. Hány hagyma maradt az utolsó sorra, ha az összeset elültette?
114. Klári elhatározta, hogy elolvas egy 82 oldalas könyvet. Minden nap 9 oldalt olvasott. Hány oldal maradt az utolsó napra?
115. Egy 26 fős osztály elmegy kirándulni vonattal. Egy fülkébe 6 ember fér. Hány fülkét foglaljanak?
116. Gondoltam egy számra, az 5 megvan benne 7-szer és még marad 3. Melyik ez a szám?
117. Gondoltam egy számra, a 3 megvan benne 6-szor és még marad 1. Melyik ez a szám?
118. Gondoltam egy számra, a 4 megvan benne 4-szer és még marad 3. Melyik ez a szám?
119. Gondoltam egy számra, az 6 megvan benne 7-szer és még marad 5. Melyik ez a szám?
120. Gondoltam egy számra, az 8 megvan benne 7-szer és még marad 5. Melyik ez a szám?
121. Ha a másodikos tanulók kettesével vagy négyesével sorakoznak, egy tanuló kimarad. Hármasával vagy ötösével csak úgy enne teljes a sor, ha a tanító néni is közéjük állna. Hányan lehetnek a másodikosok?
122. Jobb zsebembe 6 db a bal zsebemben 9 db 5 Ft-ost tettem. Hány Ft van a két zsebemben? 5 szöveges feladatok (2. osztály)
123. Géza perselyében 30 Ft volt, bedobott még 7 db 2 Ft-ost és 5 db 5Ft-ost. Hány Ft van így a perselyben?
124. 96 db csavart nyolcasával csomagoltam. Hány csomagom lett?
125. Édesanya 1 kg sajtot vásárolt. A pogácsára tett 30 dkg-ot és reggelire ettek 23 dkg-ot. Hány dkg sajt maradt?
126. A 3, 5, 8 számok közül összeszoroztam kettőt. Döntsd el az állításokról, hogy lehetséges, biztos vagy lehetetlen. (a) a szorzat páros (b) a szorzat osztható 10-zel (c) a szorzat páratlan (d) a szorzat kétjegyű szám (e) a szorzat osztható 2-vel (f) a szorzat egy jegyű szám (g) a szorzat nagyobb, mint 10 (h) a szorzat nagyobb, mint 40
127. Egy dobozban van 3 zöld, 2 kék és 5 piros golyó. Kihúzok belőle 3-mat. Döntsd el az állításokról, hogy lehetséges, biztos vagy lehetetlen. (a) elsőre kéket húzok (b) mindhárom golyó kék (c) mindhárom golyó piros (d) nem húzok egyetlen egy kéket sem (e) elsőre zöldet, másodjára pirosat húzok (f) kékből többet húzok, mint zöldből (g) előbb húzok kéket, mint pirosat (h) nem húzok egy sárgát sem
128. Egy dobozban van 3 zöld, 2 kék és 5 piros golyó. Kihúzok belőle 1-et. Milyen színű golyó kihúzása a legvalószínűbb?
129. Van 3 számom: 3, 5, 7. Lehetséges-e, hogy bármely kettőt összeszorzom, és páros számot kapok? 130. Van 3 számom: 9, 7, 5. Lehetséges-e, hogy bármely kettőt összeadom, és páratlan számot kapok?



Megjegyzések