Rendhagyó anyák napja

Anyák napja, amikor csak a szívünkben ünnepelünk. 

Túl a hatvanadikon, van némi rálátásom az anyák napjára. Úgy is mondhatnám, hogy különböző szakaszokra tudom osztani ennek az ünnepnek a megélését. Most, már mindent értek.

Az első szakasz nyilván az, amikor gyermek voltam, és köszöntöttük anyukánkat, ő mindig meghatódott, mi meg nem értettük, hogy miért.

A második szakasz, amikor még nem voltak gyerekeim, de tanítóként anyák napi műsort adtunk és ajándékokat készítettünk.  Az anyukák és nagymamák könnyes szemmel mondtak érte köszönetet, és igazából akkor sem nagyon értettem az okát. Ám amikor az én gyerekeim, alig három évesen, ajándékkal, virággal a kezükben verset mondtak nekem, összeszorult a torkom, és majd kiugrott a szívem.

Ám a mostani szakasz, amikor nagymamaként élem meg az ünnepet, ez mindent felül ír. Egyrészt el vagyok ájulva az unokáim szereplésétől és ajándékaitól, másrészt látom a lányom párás, büszke tekintetét, amint csemetéit szemléli és az ajándékaikat átveszi.  Óriási élmény! Aki átélte, pontosan tudja, miről beszélek.