Modernagyi ünnepel!
A mai napon a weblapom túllépett az 50 000 látogatáson! 2010-ben – gyermekeim ötlete nyomán –
valami új fába vágtam a fejszém. Mint egykori pedagógus, mint anya, mint
nagyszülő, próbáltam az általam jónak hitt értékeket megőrizni és a
tapasztalataimat átadni. Hivatásomból adódóan foglalkoztam az iskolával, a
tanulás nehézségeivel, módszereivel, a mese és a szerepjáték fontosságával. Nagymamaként
a játékkészítésével és szabadidő helyes eltöltésével. Igyekeztem a régi családi
ünnepeket, szokásokat életben tartani és ehhez eszközöket, ötleteket adni,
elsősorban az unokáimnak, rajtuk keresztül valamennyi unokának és nagyszülőnek.
Általában könnyen megvalósítható ötleteimet adtam közre. Felhasználtam minden limlomot: üres flakon,
papírhenger, rongy, tojástartó, sörös doboz stb. Születtek sikeres és kevésbé
sikeres oldalak. A leglátogatottabb oldalak a játékkészítésével
és a kreativitással kapcsolatosak, de a tanulást segítő ötletek is elég
nézettek.
Aztán
2018-ban, valami nagyon szomorú, vagy talán inkább dühítő dolog történt.
Valakik
feltörték, meghekkelték, belerondítottak, megrongálták a weblapomat. Annak idején a Modernagyit több ezer ember nézte vagy olvasta, már 42 országból.
Csalódott
voltam és nem értettem: Kinek állt az útjában? Aki látta és ismerte, az tudja,
hogy nem politikai, nem gazdasági, nem megosztó vagy kirekesztő weblap volt.
Akkor miért?
Teljesen
tönkretették, így sajnos be kellett zárni.
Ám
szerencsére sok jó ismerős, barát arra buzdított, hogy ne adjam fel. Pár hónap
kihagyása után, a bloggeren keresztül indítottam egy teljesen más szerkezetű,
de hasonló szellemiségű Modernnagyit.
És
most ünnepelünk! Bár naponta kevesebb a látogatóm, mint az előző Modernagyinak
fénykorában, de a mai napon elértem 50 000. látogatást. Ennek nagyon
örülök. Az egy kicsit elszomorít, hogy néha több látogatóm van Kínából,
Angliából, Amerikából, mint Magyarországról, de biztosan ennek is megvan az
oka.
Úgy érzem,
még rengeteg ötletem és mondandóm van még, tehát folytatni fogom. Örülnék, ha
több hozzászóló, véleményező nagyszülő, olvasó keresne fel. Örülnék, ha még többen
olvasnák, ne adj’ isten hasznosítanák irományaimat.
Isten éltessen
Modernnagyi!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése