Maszkkészítés házilag


Lesz húsvéti ünnep? 

Nagyon szomorú, hogy bő egy hét múlva húsvét, és én, azaz nyúlanyó, nem tojásokat és nyuszikat gyártok, hanem szájmaszkokat. Sajnos, ezt hozta a helyzet.
Bár mindenütt azt hallani, olvasni, hogy rengeteg védő felszerelés és szájmaszk érkezett az országba, én valahogy sosem találkoztam velük. Se boltban, se gyógyszertárban nem kaptam. Internetről persze rendelhetnék, de azt aránytalanul drágának találom. Mit tehettem? Körülnéztem a neten, mások hogy készítik. A sok ötlet alapján, kitaláltam egy mintát, amit most közreadok.
Tekintve, hogy nincs működőképes varrógépem, és kézzel varrok mindent, egyik szempont volt, hogy minél kevesebbet kelljen varrni. A másik, hogy ne kerüljön semmibe, és végül, hogy többször használatos, vagyis mosható legyen.
Elővettem régi, agyonmosott, szakadozó ágyneműt. Gumi-pertlim szerencsére volt bőven, mert azt még az álarcok készítéséhez vettem.

  1. Hasítottam egy dunyhahuzatból, egy 20cm-es darabot (128 x 20 cm)
  2. Négyrét hajtottam (32 x 20 cm) 
  3. Félbehajtottam (16 x 20 cm) 
  4. A hosszabbik oldal két szélénél elhagyva 1-1 cm-t, mindkét oldalon 5 cm-t gépöltéssel levarrtam.
  5. Fekvő helyzetbe magam elé helyeztem, belenyúltam a közepébe, és úgy helyeztem, hogy a varrás, kb. az alsó 1/3-ra kerüljön. 
  6. A széleket letűztem gombostűvel.
  7. A két szélét levarrtam gépöltéssel úgy, hogy mind a négy szélénél elhagytam 1-1 cm-t.
  8. A képen is látható 3 helyen, V alakú kivágást tettem. 
  9. A V alakú kivágásokat egyenként összevarrtam. 
  10. A középen lévő lyukon keresztül kifordítottam, így a varrások belülre kerültek.
  11. Mivel a négy sarka nem került levarrásra, itt dugtam be és ki a gumi (30cm) végét. 
  12. A gumit akkorára köti mindenki össze, amekkorára az arcához kell.


                                                  

Megjegyzések