"Oktatógép"


Feladatot adagoló, jutalmat osztó „gép”.

             Azt gondolom, hogy sokszor a tananyag tálalása szinte fontosabb, mint maga a tananyag. Meg ne kövezzenek, mindjárt megmagyarázom. Abból indulok ki, hogy bármennyire fontos, a precízen, szakmailag tökéletesen előadott ismeretanyag nem köti le úgy a gyermekek figyelmét, és nem is marad meg az emlékezetükben, mintha kicsit kevésbé jó, de nem szokványosan, esetleg meglepő módon kínáljuk ugyanazt.
Mivel engem, nagyszülőt, semmi kötelezettség nem köt gúzsba, bátran csinálhatok akármit. Most pl. egy feladatot adagoló, jutalmazó, „gépet” barkácsoltunk.

Egy doboz felső oldalát bevagdaltuk. Kis kártyákat készítettem, amin töri kérdések szerepeltek, ezeket beraktam a résekbe. A legfelső fakba egy golyó került, melyre ráírtam, hogy mit lehet nyerni, helyes megoldások esetén. A tetejére egy lapot ragasztottunk. Ez egy részt összefogta, másrészt csinosabbá varázsolta.  

A gyerekek egy-egy kérdést, lapot, ha megválaszoltak, akkor kihúzhatták, így a golyó egyre lejjebb került. Ha valamire nem tudták a választ, a múltkor készített időszalagon megnézhették. Mire az összes kérdést megválaszolták, a golyó a doboz legaljába került és kipottyant. A golyóra írt jutalmat a valóságban megkapták (csoki, mandarin, szaloncukor).

Kis elsős unokámnak ugyanilyen játékot készítettem, csak ott elsős szintű matek feladatok voltak.



Megjegyzések

  1. Hogy ez milyen klassz ötlet! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Iskolában, differenciált, jutalom feladatokhoz elképzelhetőnek tartom. Pl. Csak öt rés van. Az elsőn, hogy olvasd el a ........! A következő négy kérdés erre a szövegre vonatkozik, és végül kipottyan a jutalom. Csak vastagabb dobozból készítsd (enyém makarónis doboz) és keménypapírból a kártyákat, akkor többször használható! Aztán ha sikerült, tedd láthatóvá! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy bejött-e.

      Törlés
    2. Igyekszem elkészíteni, és természetesen majd meg is mutatom, csak a héten még varrnom kell egy pelenkázótáskát. Mióta nagyi vagyok, kevesebb idő jut tanító néninek lenni. De imádom az előbbit, az utóbbi meg most várjon! :)

      Törlés
    3. Azt elhiszem, hogy imádod! Én is élvezem. Pelenkázó táska? az mi? Ez is érdekelne.

      Törlés

Megjegyzés küldése