„A matematika a tudományok királynője” (Gauss)


Matekjáték.    

A matematika a tudományok királynője” (Gauss) A tudományok királynőjét ne akarnánk megszerettetni a gyerekekkel? Ezt senki sem gondolhatja komolyan. Egy matematika szakos tanár barátom egyszer azt mondta: hiszen még becézzük is: matemati-ka. 
És már megint ott vagyok a régi lemezemnél: kisgyermekeknek játékos tanulás, és nem csak óvodában és első osztályban, sőt később is. A most bemutatásra kerülő játék, 4 alapműveletre épülő társasjáték. A játék lényege, hogy minél több mezőt, várat, bástyát stb. (ahogy tetszik, valójában számot) kell elfoglalni (rátenni egy-egy dugót).
Játékszabály: két játékos játszhatja, mindenki kap 10 db. dugót, felváltva 2 dobókockával kell dobni, a két számot össze lehet adni, vagy ki lehet egymásból vonni, vagy össze lehet szorozni, attól függően, hogy mi a játékos érdeke (pl. ha két négyest dobok, akkor megszerezhetem a 4-et, a O-át, mert 4-4=O, a 8-at, mert 4+4=8, vagy a 16-ot, mert 4*4=16, vagy az 1-et, mert 4/4=1). Egy számot, csak egy játékos szerezhet meg. Az győz, aki előbb ki tudja rakni a 10 dugóját.
Hozzávalók:
  • 20 dugó,
  • kartonpapír,
  • festék,
  • 2 dobókocka,
  • olló, ragasztó, filctoll.

Készítése:
  • Ami az alapot adta (a kerek lyukakkal rendelkező négyzetes hasáb), azt egy papírboltból kértem el, amikor az utolsó ragasztót megvettem (ilyenekben álltak a ragasztó tubusok).
  • Kivágtam egy ugyanekkora négyzetlapot, ugyanakkora és ugyanannyi karikát rajzoltam rá, a karikákba következő számokat írtam: 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 14, 15, 16, 18, 20, 21, 22, 24, 25, 30, 35, 36.
  • A számos négyzetlapot a lyukas négyzetes hasáb aljára ragasztottam,
  • 10 dugót kékre, 10 dugót sárgára festettem.
Ha valaki egyszerűsíteni akar, akkor, felejtse el a lyukas négyzetes hasábot. Ha csak egy lapon, karikákba számot ír, a játék ugyanilyen jól működik. A dugókat meg piros-kék korongok, vagy akár babszemek is helyettesíthetik.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése