Kincsvadászat
Sokat
hallunk manapság a tanulók túlterhelésről, sőt néha egészen megdöbbentő
dolgokat is (pl. egy elsősnek 7 órája van). De önmagában véve, hogy naponta 8-9
órát az iskolában vannak, az is épp elég. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy a
másnapi órákra otthon kell készülni …
Már
pedig a szülők nagy része – és egyik másik tanuló is – azt szeretné, hogy a
tanulni valók rendben legyenek. Ilyenkor mi marad el? A játék!
Ezért
most írok egy pár ötletet – különösen a nagyszülők figyelmébe ajánlom, ők mégis
csak jobban ráérnek – arra, hogyan lehet egyszerre tanulni és játszani.
Ötödikes
unokámnak találtam ki, a történelem tanuláshoz a következő játékokat.
Pontosabban a meglévő játékokat aktualizáltam a történelemre, a helyszínre és
persze az unokámra és barátjára.
Kincsvadászat
Hetente
egyszer 10 csomagocskát rejtek el az udvarban, 6 kéket (az ötödikes fiúknak) és
4 rózsaszínt (az elsős kislánynak). Mindegyikben egy egy feladat van, aminek a
helyes megoldásáért jutalom is jár.
Az
ötödikes feladatok közt ilyenek
szerepelnek:
-----------------------------------------------------------------------------------------------
Miért tanulunk történelmet?
A.
hogy jól lefáradjunk.
B.
hogy egy könyvvel több legyen a táskánkban.
C.
hogy megismerjük a test részeit.
D.
mert
a múlt ismerete lehetővé teszi a jelen megértést, és a jövő elképzelését,
megtervezését.
E.
mert az ősemberek olyan viccesek.
Jó megáldásért: 1 db cukorka
-----------------------------------------------------------------------------------------------
Képzeld el, hogy ősember vagy és nem tudsz még
beszélni. Értesd meg (beszéd nélkül) anyával, hogy szomjas vagy, és kérsz egy
pohár vizet!
Jó megáldásért: egy pohár víz
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Számokkal jelöld a helyes sorrendet!
_____ betűírás
_____ sziklarajz
_____ szóírás (pl: padló= pad képe +ló képe)
_____ szótagírás (Mezopotámiában a sumerok és Egyiptomban
volt)
_____ képírás (pl: láb képe = lépés, láb, járás, menés
Ír le képírással a következő mondatot!
A házban cicák és
emberek esznek.
Jó megáldásért: egy TÚRÓ RUDI
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Csináljatok tüzet úgy, ahogy az ősember tette volna!
Vigyázz!!! Nem a
házban!
Először szedd
össze a hozzávalókat (Egy-két előkészített dolgot találsz, ha ügyes vagy)!
Aztán készíts oda
egy vödör vizet! Felnőtt legyen a közelben!
Vigyázz a magad és
a társad épségére!
Jó megáldásért: zsákbamacska
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az
utóbbi feladathoz (tűzcsiholás) előkészítettem az eszközök nagy részét, és
persze ezt is elrejtettem. Nem csak előkészítettem, ki is próbáltam. Elvégre
nem kérhetek gyerekektől olyasmit, amit egy felnőtt sem tud megcsinálni.
A
kistestvér sem maradhat ki a mókából, bár ő még nem ötödikes. Az elsős feladatok közt ilyenek
szerepelnek: betűk összekötése, kakukktojás, tárgyak megszámolása, rajzolás,
járda-rajz, papír öltöztető baba
készítése stb.
Egy
elsős vagy nem tud, vagy nehezen tud még olvasni szeptember, október tájékán. Ezért
nekik rajzos utasítások lesznek a lapokon, melyeket előtte bemutatok és
elmagyarázok. A munkafüzetekből egyébként ismerős nekik ez a megoldás.
Ha valakit érdekel a többi feladat, írjon!
A
„Játszunk vagy tanulunk” további lehetőségei:
- Kutatómunka
- Társasjáték és egyéb játékok készítése
- Szerepjátékok
- Csaták eljátszása
De erről a négy pontról legközelebb írok!
Bár még csak pár hónapos az unokám, érdekelnének a feladatok. Megköszönöm, ha átküldenéd őket! :)
VálaszTörlésKüldök majd. Tényleg a párhónapos unokádnak szeretnéd?
TörlésEngem érdekelnének a további feladatok, lehetőségek :-)
VálaszTörlésMilyen feladatok, milyen témában, milyen korosztálynak?
Törlés