Cirkusz-tábor 3.


Cirkusztábor 2018.  
Zsonglőr, bűvész
Játszottunk, ügyeskedtünk, trükköztünk és ehhez jelmezt, kalapot, varázspálcát, galambokat, kártyákat, rongylabdát, pörgő tányért és labdát készítettünk.

Nem könnyű, de megoldható feladatra vállalkoztunk. A legtöbb kisgyermek egy labdával is nehezen boldogul, nekünk meg 3-6-tal kellene? A zsonglőrjeink kettővel megpróbálkoztak. Hol sikerült, hol nem. És akkor még ott van tányér forgatása a boton, illet ujjhegyen labdapörgetés. Végül is (némi turpissággal, ami a képen is látható) sikerült.
Bűvész nélkül nincs cirkusz. Azt hiszem, csodára, varázslatra a felnőttnek, gyermeknek egyaránt szüksége van. Mi játékból megcsináltuk.

A hagyományos kártyatrükkök mellett, kártyán megállítottunk egy sörös dobozt. Egy kártyát úgy készítettünk el, hogy két egyforma lapot gyártottunk, az egyiket hosszában felébe hajtottuk, és csak az egyik felét ragasztottuk a másik laphoz. A közönségnek összefogva mutattuk, a dobozt viszont úgy tettük rá, hogy magunk felé kinyitottuk. Így lényegében három ponton szépen megáll a doboz.

Lebegő sörös doboz: Ennek a sörös doboznak kilyukasztottam az oldalát és ragtapasszal bevontam, nehogy elvágja valaki ujját. A képen látható módon, ha a hüvelykujjunkat beletesszük (amit a közönség nem lát) felemeljük, illetve „lebegtetjük”.

Gyártottunk még varázspálcát és cilindert. Méghozzá kétfenekű cilindert! Ez egyrészt jó a jelmezhez, másrészt ebből lehet elővarázsolni a nyuszit és a galambokat.

 A galamb mintáját (a képen kék) a Netről szedtem. A madarak damillal vannak összekötve, és az első kihúzásával, egy nagy lendülettel, könnyen „röptethetők”.
Egy, illetve két okos tábla számolni is tud. A mienk legalábbis. Felírtuk, hogy 7+5, jól összeráztuk (és persze megfordítottuk), mire ismét kinyitottuk, már az eredmény is ott volt.


Megjegyzések

  1. Ez szuper! Ezeken a bűvésztrükkökön én is meglepődtem volna! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Magam sem hittem volna, hogy a Neten mennyi hasznosítható ötlet van. Ez a lebegő pohár, meg a kártyán megálló sörös doboz, meg a többi. Egyszerű és látványos. Próbáljátok ki!

      Törlés
    2. Még néhány évet várnom kell, de feltétlenül kipróbáljuk majd! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése