Nagyi tábor 2.


Indiántábor 

Minden évben egyszer, nyáron egy tematikus tábort szervezek az unokáknak. Az 2016-ban indián tábor volt, minden szükséges kellékével, jelképével. Igyekeztem a Netről és a könyvekből minden ideillő ismeretet begyűjteni és a régi, gyermekkori élményeimmel összerakva készítettem egy forgatókönyvet, illetve programtervet. A különböző eszközökből, játékokból készítettem egye-egyet és ezek mintájára közösen készítettük el a táborban. Ebből adok most ízelítőt. Első nap nevet és törzset választottunk, de előtte meghívó levél ment a kis harcosoknak a Nagy Bölcs Bölény (ő a nagypapa) törzsfőnöktől.
Miket készítettünk?
Először is, mindenkinek kellett indián ruha, ékszerek és fejdíszek. Kellettek fegyverek pl. tomahawk, nyílvesszők és íjak, lasszó, kell álomfogó és totemoszlop, tipi és persze békepipa. Megismerkedtünk az indián zenével, indián mesével és labdajátékokkal. Voltak kisebb nagyobb, könnyebb nehezebb feladatok, és aki valamennyiben jól helytállt, a tábor végén elnyerte az „Aranytoll” elismerő oklevelet


Fegyverek
Mint tudjuk, az indiánok életének a harc és a vadászat mindennapi, fontos része volt. Ehhez jellegzetes fegyverek tartóztak. Ilyenek többek között a tomahawk, a nyílvessző, az íj, a dárda és a lasszó.  Mintát készítettem, mely alapján közösen készítettünk mindegyikből bőven és használni is fogjuk. Baleset kizárva, hisz a tomahawk feje papírból, a dárda műanyagból lesz. Az állatoktól sem kell félni, mert a vadló, fából, a bölény dobozokból készült.


Álomfogók, ékszerek
Az indián hagyományoknak megfelelőn álomfogót, más néven az álomcsapdát készítettünk, mely a nép kultúrájában nagy jelentőséggel bírt. Ez egy kézzel készült tárgy, aminek alapját fűzfából készült karika adja, melyre laza hálót kell szőni. Ezt régen személyes, illetve szentelt kiegészítőkkel, például madártollakkal vagy gyöngyökkel díszítették. Nem élt örökké, éppen kiszáradásával jelezte, hogy a gyermek átlépett a felnőttkorba. Az indiánok hittek abban, hogy az álomfogó kiszűri a rossz álmokat. Mi hitt nélkül is nagy lelkesedéssel készítettük. Ez egy igazi, vakációra, gyereknek való, barkácsolós munka, épp úgy, mint az ékszerkészítés. Elrontani nem lehet.


Totemoszlopok, tipik
Táborunk első napján elkészítettük a jellegzetes indián sátrat vagyis tipit, és a totemoszlopokat, hisz ezek központi szerepet fognak betölteni az egész tábor ideje alatt. Nem mintha tipikben kívánnánk lakni, vagy a totemoszlopoknál imádkozni, de szerepjátékra kiváló lesz, és e nélkül nem indián az indián.


Vadászat, nyomolvasás, bölény
A vadászat napján bölényt keresünk és vadlovakat fogunk be.
Az indiánokhoz hasonlóan, mi is nyomolvasók és vadászok voltunk. Először a bölényt kellett megtalálni majd lenyilazni. Tudjuk, hogy egy párosujjú patásról van szó, ezért ilyen nyomok (két cseppforma egymás mellett) vezetnek az állathoz. A bölénynek csak a fejét készítettük el, egy részt ez is épp elég nagy munka, másrészt úgy is eldugjuk a bokrok közé, elég ha a fej kicsit kilóg. Ha ez sikerült, jöhet a vadlovak befogása. Jobb híján egy falovacskát tettem ki a kertbe és ezt kellett lasszóval elkapni. Egy faló ugye nem fog elszaladni, így sem lesz könnyű feladat. Főleg, hogy előtte saját kezűleg készítettük el a lasszót, éppúgy, mint a nyilakat és íjat.



Megjegyzések

  1. Szerintem a tipiben való alvás is nagy kaland lett volna! Amúgy ez is szuper! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom nekik milyen lett volna, de én biztosan nem tudtam volna nyugodtan aludni.

      Törlés
  2. Korábban láttam ebben a blogban tojástartóból készült indiánokat, katonákkal harcoló indiános társasjátékot. Ezt szerettem volna most újból megnézni, de sajnos már nyoma sincs. Nem lehetne újból feltenni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen lehet. Mindent lehet. Valóban sok minden eltűnt, mert valamikor tavasszal feltörték a weblapomat és megfertőzték valami rémes vírussal. Egyetlen lehetőségnek tűnt, ha mi szüntetjük meg az egészet, mielőtt több gépet tönkretenne. A saját anyagaim között persze minden megvan. Közkívánatra, előveszem, és el kezdem feltölteni. Az "Unknown" név mit rejt?

      Törlés

Megjegyzés küldése