wc papír henger

Adventi naptár WC papír és egyéb hengerekből

Először úgy terveztem, hogy az egész adventi naptárt WC papírhengerből készítem el, ilyet már egyszer csináltam. Akkor azonban csak egy gyermekre (unokára) kellett terveznem. Most választanom kellett, hogy két kicsit, vagy egy nagyobbacskát készítsek. Az utóbbi mellett döntöttem, azaz úgy alakítottam ki minden részecskét, hogy két-két valami elférjen benne: egy kislánynak, egy a kisfiúnak. Tartalma teljesen változatos. 

Versenyautók WC papír hengerből

Sok mindent csináltunk már WC papír hengerből, pl. Mikulást, adventi naptárt, ceruzatartót, madáretetőt, szótekerőt stb, de autót még nem. Nem nehéz, közösen a gyerekekkel elkészíthető. A játék lényege, hogy ki tudja előbb tekergetéssel a célba húzni a versenyautóját. A kerekei ragasztva vannak, így nem forog, de semmi jelentősége nincs, ugyanis egy sima felületen, pl. asztallapján, könnyen elhúzható. 

Kis Mikulások

Mire nem jó egy WC papír henger?! Akár Mikulást is lehet belőle csinálni.

Aprócska figyelmesség, ajándék lehet bárki számára december 6-án. Nem kell mindig csoki mikulást venni drága pénzen. A gyerekek így december tájékán úgy is tele lesznek édességgel: (Mikulás csomag, adventi naptár meglepetései, karácsony, szaloncukor stb.). Barkácsoljunk inkább! 

Szótekerő

Ez a játék tényleg a semmiből valami. Különböző színű papírmaradékok, és WC papírhenger kell csak hozzá. Mindebből, minimális ügyességgel, 5-7 évesek számára egy olvasást segítő játékot lehet fabrikálni. Az éppen gyakorolandó betűkészletre hárombetűs szavakat találunk ki, és ezek a betűit írjuk rá a papírcsíkokra. 

Henger-etető

Már évek óta várjuk és etetjük a kiscinkéket a kertünkben. Eddig egy hagyományos, fatörzsből készült etetőnk volt, ahol egyszerre 2-3 cinke tudott enni. Úgy gondoltam többre lenne szükség, így nagyon megörültem, amikor egy sóskúti óvónő facebook -ján egy rém egyszerű megoldást találtam. Már akkor elhatároztam, hogy kipróbálom. Egyik hétvégén, amikor együtt volt a nagycsalád, unokámmal elkészítettünk mindjárt hármat. Elneveztük henger-etetőnek.

Rendhagyó adventi naptár kisfiúknak

Biztosan mindenki csodálkozik, hogy még hétágra süt a nap, még a gyümölcsszüretek javában folynak, még itt vannak a gólyák és a fecskék és én már az adventtel foglalkozok. A magyarázat egyszerű: az anyagok beszerzéséhez, gyűjtögetéséhez idő kell: legyen az doboz, skatulya, zacskó, WC papír henger, vagy akármi, ami ingyen van. Amit most bemutatok, az egy „adventi kamion”, elsősorban kisfiúknak.

Subscribe to RSS - wc papír henger