Többgenerációs fogalmazás

Egy olyan fogalmazást adok közre, melyet egy most hatodikos kisfiú olvasott fel az osztályában, amit a nagyapja írt hatodikos korában, a nagyapjáról. Mennyi is ez? Ha jól számolom, 5 generáció.

A történet az első világháborút idézi, és a „Nagyapámtól mesét hallottam” címet kapta a szerzőtől, Varga Róberttől.

Még 1916 őszén történt az első világháború idején. Honvédek álltak őrt a Keleti Kárpátokon. Egyik magaslaton somogyi fiúk, velük szemben, a másikon oroszok. Köztük egy mély völgy patakja partján egy erdészlakás. Zsuppos, szegényes rutén ház, körülötte egy kis legelő. A honvédek parancsot kaptak: fel kell gyújtani a házat, mielőtt az oroszok bele húzódnának. Tizenhárom honvéd ereszkedett le a sűrű fenyőerdőbe. Lassan, halkan a koromsötét éjszakába. Mikorra leérnek, a telihold emelkedik fel, mintha kíváncsi volna, vajon mi történik itt. A honvédek eljertőzködnek a ház körül a bokrok aljában.

Fiatal tiszt kopogtat be egy honvéddel a házba. Egy rémült asszony összekulcsolt kézzel, sírva, könyörögve hull térdre a tiszt előtt. Megérezte mi vár rá és két apró gyermekére. De a háború olyan borzalmas és könyörtelen! A parancsokat az ördög sugalmazza. A szegény asszony is egy kicsit tudott németül. A tiszt vigasztalta: nem az életükre törnek. Szedjék össze a holmijukat, jöjjenek a front mögé.

De hallga, mi történik odakint? Egy puskalövés. Nyomban rá irtózatos kiáltás. A tiszt kirohan. „ Ne pucáj! Dole pusku” ordítják a honvédek. Tizenöt orosz katona karja emelkedik a magasba. Ők is ezzel a paranccsal jöttek ide, de kevesebb óvatossággal. A katonák elszedik a puskáikat. A két fiatal tiszt félrevonul és csendesen tárgyalnak. Mindkét csapat kíváncsian figyeli őket. Kezet fognak. Azután mindegyik a csapatjához megy. A honvédtiszt kiadja a parancsot, hogy az asszony minden holmiját meg kell menteni. Valószínű az orosz tiszt is ezt mondhatta. Gyorsan összecsomagoltak. Ágyneműt, ruhát, kevés élelmet, székeket, egy kis ládát és sok mindent, ami egy szegény embernek van. Az egyik honvéd a tehén kötelét fogta, egy orosz a birkát húzta a madzagján.

Megy a két csapat csendben, föl a zizegő fenyvesben, a honvédek állása felé. A holdat egy sötét felhő takarta el. Talán azért, hogy az emberek ne lássák egymás szemében a könnyeket, melyeket a sírásban felcsukló asszony és a két apró gyermek látványa váltott ki. A fele úton lehettek, amikor az elhagyott kis ház lángba borult. A kis csapat megtorpant néhány percre. Alig tudták csitítgatni a szegény, rutén asszonyt. Micsoda fájdalmas érzése lehetett! A menet folytatja útját. Csakhamar utoléri egy orosz. Visszamaradt. Ő gyújtotta fel a házat.

Halkan, szipogóan sír. Indulj! Igyisz! S megy tovább a kis csapat némán. Szomorúan, keseredetten, azzal a kérdéssel: miért? Miért? MIÉRT?

Cimkék: 

Hozzászólások

történet

Kedves Nagyi!
Szép és szomorú történet, az különösen nagy erénye, hogy egy gyermek írta.
Azt hiszem,nekünk öregeknek (bocs) valamennyiünknek megvannak a magunk szomorú családi legendája. Gyerekkoromban szinte jó volt olvasni Copperfield David, Twist Oliver, vagy Jane Eyre történetét, mert azok még nyomorultabbak voltak ... ráadásul jól végződött.
Köszönöm az emlékezést.
Piroska néni

Emlékezés

Kedves Piroska!
Nem nénizlek, mert feltehetőleg kortársak vagyunk, és a fogalmazás írója is már nyugdíjas. A gondolataiddal teljesen egyetértek. Gyermek koromban én is szívesen olvastam az említett műveket, meg a hasonlókat.
Üdvözöllek
Nagyi

generációk

Már az is csoda, hogy ennyi idő után fentmaradt a történet, és megmaradt a füzet.
BJ

emlékezés

Igazad van. Nekem egy füzetem sem maradt meg. Pedig most érdekes volna.
Nagyi

Történet

Kedves Modern Nagyi! Nagyon szép, megható és ugyanakkor szívbe markoló történetet olvashattam Tőled. Ez azért reményt ad arra, hogy a jövőben is lesznek majd jó emberek, akik a szívüket követik az embertelenségben is. Köszönöm: Poldi